Tekla Miller: Érzések arénája 5. fejezet

Elérkezik a nagy pillanat: Gale és Katniss eljegyzése. Bátran írjatok kritikát!

Korhatár: 16 év

5. fejezet: Az eljegyzés

A volt kiképzőközpontot hotellé alakították át. Itt szállunk meg, amíg nem tudunk beköltözni a lakásba a Második Körzetben. Körülbelül egy hét, mire Gale mindent el tud rendezni. Megint külön szobát kapok, amit egyrészt nem bánok, mert legalább egyedül lehetek. Másrészt, olyan erővel tolulnak elő az emlékek, hogy szeretnék Gale-lel lenni, hátha végre el tudná feledtetni velem őket.

A megérkezésünk napján csak egy gyors találkozásra jut idő Plutarch-hal, aki elmondja a „műsortervét" velünk kapcsolatban. Szeretnének egy interjút. Ettől kezdek besokallni egy kicsit. Főleg, amikor megtudom azt is, hogy még mindig Caesar Flickerman a talkshow vezetője. Ebbe nem vagyok hajlandó beleegyezni. Még mit nem! Nem akarom még egyszer átélni. Nemtetszésemnek hangot is adok azzal, hogy a társalkodó ajtaján kirohanok, majd tiszta erőből bevágom magam mögött. Gale és Plutarch utánam rohannak.

 – Nem vagyok hajlandó interjút adni! Megértette? – ordítom Plutarch-nak.

 – Katniss! Ez Gale életében egy nagyon fontos pillanat! – próbál meggyőzni.

 – Nem! – üvöltöm. Gale látja, hogy kezdek kiborulni.

 – Figyelj, Katniss! Akkor én adok egyedül interjút – próbálja Gale menteni a helyzetet. – Ha nem akarod, nem kell. – Megsimogatja az arcom. – De az eljegyzésünket közvetítetni fogja a tévé.

 – Csak akkor közvetítheti, ha nem kell interjút adnom – makacskodom.

 – Katniss! Nem kell interjút adnia! Megígérem! – Plutarch a jobb kezét felemelve mondja, mint valami esküt.

 – Rendben. Ott lehetnek azok a rohadt kamerák az eljegyzésünkön – egyezem bele.

Mikor végre Plutarch magunkra hagy bennünket, Gale megszólal.

 – Köszönöm! – Hangja hálás. – Tudom, hogy nagyon sok rossz emlék felébredt benned, de hidd el, meg fogod szokni. Sokat kell majd szerepelnünk a tévében. Ígérem neked, hogy megmentelek az interjúk alól. Nekem elég lesz, ha mellettem leszel a közvetítéseken. – Tekintete lágy, és szeretet árad belőle. Bólintok egyet, ami azt jelenti „rendben". – Most menjünk aludni! – Gale elkísér a szobámig. – Holnap reggel az előkészítő csapatod fog kezelésbe venni. Bármit kérhetsz tőlük! – mondja kedvesen.

 – Azt is kérhetem tőlük, hogy hagyjanak békén? – kérdezem félig komolyan, félig viccesen. Gale nem értékeli. – Ne haragudj, de voltál te már egy előkészítő csapat karmaiban? – Gale megrázza a fejét, hogy nem. – Ha már téged is kezelésbe vettek volna egy párszor, te is azt szeretnéd, hogy hagyjanak békén – mondom nevetve, mire Gale is elneveti magát végre. Az ajtómban állunk. Megcsókol. Hosszan és vágyakozóan.

 – Jó éjt, Catnip! – mondja, miközben belépek a szobámba, és becsukom az ajtót.

Megpróbálok aludni, ami többé-kevésbé sikerül. Többször felriadok álmomban. A rémálmom ezen az éjszakán arról szól, hogy mindhárman az arénában vagyunk. Gale Peetát akarja elkapni minduntalan, én pedig hiába próbálom csitítani, hogy hagyja már békén, hiszen itt vagyok vele. Újra meg újra ezt álmodom, mígnem végre eljön a reggel. Flavius, Venia és Octavia tör rám, a már tőlük megszokott módon.

Először megölelnek, majd mindhárman elkezdenek sipítozni azon, hogy nézek ki, és mihez kezdjenek velem. Végül nekilátnak a szokásos procedúrának. A szőrtelenítéssel kezdik, majd különféle krémeket kennek rám. Közben azon szomorkodnak, hogy mennyire megégett a testem, és akármit tesznek velem, nem tudják eltüntetni. A hajamat is megpróbálják rendbe tenni. A végén kapok egy könnyű sminket a ruhapróbához.

Nem tudom, ki találta ki ezt nekem, de az egész napom ráment, és jól el is fáradtam. Gale-lel nem találkoztam. Este hívott fel a szobámban, hogy a lakást intézi a Második Körzetben, és nemsokára visszajön. Fáradtan zuhanok be az ágyba. Annyira kimerültem, hogy ma éjjel nem kísértenek a lidércek.

Reggel megint az előkészítő csapatom ébreszt. Közben megjelenik Effie Trinket is.

 – Úgy látom, Katniss, ma megint egy nagy-nagy-nagy nap vár ránk! – csicsergi az elviselhetetlen hangján, de most nagyon örülök, hogy látom.

 – Effie! – Örömömben a nyakába ugrok.

 – Együtt megyünk a további ruhapróbára, és segítek neked kiválasztani, mit vegyél fel az eljegyzési partin – mosolyog –, és meg kell tanítsalak rendes cipőben járni! – mondja olyan hangsúllyal, mint aki komoly kihívás elé van állítva.

Megint egész nap szekálnak a különböző ruhákkal. Effie próbál minél magasabb sarkú cipőt rám adni, a végére viszont kiegyezünk egy olyan stílusban, ami elég divatos és még járni is tudok benne. Estére megint ki vagyok merülve. Hol van már Gale? Nem akarom ezt a cirkuszt, egyszerűen csak vele szeretnék lenni az erdőben úgy, mint régen. Ezzel a gondolattal alszom el. Az erdőről álmodok, de most nem a megnyugtató érzés kerít a hatalmába, hanem a félelem, mert Gale folyamatosan el akarja kapni Peetát.

Újra az előkészítő csapat zsizsegése, és Effie hangja ébreszt fel. Már csak a délelőttöt kell kibírnom. Tegnap megígérte Gale, hogy délután már itt lesz, és együtt töltjük az estét.

Az új ruháimat becsomagolják, és hazaszállítják. Mi Effie-vel megyünk vissza a szállodába. Amikor benyitok a szobámba, megcsap az illat. Minden tele van vörös rózsával. Egy üzenet vár az asztalon: „A századikat személyesen! Gale". Nagyon kedves gesztus tőle. Csak kár, hogy nem tudja, hogy utálom a rózsát. De nem fogom megbántani. Megint kettős érzések vannak bennem. Egyszerre vagyok nagyon boldog, másrészt a rózsa okozta emlékek böffennek fel keserű epeként.

Kopognak az ajtómon. Mikor kinyitom, Gale áll ott egy szál vörös rózsával a kezében.

 – Szia, Catnip!

 – Szia, Gale! – ugrok örömömben a nyakába. – Már azt hittem, soha nem szabadítasz meg az előkészítő csapatomtól! Hiányoztál! – Megcsókol.

 – Jó hírem van! – Közben bemegyünk a szobámba. – Holnapután költözünk! – Értetlenül nézek rá. – Haza! – Próbálok én is úgy tenni, mintha örülnék, bár pontosan nem tudom eldönteni, mit érzek. Hol van az otthonom? Inkább megcsókolom.

 – Maradj itt velem ma, Gale! –suttogom a fülébe.

 – Biztos ezt akarod? – Tekintete az enyémbe fúródik, és rábólintok.

Gale megcsókol, és a csókok egyre szenvedélyesebbek és követelőzőbbek lesznek. Egyszer csak felkap, és bevisz a hálószobába. Letesz az ágyra, majd a nyakamat kezdi el csókolni. Óvatosan próbál kibontatni a ruhámból.

 – Várj! – ülök fel. – Van valami, amit nem tudsz. – Gale rémülten néz rám. – Én nagyon megégtem… – lenézek, és folyni kezdenek a könnyeim. – Csúnya vagyok.

 – Catnip! – Felemeli a fejem, és rám néz. – Tudom, hogy megsérültél. De te akkor is az én Catnipem vagy! – mondja mosolyogva, és én visszamosolygok rá.

Hagyom, hogy folytassa a ruháim lebontását. Közben a szája az enyémre tapad, és a testem életre kel. Olyan vágyak ébrednek fel bennem, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Annyit tudtam csak róluk, amennyit az iskolában tanítottak.

Gale már majdnem teljesen levetkőztetett. Csak a melltartóm és a bugyim van rajtam. Hálásan gondolok az előkészítő csapatomra, akik rám erőltették ezt a fekete csipke fehérneműt, mert Gale-nek igazán tetszik. Amikor a melltartómat is leveszi róla, a kezeimmel próbálom takarni magam. Még soha nem látott férfi így, kivéve az előkészítő csapatot meg a stylistomat, de az nem számít. Gale megcsókolja az ujjaim hegyét, és finoman elveszi a kezeimet. Simogatja a melleimet, közben csókolózunk, majd a szája is a melleimre vándorol. Érzem, hogy az ismeretlen érzések a testemben győzedelmeskednek a gondolataim felett. A következő emlékképen arról van, hogy mindketten meztelenek vagyunk, és felém hajol. Aztán belém hatol, és fájdalmat érzek. Gale látja a tekintetemet, ezért egy pillanatra megáll. Megcsókol, majd folytatja, lassan elkezd mozogni. Nem tudom eldönteni, mit érzek. Fájdalom, kiábrándultság. Valami hiányzik, furcsán üresnek érzem magam. Gale mindent próbál megtenni, hogy ne fájjon. Aztán végre vége lesz.

 – Szeretlek, Catnip! – suttogja a fülembe. Nekem annyi jut eszembe válaszként, hogy „tudom", de inkább elharapom a szót, és megcsókolom helyette.

Gale békésen, és boldogan alszik mellettem. Én viszont nem tudom eldönteni, hogy mit keresek itt. Nem akarok itt lenni. Otthon sem akartam lenni. Nem tudtam elviselni, hogy egyre közelebb kerültem Peetához, ezért elmenekültem Gale-lel. Éppen a házasságot tervezem vele, amit igazából soha nem akartam. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, míg végre sikerül elaludnom. Az álmaimban megint előjönnek a halottak, és kísértenek engem.

Reggel Gale elmegy, hogy találkozzon Paylor elnökkel. Megbeszélik, hogy három hét múlva megtarthatjuk az eljegyzést. Az estét együtt töltjük, Gale magától is marad, nem kell kérnem. Akar engem, nagyon, talán túlzottan is. Próbálom őt boldoggá tenni, de nekem kínszenvedés a testi kapcsolat. Pedig Gale nagyon gyengéden bánik velem, és figyeli minden reakciómat. Azzal nyugtatom magam, hogy később biztosan jobb lesz.

Végre hazamegyünk. Legnagyobb meglepetésemre kamerákkal várnak a lakásunk ajtajában, és Johanna Mason riporterként lép elő. Feltesz néhány kérdést Gale-nek velem kapcsolatban, majd mielőtt beléphetnék az ajtónkon, Gale felkap, és a karjaiban visz át a küszöbön. Dühös vagyok rá, amiért ezt az egészet levetítik a tévében, de hirtelen el is száll a haragom, amikor megmutatja az otthonunkat. Nagyon szépen van berendezve, nincs eltúlozva luxus dolgokkal. Mindenben az én kedvemben akart járni, mint kiderül, anyukám segített neki. Gale vacsorát hozat, majd kipróbáljuk az ágyunkat. Újabb csalódottság az eredmény, pedig nagyon szeretném, hogy minden jól működjön közöttünk. Szeretném, ha tudnám viszonozni felé mindazt, amit tőle kapok.

Másnap találkozom Gale családjával. Mindenki nagyon boldog, már az esküvőt tervezgetik. Hogy melyikük hozza a gyűrűt, és ki fogja a ruhám uszályát. Mikor végre egyedül maradok, megpróbálom felhívni Peetát. Nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem, ha nem beszélhetek vele, abba belepusztulok.

 – Tessék, itt Peeta Mellark – szólal meg a vonal túlsó végén.

 – Szia. Katniss vagyok – mondom csendesen. – Szeretném tudni, hogy érzed magad.

 – Kösz, jól vagyok. – Hangja fagyos lesz. – Láttalak a tévében.

 – Én nem akartam… – próbálok szabadkozni.

 – Semmi baj, Katniss! Örülök, hogy boldog vagy. Vigyázz magadra! – mondja jegesen, majd rám csapja a telefont.

Még percekig ott állok a süket telefonnal a kezemben, míg végre megértem, hogy nem kíváncsi rám. Megbántottam, már megint!

Gale csak későn érkezik. Egész nap találkozói voltak, meg valami vacsorára is hivatalos volt, így volt időm gondolkozni. Nem lettem jobban, a végeredmény az lett, hogy még több emlék tört felszínre. Gale boldog, én pedig próbálok úgy tenni, mintha az lennék. Szeretkezünk, de csak ott fekszem, mint egy darab fa, és hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

Ez két-három napig jól is megy, mígnem Gale kifakad.

 – Mi bajod van, Katniss? Miért vagy velem ilyen hűvös? – néz rám kétségbeesetten a szürke szemeivel.

 – Én… nem vagyok jól! – Egyik pillanatról a másikra olyan zokogás vesz rajtam erőt, hogy Gale alig bír megvigasztalni.

 – Jól van! – ölel meg. Simogatja a hajam, és akkor bevillan a kép, amikor Peeta tart a karjaiban. Erre még jobban elkezdek bőgni.

Az estét túléljük valahogy. Gale nem érti, mi történt velem, mi váltotta ki ezt a reakciót belőlem. Próbálom magam összeszedni, de az eredmény nem lesz sokkal jobb.

Másnap összefutunk Johannával, akiről kiderül, hogy két házzal lakik arrébb.

 – Hol hagytad a szőkét, Katniss? – kérdezi gúnyolódva.

 – Otthon – vágom rá gondolkodás nélkül. – A Tizenkettedik Körzetben – javítom ki magam.

 – Kár – teszi hozzá. – Ha esetleg unnád magad, Szépfiú, tudod, hol lakok. – Johanna Gale-re kacsint, amitől elönt a méreg és érzem, hogy az arcom lángolni kezd a dühtől. Johanna észreveszi ezt rajtam. – Tudod, Katniss, míg nem igazoltál át Gale-hez, néhány alkalommal megvigasztaltam, miközben miattad szomorkodott. – Elneveti magát, én pedig az indulattól vezérelve elrohanok.

 – Katniss, állj meg! – kiabál utánam Gale. Sikerül végre utolérnie, és megragadja a karomat. – Várj már meg!

 – Mi közöd van neked Johannához? – kiabálok vele.

 – Katniss! Nyugodj már meg! – mondja. – Egyedül voltam, és néha átmentem hozzá! De most itt vagyok veled.

 – Pont Johannával kellett vigasztalódnod? – vágom hozzá.

 – Te sem panaszkodhatsz – kontráz rá. – Nem tudom, ki volt az, aki rendszeresen Peetával töltötte az éjszakákat.

 – Menj a francba, Gale! – kiabálok rá, és megfordulok. Elindulok haza.

 – Katniss! – rohan megint utánam. – Nem akartalak megbántani!

 – Tényleg? Csak tudod az a különbség közted és köztem, hogy míg te Johanna karjaiban vigasztalódtál, én csak aludtam Peetával! – Dühös vagyok, iszonyú bosszús. Gale arcán látom a változást, amikor felfogja mit is jelentenek a szavaim.

 – Miért nem szóltál? – kérdezi gyengéden.

 – Mert nem akartam tisztára idiótának tűnni. – Az arcom még mindig vörös, de nem tudom eldönteni, hogy a dühtől vagy a zavartól.

 – Örülök neki, hogy féltékeny vagy Johannára – mondja, és megcsókol ott, az utca közepén. Aztán megfogja a kezem, hogy az eredetileg tervezett törvényszéki házasságkötéshez szükséges bejelentést megtegyük.

Nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy Gale és Johanna. Egyszerűen nem megy, és ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban jut eszembe Peeta. Szeretném hallani a hangját, de nem merem felhívni. Szeretném tudni, hogy van. Haymitch-csel próbálkozom, aki azonnal leráz. Mindennapossá válik a zokogás, amit Gale egyre nehezebben visel el. Nem vagyok képes vele testi kapcsolatot létesíteni. A múltkor odáig fajult a dolog, hogy eltoltam magamtól. Éjszakánként rémálmok gyötörnek. Rendszeresen az az álom kínoz, amikor Gale megpróbálja vízbe fojtani Peetát.

Reggelente Gale megkérdezi, hogy akarok-e beszélni róla. Mindig azt válaszolom neki, hogy nem.

Nagyjából egy hétig engedi Gale, hogy sodorjanak bennünket az események, mígnem végül megelégeli, és a következő ötlettel áll elő:

 – Katniss! Ki vagy borulva. Kértem neked időpontot Dr. Aureliushoz. Kérlek, menj el hozzá. Hidd el, segíteni fog, ha beszélgetsz vele. – Futó csókot lehel az ajkamra, nekem pedig első gondolatom, hogy hátha a dokitól megtudom, hogy van Peeta.

Dr. Aurelius nem változott semmit, ugyanolyan kedves, mint régen. Mikor Peetáról érdeklődöm, elzárkózik a választól, mire bedühödök, és összetörök egy hamutálat. Ennek persze az a következménye, hogy erősebb gyógyszereket kapok, nagyobb dózisban. A rémálmaimra is ír valami újat. Sokat kérdez a Gale-lel való kapcsolatomról, hogy boldog vagyok-e. Nem tudok felelni rá. Mikor Peetával kapcsolatban kérdez, azonnal rávágom, hogy hiányzik. Magam is meglepődöm a saját válaszomon. Össze kell szednem a gondolataimat.

A gyógyszerektől kicsit jobban leszek. Végre újra tudok nevetni Gale-lel, és aludni is aránylag jól tudok. A testi kapcsolatot próbáljuk kialakítani kettőnk között, de nem sok sikerrel. Gale mindig azt mondja, ha összeházasodunk, biztosan jobb lesz, mert biztonságban fogom érezni magam.

Az eljegyzésünk vészesen közeleg. Előző este mindketten a kiképzőközpontban, azaz a szállodában alszunk, de külön. Reggel az előkészítő csapatom vár, hogy estére a legszebbé varázsoljanak. Újabb szenvedésekkel teli napnak nézek elébe, végigmegyünk a szokásos procedúrán. A végén Effie jön be.

 – Katniss! Itt a ruhád! – Egy nagyon szép lila ruhát tart a kezében, ami elég zárt ahhoz, hogy a nyakamon az égésnyomokat eltakarja.

Felöltöztetnek, kisminkelnek, én pedig csak ülök, és tűröm. Pont, mint a viadalok előtt. Ettől a gondolattól görcsbe rándul a gyomrom.

Aztán megérkezik anyukám is. Megölel, megdicsér, hogy milyen szép vagyok. Nagyon büszke rám, amiért Gale felesége leszek.

Az estély gyönyörű, az elnöki palota báltermében tartjuk. Mindent fehérrel és lilával díszítettek fel. Nem tudom, ki találta ki, de engem nem kérdeztek meg. Az asztalok roskadoznak a finom ételek alatt. Mindenki velünk, de nagy meglepetésemre leginkább velem akar beszélni. Az egészet közvetíti a tévé élőben.

Paylor parancsnok beszédet mond. Rengeteg ajándékot kapunk. Paylor elnök ajándéka, hogy az esküvőnket megszervezi. A még élő bajnokok ajándékait külön kiemeli. A legszembetűnőbb a Tizenkettedik Körzet győzteseinek ajándéka: egy hatalmas torta, marcipánból készült primulákkal díszítve. Egy pillanatra eláll a lélegzetem. Tudom, hogy ez Peeta keze műve. Már nem is hallom az elnök beszédét, hanem a tortát bámulom, a gondosan kidolgozott apró részleteket. Arra eszmélek fel, hogy Gale éppen anyukámtól kéri meg a kezem.

 – Mrs. Everdeen! Szeretném megkérni Katniss kezét Öntől – mondja Gale.

 – Ha a lányom igent mond, én áldásomat adom rátok – mosolyog anyukám boldogan.

 – Katniss – fordul felém Gale, miközben átad egy hatalmas csokrot, ami fehér és lila virágokból van kötve –, leszel a feleségem? – Kinyit egy szintén lila bársonydobozt, amiben megcsillan az eljegyzési gyűrű, és látom, hogy hatalmas briliáns van benne.

 – Gale! – szólalok meg végre nagy nehezen, de közben a tortát bámulom, ami az én Peetám keze munkája. Állok, és felváltva nézem Gale-t és a tortát. Alig akarnak kijönni a hangok a torkomon. – Nekem ez nem megy! Sajnálom! – Könnyekben török ki, és elrohanok.

A kertbe futok, ahol leülök egy fa alatt, és hangosan zokogok. Megint jó nagy galibát csináltam. Otthagytam Gale-t az eljegyzési partinkon. De nem tehetem meg Peetával, hogy a tévében végigézze ezt az egészet.

 – Katniss! – szólal meg Gale mellettem. – Mi van veled? Miért rohantál el? – kérdezi.

 – Sajnálom, de nem lehetek a feleséged – nyögöm ki.

 – Miért? – Gale kétségbeesik.

 – Nem érzem itt jól magam. Hiányzik az erdő. Hiányzik az otthonunk, a Tizenkettedik Körzet. Nem vagyok rá képes, Gale! Érted? – meredek rá. – Nem megy! Nem tudom ezt az életet élni, amit te szeretnél. Bárki boldogan hozzád menne a helyemben, Gale. Sajnálom…

 – Kivéve téged… – néz lefelé. Majd büszkén felemeli az állát, és szürke szeme a tekintetembe fúrja magát. – Van ennek az egésznek bármi köze Peeta Mellarkhoz? –szegezi nekem a kérdést. Tekintete komor.

 – Hogy gondolhatod? – förmedek rá.

 – Mert az ő nevét mondod álmodban… minden éjszaka… – sóhajt Gale nagyot. – Őt szereted. Esélyem sincs vele szemben, pont úgy, ahogy az első viadalon mondtad. – Gale nagyon szomorúan néz rám.

 – Gale! – Szeretnék neki nagyon sok mindent mondani, de nem tudok, mert az ajkamra teszi az ujját.

 – Psszt! Nincs semmi baj, Katniss! Menj csak haza hozzá! – Erre megint elkezdek zokogni. – Van egy nagyon önző gondolatom, hogy mi lett volna, ha nem hozom neked vissza? Akkor vajon velem maradnál? – kérdezi tőlem, vagy inkább saját magától.

 – Azt úgysem tudtad volna megtenni soha – suttogom a fülébe, és megölelem. – Köszönöm, Gale!

 – Megyek, bejelentem, hogy az eljegyzés elmarad, neked pedig elintézem, hogy minél hamarabb hazamehess hozzá. – Gale otthagy egyedül, a gondolataimmal.