Tekla Miller: Érzések arénája 4. fejezet

Mi röténik miután Katniss elindul Gale-lel a másodikba? Kritikának örülnék...

Korhatár: 16 év

4. fejezet: Úton

Este hétkor érkezik a vonat. Alig van egy kis csomagom. Nem sok mindent hozok magammal, mert Gale megszervezte nekem, hogy az előkészítő csapatom várjon, és felöltöztessen. Útközben meglátogatjuk anyukámat a negyedik körzetben, aztán megyünk tovább.

Felszállunk a vonatra, és elfoglalom a szobámat. Furcsa érzések lesznek úrrá rajtam. Eszembe jut, amikor a viadalokra meg a körútra mentünk. Szerencsére nincs időm sokat elmélkedni, mert Gale kopog be hozzám.

 – Gyere vacsorázni, Catnip! – Megfogja a kezem, és kihúz az ebédlőbe.

Az ételben csak turkálok, nem vagyok éhes. Két napja alig eszem, de valahogy mégsem megy le a torkomon az étel.

Gale észreveszi rajtam, és megpróbál beszélgetni velem.

 – Nagyon örülök, hogy itt vagy velem, Catnip! – néz rám.

 – Én is örülök, Gale – válaszolom nem túl lelkesen.

 – Anyukáddal is találkozol végre! Mióta nem láttad? – Gale nagyon próbálkozik, pedig nincs sok kedvem beszélgetni.

 – Amióta lelőttem Coint – mondom lehangoltam.

 – Nagyon bátor tett volt a részedről, Catnip!

 – Azzal a tettemmel majdnem mindenkit elvesztettem, aki fontos nekem. Anyukámról tudtam, hogy soha nem fog visszajönni a Tizenkettedik Körzetbe. Haymitch volt ott egyedül. Meg Greasy Sae, aki vigyázott rám minden nap. Ha ő nincs, valószínűleg előbb-utóbb éhen halok. Aztán visszajött Peeta, és sikerült végre kimozdulnom. Aztán visszajöttél te, és most egy új élet felé tartok. Tényleg felemelő volt túlélni az elmúlt időszakot! – bukik ki belőlem. Gale megdöbbenten néz rám. Nem tudom, mi ütött belém, azonnal megbánom, amit mondtam, de már nem tudom visszaszívni. A szavaimat a könnyeim követik, a testem elkezd rázkódni a zokogástól, Gale pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel.

 – Catnip! – ölel magához. – Nem akartalak felzaklatni! A legfontosabb, hogy nem vagy egyedül. Itt vagyok veled. Lehet, jobb lenne, ha pihennél egy kicsit.

Nem ellenkezem. Gale visszakísér a szobámba, jó éjszakát kíván, én pedig becsukom az ajtót. Beállok a zuhany alá, és hagyom, hogy a meleg víz csak folyjék a testemre. Állok alatta, és próbálom összeszedni magam. Lelkiismeret-furdalásom van az este miatt. Gale valószínűleg nem így tervezte… Én meg kiborulok egyetlen mondat miatt.

Sikerül meggyőznöm magam, hogy kimásszak végre a zuhany alól. Bekrémezem a bőrömet, felveszek egy pizsamát, és lefekszem aludni. Az emlékek megállíthatatlanul tolulnak elő az agyam egy elrejtett zugából, és lepereg előttem, amikor a Győzelmi Körútra mentünk. Borzasztó volt, hogy mindenki bennünket ünnepel, mert embereket öltünk. Nehezen alszom el, és ismét az arénában vagyok. Felváltva kísértenek a halottak. Visszatérnek a félelmetes szemű mutánsok formájában, és meg akarnak ölni. Azt vicsorogják, hogy nem fogom túlélni. Körbefognak, és nem tudok hova menekülni. Aztán feleszmélek, hogy Peeta eltűnt! Hol van? Meg kell keresnem őt. Ki kell juttatnom ebből az átkozott arénából. A mutánsok egyre jobban körbevesznek, nem látok utat a szabaduláshoz. Utána a vezérük, akinek szeme a legfélelmetesebb, éppen átharapni készül a nyakamat. Hatalmas sikoly hagyja el a torkomat.

Felülök, verítékben fürdik a testem. A hajam is tiszta víz, remegek. Nem bírom tovább, és elkezdek zokogni. Gale nem ébred fel, és nem jön át. Álomba sírom magam. Megint rémálmom van, sikítok, és Peeta rohan be hozzám. Megkérem, hogy maradjon, mire bebújik mellém az ágyba és átölel. A mellkasára hajtom a fejem, és beszívom az illatát, közben csak annyit mond, hogy „Mindig". A karjaiban biztonságban érzem magam, nyugodtan alszok egész éjszaka.

Reggel egyedül ébredek, és először nem tudom, hol vagyok. Aztán felismerem, hogy ez nem a házam, vagy Peeta háza, hanem éppen Gale-lel utazok a Második Körzet felé, az új életem felé. Össze kell szednem magam, mielőtt találkozok Gale-lel. Túlságosan felkavart az, hogy Peetával álmodtam.

 – Szia, Catnip! Hogy aludtál? – kérdezi Gale vigyorogva.

 – Szia. Vegyesen – válaszolom. – Megint rémálmaim voltak.

 – Gyere, együnk valami finomat! – húz a minden földi jóval megrakott asztalhoz. – Már alig várom, hogy hazaérjünk. Hidd el, ha végre a saját otthonunkban fogunk aludni, a saját ágyunkban, akkor el fognak múlni a rémálmaid.

 – Remélem – mondom, miközben belekortyolok a tejbe.

 – Holnap végre odaérünk a Negyedik Körzetbe. Anyukád várni fog ránk. Utána továbbutazunk a másodikba. Ott fogunk lakni. Már elkezdtem intézni, hogy béreljenek nekünk egy szép, nagy lakást. Van ott egy gyönyörű tér, és rengeteg házat pofoztak helyre a háború után. Remélem, sikerül anyáéktól nem messze bérelnünk egyet – magyarázza Gale lelkesen.

 – Az jó lenne – mondom, közben fel sem nézek.

 – Ha hazaérünk, nekem nagyon sok hivatalos találkozóm lesz. Plutarch szeretné közvetíteni a tévében a hazatérésünket, meg mindent.

 – Micsoda? – kérdezem döbbentem, miközben majdnem félrenyelem a tejet.

 – Az, hogy összeházasodunk, reményt ad az embereknek, Plutarch szerint. Ezért közvetítik a tévében. Katniss, ha akarod, ha nem, te vagy a Fecsegőposzáta. Mindenki kíváncsi rád.

 – De én nem akarom! – kiabálok. – Elegem volt a kamerákból!

 – Ha nem akarod, nem kell – mondja Gale nyugodtan. – De nem tudod kizárni a tévét az életedből. Közszereplő vagy, és leszel. – Megsimogatja az arcomat. – Vigyázok rád! – Finoman megcsókol, amitől megnyugszok.

Egész nap együtt vagyunk. Gale rengeteg fényképet és filmet mutat, ami a háború óta készült a körzetekről. Mindent elmond, amit anyukámról tud, én pedig nem. A többi győztesről is sokat beszél. Annie Cresta nagyon boldog, mióta megszületett a közös gyerekük Finnickkel. Más nem maradt neki a szeretett férfiből, csak a kisfiuk. Johanna Mason is a Második Körzetben él, igazi társasági ember, mindenhol ott van. Beetee a Kapitóliumban lakik, és ő a felelős a fejlesztésekért. A sérülését nem tudják rendbe hozni, Beetee egész további életében tolókocsiba kényszerül. Enobaria hallat magáról a legkevesebbet. Mivel ő a hivatásosok közé tartozott, az új rendszer tagjai nem igazán szívlelik, de nekem köszönhetően ő is kegyelmet kapott. Haymitch-ről meg Peetáról nem mond semmit. Szükségtelen is, hiszen róluk mindent tudok. Haymitch valószínűleg szokás szerint részeg, Peeta pedig nem tudom, mivel töltheti az idejét… valószínűleg fest vagy süt.

Ebéd utánra egész oldott a hangulatom. Végre kezdem jól érezni magam. Coin megölése óta szinte csak vegetáltam, és többnyire a halált vártam. Régen nem voltam ilyen nyugodt és boldog, mint most, Gale közelében. Ezt ő is megérezheti, mert másképpen néz rám. Tekintete az enyémbe fúródik, és megcsókol ugyanúgy, mint amikor a tónál találkoztunk. Tele szenvedéllyel, vágyakozással, szerelemmel. Ajkai szorosan az enyémekhez simulnak, az arcomat a kezeibe fogja, én pedig átölelem.

Mikor bejön valaki a vonat személyzete közül megijedek, és szétrebbenünk. Gale-nek küldtek üzenetet.

 – Úgy tűnik, találtak nekünk egy nagyon jó lakást. – Gale arca kivirul. – Holnap beszélnem kell anyukáddal – mondja vigyorogva, majd újra megcsókol.

A mai napon kezdünk el leginkább szerelmes párra hasonlítani. Eddig nem viselkedtünk úgy, csak mintha barátok lennénk, akik néha csókolóznak is egymással. A barátság extrákkal a legjobb kifejezés.

Este elkísér a szobámig.

 – Velem maradsz? – kérdezem, bár sejtem a választ.

 – Nem, itt nem. Majd ha hazaérünk, akkor viszont ki sem tudsz majd tenni az ágyadból! – mosolyog Gale. Kapok egy jóéjt-csókot, és lefekszek aludni.

Az éjszaka nem olyan szörnyű, mint az előző, de ismét kísért az aréna. És megint megjelenik Peeta, amint megvigasztal, és a karjában alszok el. Reggelre újfent tudatosul bennem az álmom, és szégyellem magam Gale előtt, amiért Peetával álmodom. Biztosan azért van, mert sokáig csak mi voltunk egymásnak, és csak mi értettük meg egymást, hogy milyen lidércek gyötörnek bennünket.

 – Szia, Catnip! Mindjárt odaérünk a negyedikbe! Szedd össze magad! – mondja Gale. – Anyukád az állomáson fog várni.

Összekapom magam, és izgatottan várom, hogy lássam anyát. Inkább ki sem számolom, mennyi ideje nem láttam. Időm sem lenne rá, mert a vonat begurul az állomásra és lassan megáll.

Leszállunk Gale-lel és akkor meglátom őt. Az anyukámat. Elkezdek rohanni felé, ő pedig felém. Végre találkozunk, összeölelkezünk, és mindketten sírunk örömünkben. Gale csendben szemléli az eseményt, majd mikor végre elengedjük egymást, ő is üdvözli.

Anyukám szinte semmit sem változott. Benne akkor halt meg valami, amikor apukám odaveszett a bányarobbanásban. A tekintetében benne van a veszteség, de hiába kutatok még valami után a szemében, ami Prim hiányát jelentené, nem találok semmit. Úgy tűnik anya a bányarobbanás napján olyan súlyosan megsérült lelkileg a veszteség miatt, hogy Prim halála már nem oltott ki belőle semmit.

Együtt ebédelünk, hármasban. Anya fel van dobva. Mesél a munkájáról a kórházban. Mikor a gyógyításról beszél, tudatosul bennem, hogy a húgom tőle örökölt mindent. Én apára hasonlítok, aki szépen énekelt és tudott vadászni. De a húgom a tökéletes ötvözete volt a szüleimnek. Ismét egy olyan dolog tör magának utat a tudatomba, amit szerettem volna örökre, mélyen elásni: nekem kellett volna meghalnom abban a detonációban, nem pedig Primnek. Próbálok a beszélgetésre figyelni, és visszazökkenni a társalgásba, mert a húgom sem örülne, ha látná, hogy ennyire szenvedek. Prim mindig segíteni akart mindenkin, többek között rajtam is.

 – Kislányom! Olyan boldog vagyok, hogy összeházasodtok Gale-lel! – Őszinte öröm tükröződik az arcán, olyan, amely alig ismerős nekem a gyerekkoromból.

 – Mrs. Everdeen! – szólal meg Gale. – Szeretnék engedélyt kérni arra, hogy Katniss-szel az esküvő előtt összeköltözzünk. Találtak nekünk egy nagyon szép lakást a Második Körzetben, a központi téren. Pár nap múlva ki is vehetjük. Az eljegyzést nemsokára megtartjuk és az esküvőnket sem szeretném 2-3 hónapnál tovább húzni – magyarázza Gale. Teljesen lefagyok: össze akar velem költözni. De mit is vártam?

 – Ha Katniss-nek nincs ellenére, akkor nekem sem – mosolyog rám anya.

 – Nincs – mondom halkan, és lenézek az üres tányéromra.

 – Szeretném, ha te lennél a legboldogabb feleség a világon! – vigyorog rám Gale. Futó csókot kapok tőle, mire én is elmosolyodom.

 – Kislányom! Van egy jó hírem! – folytatja anya a beszélgetést. – Én is odaköltözök a Második Körzetbe. Ott is lesz egy új, nagy kórház és felajánlották, hogy menjek oda dolgozni. Szeretném, ha nem lennék olyan távol tőled. – Anya bűnbánóan néz rám. Tekintetében benne van minden, szavak nélkül is értem, hogy így akar bocsánatot kérni, amiért nem volt velem az elmúlt időszakban, hanem magamra hagyott. Ha a kegyetlen oldalról közelíteném meg, akkor hozzászoktam, miután apa meghalt a robbanásban. Ha a háborúban megtört, az anyai szeretet után vágyódó érzékeny lány oldaláról közelítem meg, akkor örülök a hírnek.

 – Mrs. Everdeen! Nagyon örülök, hogy ott fog lakni a közelünkben! – ujjong Gale. – Szükségünk is lesz a nagymama szolgálatra. – Rám néz. Én pedig nem tudok szóhoz jutni. – Remélem, sok-sok gyerekünk lesz, Catnip!

 – Gale! Előbb házasodjunk össze! – mondom egy erőltetett mosollyal az arcomon.

 – Ígérem, nem fogok késlekedni! Amint tudjuk. megtartjuk az eljegyzést! Ha odaérünk a Kapitólumba, megbeszélem Paylor elnökkel, hogy mikorra tudják rendelkezésünkre bocsátani az elnöki palota dísztermét. – Gale egyre lelkesebb. Mindent részletesen elmond anyának, hogy mindenki mennyire örül nekünk, kezdve Plutarchtól, Paylor elnökön át a saját családjáig mindenkit felsorol. A körzetekben pedig még nem is verték nagydobra, hogy a Fecsegőposzáta férjhez megy.

Nekem kezd egy kicsit sok lenni ez az egész. Erre nem gondoltam, mikor azt kértem, vigyen el a tizenkettedikből. A fiút akartam, akivel együtt vadásztam, és őszintén beszélhettem vele az erdőben, akivel önmagam lehettem. Egészen addig, amíg el nem mentem a Viadalra Prim helyett. Attól a pillanattól kezdve minden megváltozott, amikor Peetával együtt mentem haza. Valami megváltozott, és soha nem kaptam vissza a régi Gale-t. Egészen addig a pillanatig, amíg a tónál újra találkoztunk. Akkor ismét a hatalmába kerített az érzés, hogy bárhova elmennék vele, ahova csak kéri. A lelkem mélyén igazából nem vágyok másra, mint az erdőre és Gale-re, együtt.

Délután elbúcsúzunk anyától, mert a vonat továbbindul a Kapitóliumba. Anyukám megígéri, hamarosan utazik utánunk.

Gale folyamatosan az eljegyzésünkről meg az előkészítő csapatomról beszél. Mikor megunom, arra hivatkozva, hogy megfájdult a fejem, visszamegyek a szobámba. Nem akartam megbántani. Csak fekszem az ágyon és a plafont bámulom. A furcsa érzés nem akar bennem elmúlni, mintha hiányozna belőlem egy rész. Az emlékek folyamatosan törnek elő bennem, mint amikor a forrás tör elő a föld alól, utat vájva magának, megállíthatatlanul. Sok pillanatot újraélek gondolatban. A Peeta karjaiban töltött éjszakákat a vonaton; a csókja emlékét a barlangban; a megmagyarázhatatlan éhséget a tengerparton, amikor az ajkai az enyémhez tapadtak; a megsemmisítő fájdalmat, amikor azt hittem, meghalt; azt a leírhatatlan nyugalmat, amit akkor éreztem, amikor a közelemben volt; a sajtos zsemléje illatát, amely reggelente belengte a levegőt…

Azon veszem észre magam, hogy sírok, amit nem szabad. Mert hogyan is magyaráznám el Gale-nek? Hogy minden rendben van, csak amikor eszembe jut Peeta, sírhatnékom támad… Elég idiótán hangzana. Lehet, hogy tényleg kezd elmenni a józan eszem?

A gondolataimat megint Gale kopogása töri meg. Mindjárt odaérünk a Kapitóliumba. Felkészülök arra, hogy nem biztos, hogy mi ketten leszünk a vasútállomáson. Bár elég egyértelműen Gale tudtára adtam: nem akarok kamerákat.

Gale mosolyog, amikor kijövök a szobámból. A vonat megáll, ő pedig megfogja a kezemet, és segít leszállni.

 – Üdvözöllek az új életünkben! – mondja boldogan.

Nekem pedig sírhatnékom támad.