Hogyan tovább?

Nagyon örülök, hogy sokan olvastátok a ficemet.

Hogyan tovább ezután?

Nos, a lelkesedésem az Éhezők viadala irányában töretlen. Tervezek hozni még fordításokat, jelenleg egy nyolc részes ficen dolgozom, ami Gale szemszögéből íródott. Tudom, hogy sokan nem szeretitek és jómagam sem a Gale-tábort erősítem, de azt gondolom, hogy ő is mindenképpen megérdemel annyit, hogy ezt a ficet lefordítsam.

Tekla Miller: Érzések arénája 13. fejezet

Megérkezett a fanfic utolsó fejezete, amiben lezáródik Katniss és Peeta története! Kritikának még mindig örülök!

Korhatár: 16 év

13. fejezet: Az élet folyamában

Reggel úgy ébredek fel, hogy igen, össze kell szednem magam. Peeta ott fekszik mellettem, amikor kinyitom a szemem.

 – Jó reggelt, Katniss! – néz rám mosolyogva. A szeme viszont elárulja, hogy ez a mosoly keserédes.

 – Szia, Peeta! – mosolygok vissza. – Sütsz nekem sajtos zsömlét?

 – Persze, hogy sütök! Amit csak kérsz – mondja, miközben olyan szorosan ölel magához, hogy alig kapok levegőt. – Végre újra itt vagy velem, Katniss!

Felkelünk, együtt reggelizünk. Megígérem Peetának, hogy este elmegyek vele sétálni.

És mondok neki még valami nagyon fontosat. Hogy tudom, hogy a pékség az álma. Vágjunk bele.

Először nem tudja mire vélni a dolgot, aztán elmosolyodik. De most őszinte mosolyt látok az arcán és a szemében is, miközben elindul a szokásos beszerző körútjára. Addig otthon vagyok egyedül, és gondolkozom, hogy vajon mennyit vegetáltam összesen már megint és hány napot vesztegettem el a közös életünkből azért, mert nem tudom feldolgozni a traumákat. Peeta elfojtott szenvedése sok mindenre segített rádöbbenem. Én mindezt az önfeláldozó szeretetet szeretném viszonozni neki, úgy, hogy támogatom az ötletét. És legalább addig is elfoglaljuk magunkat.

Átmegyek Haymitch-hez. Effie kivételesen nincs nála.

 – Helló, Haymitch! – köszönök neki. Már számítok valami bunkó beszólásra, mint annak idején, amikor valami olyat jegyzett meg, hogy újra dalol a madárka vagy valami ilyesmi.

 – Szia, Katniss! Jobban vagy? – kérdezi aggódva.

 – Igen. Jobban vagyok. Sikerült felkelnem – mondom. – Csak azért jöttem, hogy megköszönjem, hogy segített Peetának ebben az időszakban.

 – Katniss! Tudod, hogy ti vagytok a családom. Rajtatok kívül egyedül Effie van csak nekem. Nem tartozol köszönettel - mondja Haymitch. Majd elmondja, hogy Peetával napi kapcsolatban volt, és hogy többször is rosszul volt. Teljesen kikészült, de ő próbálta tartani benne a lelket, mert tudta, hogy vissza fogok térni, úgy, mint amikor Prim meghalt. Végül ennyit tesz hozzá bátorításként:

 – Fel a fejjel, kislány! Remélem, gyorsan rendeződik köztetek minden.

 – Én is remélem – mondom. – Kérhetek egy szívességet?

 – Bármit, Katniss! Csak szólj!

 – Megkérné Effie-t, hogy ne sopánkodjon, ha meglát? Mert az nincs rám túl jó hatással.

 – Hát persze, drágaságom! Neked bármit! – mosolyog rám Haymitch.

 – És végre felvállalhatná már a kapcsolatukat a nagyközönség előtt is! – kacsintok rá. Haymitch arca komorrá válik.

 – Én felvállalnám, Katniss! De Effie szülei miatt nem lehet. Kitagadnák. – Látom a szomorúságot a szemében. – Otthagyta a Kapitóliumot miattam. Ezt még el tudják hitetni a Kapitóliumban, hogy Effie besokallt, és magányra van szüksége távol az otthonától. De ha hozzám jönne feleségül, azt soha nem bocsátanák meg neki.

 – Sajnálom – mondom neki, és tudom, hogy ezt nem érdemli meg.

 – Nincs mit sajnálnod, Katniss! A lényeg, hogy Effie velem van. A többi meg nem számít! – kacsint rám, de látom, hogy nem teljesen őszinte a mosolya, amely kíséri. – Mindig mondtam, hogy nagy szerencséd van Peetával – rámosolygok, és hazamegyek. Tudom, hogy igaza van.

Peeta lelkesen jön haza. Megnézte azt a helyet, amelyen már gondolkozunk egy ideje.

Este elmegyünk sétálni. Nem túl messzire. De jót tesz, hogy egy kicsit kimozdulunk. A pékség terveiről beszélgetünk, ami egy nagyon semleges téma és segít ismét megtalálni egymáshoz a hangot.

Én nagyon hamar elfáradok, de Peeta belelkesedik, és amikor hazamegyünk, nekiáll péksüteményeket rajzolni. Én csak annyit kérek tőle, hogy nézhessem őt, ahogyan rajzol. A finom kezeit, a szemét, ahogyan összpontosít és az arcát, ahogyan teljesen beleéli magát a rajzba.

Innentől kezdve ez lesz a rendszeres esti program. Egyre hosszabb sétákat teszünk, és közben valami ismét kezd kibontakozni köztünk. A sok megpróbáltatás ellenére még mindig nagyon fiatalok vagyunk, mindössze húsz évesek. Így nagyon sokat játszunk egymással. Egyre többet.

A gyerekünkkel történtek teljesen kikészítettek minket és azóta Peeta nem mer közeledni hozzám. Tudom, hogy rajtam a sor, ezt Dr. Aureliusszal is megbeszéltem, miután hajlandó voltam megszólalni, hogy most nekem kell lépni ez ügyben.

Próbálok Peetával minél több időt tölteni. A séták alkalmával fogjuk egymás kezét, néha megcsókolom, de még nem elég ahhoz, hogy ismét megnyíljon nekem és én neki.

A pékséggel kapcsolatos terveink szerencsére sok időnket elfoglalják. Peeta lassan befejezi a kenyeres könyvet. Effie új katalógusokat hozott neki a Kapitóliumból. Szinte már mással nem is foglalkozik. Tudom, és érzem, hogy ebbe menekül.

Este megint a konyhában ülünk. Peeta fehér ingben van. Olyan jól áll neki a fehér. Azon veszem észre magam, hogy megint bámulom. Régen éreztem már ezt az érzést. Vagy csak régen mertem engedni ennek az érzésnek.

 – Katniss! Ne bámulj már ennyire, mert zavarba jövök – mosolyodik rám.

Szeretem a mosolyát. Minden porcikáját. Az egész lényét, úgy, ahogy van. Megbabonázott, azt hiszem a vonaton, és azóta fogva tart ez az érzés. Odamegyek hozzá és megállok mellette.

 – Mondtam már, hogy hiányzik a férjem? – kérdezem tőle. Peeta döbbenten néz rám. – Igen, jól hallod – mosolygok rá, közben egy csókot lehelek az ajkára. – És azt mondtam már, hogy nagyon jóképű a férjem? – Ajkaimat finomat az ajkaihoz érintem. – És azt mondtam már, hogy nagyon szép szeme van? – Megint csókot akarok lehelni az ajkára, de Peeta magához szorít, és megcsókol hosszan, mélyen, érzelmesen. A kezem a nyaka köré fonom, mire ő egyre szenvedélyesebben csókol.

 – Katniss! – néz rám azzal a szerelmes tekintettel, amitől majdnem elolvadok. – Te is nagyon hiányzol nekem… - mondja sóhajtva.

 – Itt vagyok, Peeta! A tied vagyok! – mondom neki, miközben megsimogatom az arcát. – Mi mindig visszatérünk egymáshoz – megcsókolom. – Szeretlek! - suttogom a fülébe. Ezt már hónapok óta nem mondtam ki. Peeta csókkal fojt belém minden további szót. Az ajka végigsimul a nyakamon, és az egész testem megborzong.

 – Katniss! – suttogja a fülembe. – Semmit nem kell tenned, amit nem akarsz. – Arcát a kezembe fogom.

 – Téged akarlak… – tör ki belőlem a vágyakozás sóhaja.

Peeta magához ölel. Hosszan csókolózunk egészen addig, amíg már én leszek türelmetlen, és lesz egyre követelőzőbb az ajkam. A férjem felvesz az ölébe, és felvisz az emeletre, az ágyunkba. Mindvégig nagyon gyengéden bánik velem. Már-már én bírok magammal, hogy kivárjam, az övé lehessek. Amikor végre egymásba forr a testünk, megszűnik minden. Ismét csak Peeta és én vagyunk a világon. Csak mi ketten számítunk. Nem létezik rajtunk kívül senki és semmi.

Kimerülten Peeta mellkasára hajtom a fejem, majd az ujjbegyemmel cirógatom a mellkasát egészen végig a köldökéig.

 – Nagyon szeretlek, Peeta! És köszönöm! – mondom a boldogság könnyeivel a szememben.

 – Mit köszönsz, Katniss? – Gyönyörű, tengerkék szemei csodálkozva néznek rám.

 – Hogy ilyen türelmes voltál velem. Azt, hogy kitartottál mellettem – mondom neki.

 – Katniss! A feleségem vagy. Ha örülsz, veled örülök. Ha bánatod van, osztozom veled. Ha beteg vagy, vigyázok rád. Te sem hagytál magamra, miután eltérítettek, és nem voltak tiszták az emlékeim – néz, miközben a hajammal játszik. – Szeretlek! És ezen soha semmi nem fog változtatni.

Nem tudok mit válaszolni neki. Nincsenek szavak. Így megcsókolom. Kétségem sincs afelől, hogy igazat mond. Végül is ötéves korunk óta szerelmes belém és bármikor szükségem volt rá, bármit képes volt feláldozni azért, hogy engem megmentsen. Az eltérítésből is sikerült visszahozzák, ami felér egy csodával. Visszatért az emlékei egy része, ami éppen elég ahhoz, hogy visszakapjam őt.

Egymás karjaiban alszunk el meztelenül. Régen nem aludtunk így. Csodálatos érezni a bőre érintését. Most döbbenek rá, hogy amíg vegetáltam, addig mennyi idő eltelt anélkül, hogy igazán egymással lettünk volna.

A reggeli ébredés gyönyörű. Peeta hamarabb felkelt, mint én. Az ágyra kankalinokat szórt, amelyeket a kertben szedett. Izgatottan felülök, és nézem az utat, amely végig van szórva virágokkal. Felkapom a köntösömet, és mezítláb szaladok, mint egy gyerek. A virágok a konyhába vezetnek.

Peeta ott van, rajta a köténye, és persze tiszta liszt mind a két keze.

 – Jó reggelt, szerelmem! – mondom neki. Meglepődik, és én is. Talán még soha nem mondtam neki.

 – Jó reggelt, álomszuszék! – mondja, és csókra tartja a száját. Persze nem ellenkezem. – Mindjárt kész a reggeli. – Kinyitja a sütőt, és megfordítja a sajtos zsömléket.

 – Gyere, kapj el! – kiáltom, belecsípek a fenekébe és elkezdek szaladni.

 – Megállj csak – fut utánam Peeta. Persze azonnal utolér a nappaliban. Elkap, és ledönt a kanapéra, megcsókol, és én elolvadok. Egyikünk sem bír magával, és összegabalyodunk a padlón. Éppen kifulladva pihegünk egymás karjában, amikor Peeta felugrik. - Úristen! A sütő! – Odarohan, és még az utolsó pillanatban sikerül megmentenie a reggelinket. A zsemlék kicsit megégtek, nem olyan szép aranybarnák, mint máskor.

Mindkettőnket mintha kicseréltek volna. Ez az első olyan reggel, amikor önfeledtem beszélgetünk, nevetünk. Peeta udvarol nekem, és piszkál egyszerre, játékosan megcsókol, és végre azt érzem, igen, ismét mi vagyunk. Nem ő meg én, hanem mi.

Peetával új dimenzió nyílik a kapcsolatunkban. Már nem félünk. Mi tényleg vigyázunk egymásra, ha baj van és mindenben támogatjuk egymást. Még azt is kitalálta, hogy tanítsam meg vadászni. Ami persze esélytelen. Amilyen hangosan lépdel, soha nem lövünk semmit. De csak annyit mondtam, hogyha megígéri, hogy megtanít kenyeret sütni, akkor áll az alku. Persze mindketten önfeledt nevetésben törünk ki. Én meg a sütő kizárólag látásból ismerjük egymást. De nem is baj. Peeta annyira csodálatos dolgokat készít kenyértésztából, amire én akkor sem lennék képes, ha újra megszületnék.

Egyik este megkér, hogy menjünk el sétálni. Megyünk egy nagy kört, kézen fogva. Mindenki látja rajtunk, hogy ismét minden rendben van köztünk. Sokan tudták a kórház után, hogy nem vagyok jól. Most ezért bámulnak minket. Ha már nagyon zavar, mindig azt mondom Peetának, hogy biztosan a jóképű férjemet irigylik tőlem. Válaszképpen egy csókot kapok, azzal indokolva, hogy mindenki lássa, senkinek sincs esélye. Aztán otthon kiülünk csillagokat nézni. Ülök az ölében, Peeta pedig sorolja a csillagképeket, amelyeket ismer. Elmerengek az arca vonásain, és megcsókolom. Be akar vinni a házba, de én nem akarom. Inkább maradjunk a kertben, a holdfényben. Végül leterít egy plédet a fűre, és azon kötünk ki. A holdfényben még sejtelmesebb minden. A mellkasán fekszem, és csak ennyit mondok neki:

 – Soha ne engedj el, Peeta! – Magamhoz szorítom, ő pedig megsimogat.

 – Nem foglak elengedni, Katniss! Inkább meghalok, mint hogy nélküled éljek! – Lágy csókot lehel az ajkamra. Tudom, hogy igazat mond, mert neki nagyon régóta én vagyok az egyetlen, aki miatt érdemes élnie. Tudom, hogy nem mer megkérdezni ezzel kapcsolatban, de el kell mondanom neki.

 – Én sem engedlek el téged, Peeta! Te vagy nekem a legfontosabb a világon – belecsókolok a nyakába, és magamba szívom az illatát. A Peeta illatot, amely az összes hülye gyógyszert felülmúlva képes megnyugtatni olyan mértékben, mintha a világ szélén ülnék, és azon kívül nem lenne gondom, csak hogy belelógassam a lábam a körülöttem elterülő óceánba.

Azt hiszem, a kapcsolatunk helyre jött. Peeta álma is hamarosan beteljesedik. Megnyitjuk a pékséget. Holnap lesz a nagy nap. Peeta lázban ég, össze-vissza rohangál. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, hogy megnyíljon ismét a Mellark pékség a tizenkettedik körzet lakói előtt. Peeta ott lesz a sütéseknél, a boltban pedig Delly lesz, akinek a folyamatos locsogásával és letörölhetetlen mosolyával együtt visszatért egyfajta napsütés is, amit Delly személyisége hozott vissza közénk.

 – Tudod, Katniss, azt szeretném, ha a bolt is olyan tökéletes lenne, mint te – suttogja Peeta este, miközben a karjaiban tart.

 – Én nem vagyok tökéletes. Sőt! Kifejezetten ronda vagyok, ha levetkőzöm – mondom lehangoltan. – Az egyetlen, aki szépnek lát, az te vagy. – Ennyi idő után sem vagyok képes elfogadni a hegeket magamon, és azt, hogy a szivárvány színeiben tündökölök.

 – Katniss! Nekem te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! Szeretlek a bőröd összes négyzetcentiméterével együtt. Ha a külsőd meg is sérült, a lelkedben van valami, ami megfogott – csókol meg. – Igazából te vagy az első nő, akit észrevettem. – Ránézek. – És az utolsó is. – Megcsókolom. Majd folytatja: - Azt szeretném, ha az emberek is úgy gondolnák, mint én. Ha megkóstolják a kenyeret, amit sütök, akkor már nem lesznek kíváncsiak más kenyérnek az ízére. Lehet, hogy van szebb, külsőleg kívánatosabb, de tudod, hogy az a legfinomabb. És ha ez így van, nem számít semmi más. – Ennyi idő után is elvarázsol, pedig tudom, hogy neki a szavak a fegyverei. Amikor kinyílt előttem a tengerparton. Amikor azt mondta, hogy nekem élnem kell, mert ha én meghalok, nem lesz semmi, amiért érdemes lenne éljen. Aztán amikor megmentett engem, és az egész tizenharmadik körzetet, pedig nagyon megkínozták, és eltérítették. És ő mégis visszajött hozzám.

 – Peeta! Annyira szeretlek! – suttogom. – Kezdem azt érezni, hogy Haymitchnek igaza van, és nem érdemellek meg. De… - Nem tudom folytatni, mert megcsókol.

 – Katniss! Semmi sem számít. Csak az, hogy itt vagy, és az enyém vagy!

Másnap Peeta Mellark egyik álma beteljesedik. Megnyitjuk a pékséget. Már az első napon kifosztják a boltot. Mindenki vágyik valami hagyományosra. Eddig nem volt saját péksége a körzetnek, hanem a Kapitóliumból hozták a kenyeret. Este hazafelé bandukolunk, fáradtan, kéz a kézben. Még be akarunk nézni Haymitch-hez. Effie természetesen ott van, ami nem is baj, mert ajándékot hoztunk mindkettőjüknek. Effie teljesen normálisan viselkedik. Alig sminkeli magát, és a hülye parókáitól is megvált. Sajnos a stílusa az maradt a régi.

 – Sziasztok, drágáim! Hogy vagytok? Gyertek, igyatok egy frissítőt! Biztosan ki vagytok merülve! – A hangszíne semmit sem javult. Ugyanolyan idegesítő, de még így is szeretjük.

 – Köszi, Effie! Jól vagyunk, csak nagyon fáradtak – mondom.

Bent vörösborral kínál minket.

 – Koccintsunk a Mellark pékségre! – mondja Effie.

 – Mielőtt koccintanánk, szeretnénk átadni az ajándékunkat – mondja Peeta. – Az első kenyerek egyike mindig a családtagokat illetik!

 – Peeta és Katniss! Ha már így alakult, én is szeretnék mondani valamit – szólal meg Haymitch. – Effie és én – itt szüntetet tart, mint aki jól meggondolja, hogy megosztja-e velünk –, szóval mi kenyérpirításra készülünk.

Gondolkodás nélkül odamegyek Effie-hez, hogy megöleljem. Eddig még azt sem vallották be igazán, hogy együtt vannak. De mi ezt már régen tudjuk. Mint kiderült, Effie miatt, de most végre felvállalják egymást az egész világ előtt.

 – Mindannyiunk egészségére! – mondja Haymitch, és lehúzza a pohár bort. Majd megcsókolja Effie-t előttünk. – Drágám, most már nincs értelme titkolóznunk!

Mivel hamar egyértelművé válik, hogy zavarunk, Peeta és én hazamegyünk. Persze Peeta egészen addig fáradt volt, amíg be nem csukjuk a bejárati ajtót magunk mögött. Otthon újra erőt merít, és hamar kihámoz a ruháimból.

Az idő úgy telik, mint amikor nagy melegben párolog a folyó. Az egyik pillanatban még tele van a meder friss, hűs vízzel, a következőben pedig alig van víz a kiszáradt mederben. Az élet is így repül el.

A pékség beindult. Peeta ezen álma végre beteljesedett, sőt, aki a Kapitóliumban igazán menő esküvőt akar tartani, az a Mellark pékségtől rendeli a menyasszonyi tortát.

A kapcsolatunkban vannak kisebb-nagyon hullámvölgyek, de ezt mindketten tudjuk, hogy a házasság ezzel jár. De van egy nagyon nagy előnyünk, hogy mi ketten egymásnak jelentjük az életet, és egymásra van szükségünk ahhoz, hogy túléljünk.

Peeta öt év múlva hozakodott elő elsőként a gyerek kérdésével. Úgy gondoltam, hogy nem akarom. Túl mély volt az a seb, amelyet a baba elvesztése hagyott maga után. Végül sikerül meggyőzzön, hogy házasodjunk össze hivatalosan is a törvényszéken, pedig a körzetben mindenki tudta, hogy már réges-rég túl vagyunk a kenyérpirításon. Erre az eseményre még az anyukám is hajlandó volt eljönni, akivel csak nagyon ritkán tartom a kapcsolatot.

A hivatalos házasságkötés után Peeta egyre gyakrabban elővette a gyerek kérdést. Nem tolakodóan, hanem finoman próbált meggyőzni, hogy próbáljuk meg. A kémia mindig is működött közöttünk, amikor persze engedtük működni, így a vonzalommal soha nem volt problémánk. Aztán tíz év múltán beadtam a derekam és megfogant a lányunk.

A terhességem borzasztó volt, végigrettegtem az egészet. Az első felét azért, nehogy elvetéljek, a második felében, amikor megmozdult, az a tudat gyötört, hogy nem veheti el tőlem senki. A rettegésem akkor enyhült, amikor először a karjaimban tarthattam a lányomat. Peeta mindvégig ott volt mellettem, amikor a lányunk megszületett. Nagyon féltettem őt, nehogy rohamot kapjon, de nem volt semmi baj. Felkészült rá, mert része akart lenni a csodának, amikor a gyermekünk világra jön. Peeta csodálatos apa. Még mindig a tenyerén hord engem is meg a lányunkat is.

Aztán, egy szép nyári estén, nagyjából öt év múlva megfogant a fiunk is. Már nem rettegtem annyira, mint először, de nem volt sokkal könnyebb. Peeta itt is mindvégig mellettem volt.

Mindkét terhességet megfestette, utólag, meglepetésként. Később bevallotta, hogy az első képet nagyon jól eltette, mert az élete része, de nem mert belefogni, amíg engem és a gyerekeket biztonságban nem tudott.

Amikor a kislányunk a réten az apjával játszik, a kisfiúnk pedig próbál vele lépést tartani próbálom elhinni, hogy mindez igaz, ami velünk történt. Hogy nem veheti el tőlem senki és semmi. Hogy a boldogság létezik. Peetának én, nekem pedig Peeta jelenti a boldogságot. Mindenben ott vagyunk egymás mellett, és soha nem adtuk fel, akkor sem, amikor mások feladták.

A kislányunk már elég nagy, így sokszor magammal viszem az erdőbe és tanítom az íjjal bánni. Nagyon ügyes, jó vadász lesz belőle. Közben otthon a fiunk Peeta mellett szorgoskodik és próbálkozik a tésztagyúrással. Egyik alkalommal, míg a lányunk az apjának mesélte az élményeit, a kisfiunk tovább lisztezte a pultot, közben az orrocskája is tiszta liszt lett. Megható látni, ahogy napról napra egyre ügyesebbek lesznek.

Peetával előfordul, hogy felvillan egy-egy megmásított emlék, és megzavarja. Ilyenkor mindig megijedek, mert az arca elszürkül és erősen megkapaszkodik, miközben küzd a fejében felbukkanó démonok ellen. A kislányunk már ezt is érti, hogy ilyenkor az apjának valami baja van, és múltkor odament hozzá megkérdezni, hogy játsszanak-e igaz-nem igaz játékot. Peeta olyan gyorsasággal tért vissza a rohamból, ahogy eddig soha.

A gyerekek kérdezgetni fognak minket hamarosan. A lányunk már sejti, hogy mi is részt vettünk a viadalon. Peeta szerint fel kell készülnünk a kérdéseikre.

Haymitch és Effie is boldogok, bár nem született gyerekük. Effie szülei soha nem fogadták el, hogy otthagyta a Kapitóliumot és a jólétet egy tizenkettedik kerületi férfiért. Így mi lettünk az új családja. A házamat még mindig bérli, ha esetleg valaha bárki is meg szeretné látogatni.

Gale-ről annyit tudok, hogy a magánélete mindig nagy port kavar. Johannával se vele, se nélküle kapcsolatot élnek, gyereke nincs, viszont a karrierje sikeres. Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy a tűz képtelen táplálni egy másik tüzet, csak kölcsönösen felégetnénk egymást. Még jó, hogy időben ráébredtem, hogy nekem Peeta jelenti a tavaszt, az újrakezdés lehetőségét, és kaptam tőle egy utolsó esélyt.

A Kapitóliumban nem jártam az eljegyzési partim óta. Nem hiányzik. Peetát többször hívták, hogy nyisson ott is pékséget és cukrászatot, de visszautasította. Szavak nélkül is tudta, hogy én nem szeretném. És igazából ő sem akarta soha.

A gyermekeinkre visszatérve, Peeta szerint nem lesz gond. Itt vagyunk egymásnak. És itt van a könyv. Majd úgy értetjük meg velük a történteket, hogy erőt és bátorságot meríthessenek belőle. De egy nap magyarázatot kell majd adnom nekik a rémálmaimról. Hogy miért gyötörnek és miért nem fognak teljesen elmúlni soha. Elmondom majd nekik, hogyan éltem túl. Elmondom nekik, hogy azokon a reggeleken, amikor rosszul ébredek, nem tudom örömömet lelni semmiben, mert attól rettegek, hogy a következő pillanatban megfosztanak tőle – bármi legyen is az örömöm forrása. Ilyenkor gondolatban listát készítek minden jó cselekedetről, amelynek valaha tanúja voltam. Olyan ez, mint egy játék. Egyhangú. Húsz év után talán már egy kicsit unalmas is.

De vannak ennél sokkal rosszabb játékok.

VÉGE

Tekla Miller: Érzések arénája 12. fejezet

Katniss magához tér. Mi történik velük ezután? Kritikát írjatok!

Korhatár: 16 év

12. fejezet: Ébredések

– Hol vagyok? – kérdezem, amikor kinyitom a szemem. Peeta ott ül mellettem, fogja a kezem.

 – Szia, Katniss! – mondja kedvesen. – Kórházban vagy. Nagyon magas volt a lázad – látom a szemén, hogy sírt.

 – Minden rendben van a babánkkal? – kérdezem ijedten, amikor felvillannak az utolsó emlékképeim.

 – Katniss! – Peeta megcsókolja a kezemet és az arcához nyomja. – A kisfiunk elment – könnyek folynak le az arcán. Szép, kék szemében mérhetetlen szomorúság tükröződik.

 – Az nem lehet! – kiáltom, majd én is elkezdek sírni. Kikapom a kezem Peeta szorításából, mert a másikba be van kötve valami lötty, ami egyenletesen csöpög egyenesen az ereimbe, és a hasamhoz kapok. Nem érzem a domborulatot. Nem, ez nem lehet igaz! Nem lehet ilyen kegyetlen a sors! Nem lehet, hogy elvette tőlünk ezt a gyereket! Annyi szenvedés után, amin keresztülmentünk, ennyi kicsi boldogságot sem kaphattunk. Azt kívánom, bárcsak egy rémálom lenne, így behunyom a szemem, reménykedve abban, ha kinyitom, minden rendbe jön.

Peeta megölel, majd szól az orvosnak.

 – Mrs. Mellark! A babát nem tudtuk megmenteni. Sajnálom – mondja az orvos, aki új lehet, mert még soha nem láttam. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, még szimpatikus is lenne. – Viszont a jó hír az, hogy még lehet gyerekük. Ha minden jól megy, holnap délután hazamehet.

 – Peeta! Kérlek, ne haragudj rám – kérlelem, miután kimegy az orvos.

 – Katniss, nem a te hibád! – próbál megvigasztalni. – Szeretlek nagyon és a legfontosabb, hogy itt vagy velem. Nagyon megijesztettél.

Aztán Haymitch is bejön és elmeséli részletesen, amit Peeta nem tudott.  Mikor Peeta átment érte késő este, tudta, hogy nagy a baj. Mire nagy nehezen levittek az emeletről, már ömlött belőlem a vér. Peetának rohama volt a vér látványától. Aztán kijött a mentő és bevittek. Az orvos mindent megtett, de sajnos nem tudták már megmenteni a gyerekünket. Mivel elindult a vetélés, adtak egy kis rásegítőt, hogy túl legyek rajta. Aztán végül meg is műtöttek, hogy ki tudjanak tisztítani. Fennállt a kockázat, hogy meddő leszek. De szerencsére jól sikerült a műtét, így ha lelkileg is feldolgozom, akkor még nagyon sok gyerekünk lehet. Amúgy majdnem egy teljes napot átaludtam. Peeta háromszor lett rosszul, de nem volt nagyon erős a roham. Ezt leszámítva minden rendben van Haymitch szerint.

Részemről nincsen minden rendben. Sőt, semmi sincs rendben. Elkezdenek felvillanni az emlékképek. Amikor az orvos közli, hogy sajnos meg kell szülnöm, mert a baba meghalt. Amikor bekötik a rásegítőt, és iszonyú fájásaim lesznek. Amikor szólnak, hogy toljak, de nincs erőm hozzá. Amikor kapok még egy adag cuccot, és minden még rosszabb lesz. Amikor végre túl vagyok rajta, és az orvos közli, hogy toljanak a műtőbe, és hogy kisfiunk lett volna. Ahogy ezek a képek felelevenednek bennem, úgy érzem, mintha egy külső szemlélőként nézném végig egy másik nő drámáját, amint elveszíti a gyerekét. Aztán megint a hasamhoz érek, és rádöbbenek, hogy sajnos ebben a történetben én voltam az egyik főszereplő. Az életem darabjaiban hever. Miért kellett megint elvenni tőlem, ami annyira fontos? Üvöltenék a fájdalomtól, de nem tudok, hang nem jön ki a torkomon. Peeta is visszaesett. Többször rosszul volt, és miattam. A gyerekünk meghalt, szintén miattam. A könnyeim észrevétlenül kezdenek folyni az arcomon. Lassan elkezdenek kijönni a torkomon az elfojtott hangom. Üvöltök végre! És megkönnyebbülök. Peeta rohan be hozzám.

 – Katniss! – próbál megölelni, de nem segít. Vergődök tovább, és csak a saját üvöltésemet hallom. Peeta könnyeit látom utoljára magam előtt, majd miután az orvosok berohannak, elsötétül minden.

Megint csak napok múlva térek magamhoz. Peeta mellettem ül és a kezemet fogja.

 – Szia, Katniss! – mondja kedvesen, amikor kinyitom a szemem.

 – Szia, Peeta! Mi történt? – kérdezem tőle.

 – Kikészültél – mondja nyugodtan. – Nem bírtad elviselni, hogy elveszítettük a babát, ezért benyugtatóztak. Sokat aludtál – odahajol, és megcsókolja az arcom. – Katniss! Ne ijesztgess! - szól rám, de látom, hogy könnyes a szeme.

 – Bújj ide mellém! – kérem. Nem érdekel, hogy kórházban vagyunk, arrébb húzódok az ágyon, és kérem, feküdjön mellém, és öleljen át. Még mindig kába vagyok, de végre érzem az egyetlen ölelést a világon, amely képes megnyugtatni.

Peeta simogatja a hajamat, cirógatja az arcomat, és közben végig duruzsol valami kedveset, amitől nemsokára mély álomba szenderülök.

Mikor legközelebb magamhoz térek, orvosok vesznek körül. Peeta sehol, mire pánikba esem, és elkezdem kiabálni a nevét. Pánikrohamot kapok, mire ismét leszedálnak. Olyan, mintha beleesnék egy fekete lyukba, amely beszippant, és soha többet nem akar elengedni. Magába zár, és ha szerencsém van, láthatom a külvilágot.

Nem tudom, mennyit alszom, de amikor megint felébredek, Peeta ott van mellettem. Mikor kinyitom a szemem, megsimogatja az arcom.

 – Katniss! Próbálj megnyugodni egy kicsit és akkor hazamehetünk – mondja kedvesen. – Szeretnélek hazavinni. Te is szeretnéd? – erőltetve magát, rám mosolyog, és csak bólintani tudok. Megszorítom a kezét. – Jól van, Katniss! Hazamegyünk nemsokára! Haza – suttogja.

Egy hétig altattak. Amikor végre kiengednek, Peeta hazavisz. Ő is nehezen viseli a veszteséget. A szeme alatti sötét karikák árulkodnak arról, hogy az utóbbi időben nem sokat aludt. Kialvatlan és meggyötört az arca.

 – Üdvözlet itthon, Katniss! – mondja kedvesen. Én viszont nem válaszolok, csak felmegyek az emeletre, befekszem az ágyba, és nézem a plafont. Nem vagyok hajlandó megszólalni, ugyanúgy, mint Prim halálakor.

Peeta megpróbál rám vigyázni. De hozzá sem szólok. Senkihez. Átjön Haymitch és Effie látogatóba. Effie folyton sopánkodik, ami egyre idegesítőbb, és szó nélkül ott hagyom a nappaliban őket, és felmegyek a plafont bámulni. Összeomlottam. Szeretem Peetát, de nem tudok mit kezdeni a helyzettel és a veszteséggel. Meghalt a gyerekünk, és ettől teljesen kikészültem. Peeta esténként beadja a gyógyszereimet, odabújik hozzám. Ez az egyetlen jó dolog, ami történik velem. Nagy nehezen sikerül arra is rávennie, hogy zuhanyozzak. Gyengéden bánik velem. Megfürdet, megtöröl és bekrémezi a bőrömet, mert az átültetett bőröm nagyon érzékeny. Most már mindig az is marad. Ha szükségesnek látja, segít megmosni, és kifésülni a hajamat. Majd lefektet.

 – Katniss! – simogatja az arcomat. – Gyere vissza hozzám! – kéri esténként. De én nem reagálok. Nem vagyok hajlandó válaszolni sem neki, sem senkinek.

Nem értek semmit, zavaros köd úszkál a fejemben. Peeta legalább kétszer annyi gyógyszert töm belém, mint azelőtt, de nem érzem jobban magam.

Peeta hiába próbál kiszedni az ágyból, általában nem vagyok hajlandó felkelni. Próbál valamit belém tuszkolni, hogy egyek meg igyak, de többnyire erre sem vagyok hajlandó. Teljesen bezuhantam a saját, eldugott világomba, ahová nem engedek be senkit, még Peetát sem. Greasy Sae egy héten egyszer eljön, segít kitakarítani Peetának, mert én semmire sem vagyok hajlandó.

Nem tudom, mennyi ideje mehet ez így. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Abból tudom lemérni csak, hogy telik az idő, hogy Greasy Sae a szokott időben megjelenik, ezen kívül Haymitch és Effie időnként aggódva megjelennek. Ilyenkor lent beszélgetnek a nappaliban, de már le sem megyek hozzájuk. Az sem érdekel, hogy miről beszélnek. Legszívesebben meghalnék. Egyetlen dolog van, ami életben tart: Peeta. Ha ő nem lenne, már biztosan belehaltam volna a bánatba.

Szinte minden éjszaka vannak rémálmaim. Megint az arénában vagyunk, és a gyerekünk is ott harcol, de sosem látom az arcát. Látom messziről, és hamarabb kell odaérnem hozzá, mint a mutánsok. Szaladok teljes erőmből, és kiáltom, hogy jövök, de a mutánsok elragadják, és hallom Snow elnök elégedett nevetését, közben annyit mond „Ms. Everdeen, úgysem tudja megmenteni!”. Máskor fel kell másznom utána a fára, és az ágak nem bírnak el, folyamatosan eltörnek alattam. A fa pedig elkezd lángolni, és hiába mászok a lángok között, folyamatosan leesek, közben hallom az égbekiáltó sikolyait, és én nem tudom megmenteni.

Az álmok után verítékben ébredek. Kell egy kis idő, mire tudatosul bennem, hogy megint csak egy rémálom volt. Ha Peeta ott van, megpróbál megvigasztalni, mert az álmok fele igaz: elveszítettük a babánkat. De mivel egy szót sem vagyok hajlandó szólni, így nem tud velem mit kezdeni azon kívül, hogy az érzéseire hagyatkozik.

Azonban ma éjjel Peeta nincs sehol, üres a helye. Pánikba esem, hogy hol lehet. Próbálom a nevét kiáltani, de nem jön ki hang a torkomon. Pedig az égbe kiáltanám, hogy „Peeta!”, de senki nem felel. Hangok nélkül elég nehéz választ találni. Azonnal elindulok mezítláb, hálóingben. Meg kell keresnem őt, mert ha Peetát is elveszítem, megszűnik az életem minden értelme.

Lemegyek a nappaliba, ahol csend fogad. A konyhában is. Aztán valami nesz üti meg a fülemet. Az emeletről jön, Peeta műtermi szobájából. Csendben felmegyek a lépcsőn. Megállok az ajtó előtt, és halk zokogást hallok. Lassan és finoman benyitok, hogy ne hallja meg. Félhomályban ott ül egy festővászon előtt, és arcát a kezébe temeti.

 – Peeta! – mondom, miközben én magam is meglepődöm azon, hogy hang jön ki a torkomon.

 – Katniss! – Peeta csodálkozva néz rám. – Menj vissza aludni. Én is jövök mindjárt.

 – Mit csinálsz te itt? – kérdezem. Peeta felnéz.

 – Kérlek, most hagyj egyedül.

 – Nem tehetem – mondom, miközben odamegyek mellé, és megsimogatom finom, szőke haját. – Te sem hagytál engem egyedül – mire átöleli a derekamat.

 – Katniss! – a fejét a hasamhoz nyomja. – Annyira fáj, hogy így történt.

Megölelem. Érzem, hogy most neki van szüksége rám. Míg kórházban voltam, a rohamok ellenére sem omlott össze. De tudom, hogy neki is legalább ugyanolyan fontos volt a gyerekünk, mint nekem.

Aztán odanézek a festővászonra. Egy pillanatra a lélegzetem is eláll. A festővászon tíz részre van osztva. Az első részben van egy egyes, és én, szinte lapos hassal. A következőben van egy kettes, már egy icipici pocakkal. Aztán egy hármas, egy már jobban látszó pocakkal. Aztán egy négyes és azzal a pocakkal, amivel utoljára látott. Mindegyik részen ugyanaz a boldog Katniss nézz vissza a tükörből, aki akkor voltam, amikor esténként Peetával a növekvő hasamat tanulmányoztuk. Hat rész üres. Gondolom a többi öt hónapnak, a végén pedig a kisbabánkkal közösen akart minket lefesteni.

 – Peeta! – könnyekben török ki. – Te megfestettél? – Peeta szóhoz sem jut, csak hangos zokogásban tör ki velem együtt. Szorosan átöleljük egymást, és mindketten sírunk. Megint egy olyan traumát kell feldolgoznunk, amelyet egyikünk sem érdemelt meg.

Mikor kicsit mindketten megnyugszunk, Peeta megmutatja a képeket, amiket a vetélésem óta festett. Több képen is megfestette a fiunkat, de az arca egyiken sem látszik, és kivétel nélkül, mindegyik képen valami sötét öleli körül. Van egy kép, ahol én tartom a kezemben, a baba arca szintén nem látszik, és elindulok vele egy sötét kapu felé. Ezek a képek mindent elárulnak Peeta eddig elfojtott fájdalmáról. Megint rádöbbenek arra, hogy milyen önző módon viselkedtem. Bezuhantam a saját fájdalmamba, és nem törődtem azzal, hogy Peetát is felemészti a veszteség.

Aznap éjszaka nem alszunk túl sokat. Öleljük egymást szorosan, és beszélgetünk végre a gyerekünkről, akit elvesztettünk. Peeta szeretne minél hamarabb másik babával próbálkozni, de én még nem vagyok kész. És lehet, sohasem leszek az.

Belegondolok, hogy közel egy éve jött haza Peeta, és azóta mennyi minden történt. Mennyi boldog pillanat volt, amelyet most egyszerre elhomályosít, amin keresztül kell mennünk.

Időt kérek Peetától, aki azt mondja, annyi időt kapok, amennyit csak szeretnék.

Megígérem neki és magamnak is, hogy ha ismét megpróbálkozunk egy babával, akkor előtte tiszta leszek, azaz minden gyógyszeremet abbahagyom. Az orvos nem tudta megmondani, hogy vajon az átkozott bogyók okozták-e a kisfiunk halálát. Senki nem tudja megmondani. Ezeknek a szereknek senki nem vizsgálta a hatásait, mert általában nem terhes nők élnek vele.

Hibáztatom Dr. Aureliust, az orvosokat a Tizenkettedik Körzet kórházában, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy ezek a mérgek a gyerekünk halálát okozhatják. De legfőképpen magamat hibáztatom, mert elhittem, hogy mindez igaz lehet. Hogy a sok szörnyűség után sikerült megtalálni a boldogságot, és az életünk olyan lesz, mintha nem lett volna az a rengeteg szenvedés.

Sok dolog elhangzik köztünk ezen az éjszakán. Megint példálózok Peetának azzal, mi lett volna, ha Dellyt választja. Akkor most a gyerekszobát tervezgethetné. Peeta természetesen hallani sem akar ilyenekről. Inkább választja az életet velem, gyerek nélkül, mint bárki mást, sok-sok gyerekkel. Peeta tőlem szeretne gyereket, senki mástól. Megnyugtató, hogy így gondolja. Megint felébred bennem a gondolat, hogy nem érdemlem meg őt.

Peeta mintha megérezné a gondolataimat, szorosan magához szorít, és a fülembe suttogja, hogy mindennél jobban szeret engem és én vagyok neki a legfontosabb a világon. Végül úgy alszunk el, mint annak idején a vonaton, amikor még fogalmam sem volt, mennyire szeretem.

Ölelése ugyanolyan megnyugtató, mint akkor, amikor a Nagy Mészárlásra készültünk. A karjában alszom el, annak reményében, hogy holnap elkezdhetjük újjá építeni az életünket, amely jelen pillanatban darabokban hever.

Tekla Miller: Érzések arénája 11. fejezet

Az ünnepeknek vége, jönnek a hétköznapok, amik változásokat tartogatnak főszereplőink számára. Kritikát írjatok!

Korhatár: 16 év

11. fejezet: Változások

Az új év első napjai csendesen telnek. Mivel anyukámról az utóbbi időben nem hallottam semmit, végül ráveszem magam, hogy felhívjam telefonon. Mióta eljöttem a Kapitóliumból, nem beszéltünk. Karácsonyra küldött egy képeslapot, amit Effie hozott át, mert az én házamat adta meg címnek. Még azt sem tudja, hogy Peetához költöztem.

Remegő kezekkel tárcsázom a Negyedik körzeti számot. Kicseng.

 – Igen, tessék – veszi fel anyukám a telefont.

 – Szia, anya! Katniss vagyok.

 – Kislányom, de örülök, hogy felhívtál. Annyiszor próbáltalak elérni, de soha nem veszed fel. A múltkor Effie vette fel, azt mondta, szól neked.

 – Anya! Az a helyzet, hogy már nem lakom otthon.

 – Akkor hol laksz? – kérdezi döbbenten. – Katniss, minden rendben van?

 – Igen, minden a lehető legjobban alakul – kezdem a mondandómat. – Képzeld, anya, gyógyszergyár épül a körzetben. A kórházat pedig már felhúzták, és üzemel.

 – Ez nagyon szép és jó. De azt szeretném tudni, hogy veled mi van, Katniss!

 – Peetánál lakom – mondom, miközben kicsit furcsán érzem magam.

 – Peetánál? – Anyukám döbbent hangja mindent elárul.

 – Igen. Túl vagyunk a kenyérpirításon – állok elő a következő hírrel.

 – Jól meggondoltad ezt, Katniss? – kér számon anyukám. – Az a fiú bármikor újra megtámadhat. Bármikor, érted?

 – Peeta nagyon szeret engem – habozok, hogy folytassam-e a mondatot –, és a gyerekünket is. – A vonal túlsó fele mély csöndbe burkolózik.

 – A gyereketeket? – kérdez vissza anya hitetlenkedve.

 – Igen, kisbabánk lesz – mondom boldogan.

 – Katniss, nem félsz, hogy bármi olyat örökölhet Peetától, amitől nem lesz egészséges? Nem félsz attól, hogy Peeta bekattan, és azt fogja gondolni, hogy mindketten mutánsok vagytok? – Anyukám szavait támadásnak érzem.

 – Nem! Peeta szeret engem! Soha nem bántana!

 – Mégis megtette – mondja könyörtelenül.

 – Az az eltérítés miatt volt! – förmedek rá.

 – Pontosan ez az, amiről senki nem tudja, hogy milyen későbbi veszélyeket hordoz magában. Nem tudhatod, Katniss, hogy mi… - Egyszerűen leteszem a telefont, mert nem bírom ezt hallgatni. Peeta szeret engem. Érzem, hogy biztonságban vagyok mellette.

Az anyával való telefonbeszélgetésről csak annyit mondok neki, hogy megint nem sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Arról, hogy mennyire nem örül annak, hogy együtt vagyunk, inkább hallgatok.

Peeta egyre jobban a pékségre koncentrál. Amennyit tudok, segítek neki benne. Egyelőre csak tervezünk. A gyógyszergyár nyár elejére elkészül, és akkor rengeteg munkás fog ideköltözni a körzetünkbe.

A babánk egyre nő, már elkezdett látszani, lassan félidőnél vagyunk. Már nagyon várjuk, hogy megmozduljon. Esténként Peetával odaállok a tükör elé, és megnézzük a hasamat. Szinte hihetetlen, ahogy a domborulat napról-napra nagyobb lesz. Először nagyon furcsa volt, mert nekem soha nem volt pocakom, soha nem éltem olyan jó körülmények között, hogy kicsit is elhízzak.

Peeta minden este megsimogatja a hasamat, ezzel kíván jó éjszakát a gyerekünknek. Sokszor nevetünk azon, hogy mikor történt. Valószínűleg Effie születésnapján. Akkor annyira felszabadult voltam, hogy nem számított semmi. Az volt talán az első alkalom, amikor tényleg ki tudtam zárni mindent, nem érdekelt az sem, hogy a testem úgy néz ki, mint egy foltokból összevarrt takaró. Semmi sem érdekelt, csak Peeta, és az, hogy az övé legyek. Nem gondoltam arra, hogy azon az estén megfoganhat a gyerekünk. Vagy inkább nem féltem. Most úgy gondolom, ennek így kellett történnie, mert egyébként nem hiszem, hogy valaha az életben eszembe jutott volna, hogy gyerekünk legyen.

A pszichológusunknak igaza volt. Nagyon jó hatással van ránk a baba. Várjuk, hogy megszülessen, hogy itt legyen velünk. Szeretnénk látni a kis arcát, megölelni a kicsi testét és vigyázni rá, gondoskodni róla. Peetának már hónapok óta nem volt rohama. Vannak tervei, és azt hiszem, már nekem is vannak. Pedig soha nem akartam férjhez menni, és soha nem akartam gyereket. Ennek ellenére Peeta felesége vagyok, és a gyerekünket várjuk. Ennyit a régi elveimről.

Effie és Haymitch is előrelépett. Bevallották végre, hogy együtt vannak. De nem akarnak egyelőre összeköltözni. És nem akarják, hogy rajtunk kívül bárki is megtudja. Ennek ellenére Effie folyton Haymitch-nél van és rendszerint pongyolában nyit ajtót.

Vadászni csak nagyon ritkán megyek el, mert Peeta félt engem meg a babát. De néha ki kell mennem az erdőbe, néha jót tesz, ha kiszellőztethetem a fejem. Szeretnék egy nagyot sétálni és akár lőni is valamit, de ma mégis inkább itthon maradok. Peeta bemegy a városba, de nincs kedvem vele menni. Búcsúzóul megcsókol és elindul.

A konyhában teszek-veszek, mikor kopognak. Rohanok, hogy ajtót nyissak, és amikor meglátom, hogy ki áll ott, lefagyok.

 – Szia, Katniss! – Gale áll ott teljes életnagyságban.

 – Szia, Gale! Mit csinálsz te itt? – kérdezem döbbenten.

 – Most állítjuk fel a rendészetet, és gondoltam, benézek hozzád, hogy lássam, minden rendben van-e.

 – Miért ne lenne? – tudakolom csodálkozva.

 – Be sem hívsz? – néz rám kérdőn.

 – De, gyere csak – tessékelem be a konyhába, közben próbálok túljutni az első meglepetés hatásán.

Főzök neki egy kávét, aminek borzasztó szaga van, és ki kell nyitnom az ablakokat, megelőzve, hogy a gyomrom tartalma a padlón kössön ki.

 – A házadban Effie-t találtam – állapítja meg.

 – Kiadtuk neki, mivel én úgyis itt lakok Peetával.

 – Ezek szerint együtt vagytok – jön a következő megállapítás.

 – Amiért tőlünk nem visszhangzik a körzet úgy, mint tőled meg Johannától a Kapitólium, még minden rendben van – mondom dühösen.

 – Katniss, megjöttem! – kiabál Peeta.

 – Gyere, Peeta! Vendégünk van – mondom neki. Mikor belép a konyhába, a levegő szinte robbanni készül.

 – Gale! Micsoda meglepetés! – próbál nyugodt maradni. Odamegyek hozzá, és megfogom a kezét.

 – Csak benéztem, hogy lássam minden rendben van-e nálatok – mondja Gale, miután Peetának is előadta a rendészettel kapcsolatos utazását.

 – Örülök, hogy így aggódsz értünk. – Peeta rám néz. – A feleségemmel és a legkisebb Mellarkkal is minden a legnagyobb rendben – simogatja meg a hasamat, mintegy kijelölve a saját területét.

 – Akkor ezek szerint neked sikerült, ami nekem nem – fakad ki Gale. Néhány pillanatig abban reménykedtem, hogy nem ezt fogja reagálni. Majd felém fordul: - Soha nem mész férjhez és soha nem akarsz gyereket, emlékszel? – kérdezi szemrehányóan, majd Peetára néz: - Szerencsés vagy, Peeta! Most mennem kell! Viszlát, Katniss! – indul kifelé az ajtón.

Peeta észbe kap és utána rohan, beszélnek egymással valamit, majd a végén kezet fognak és elköszönnek.

 – Minden rendben van, Katniss! Nem fog többet zaklatni minket – ölel át Peeta.

Peeta és Gale kapcsolata mindig is különös volt. Nem szerették, de nem is utálták egymást, inkább kölcsönös tisztelettel bírtak egymás iránt.

 – Mit mondott? – kerekedik felül rajtam a kíváncsiság.

 – Hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha utálna – néz rám Peeta.

 – És te mit válaszoltál?

 – Hogy nekem is sokkal könnyebb lenne. Meg azt is, hogy nagyon szeretjük egymást – mosolyodik el. – Tudod, mit mondott? – kérdezi, mire megrázom a fejem. – Tudja, mert különben nem egyeztél volna bele a gyerekbe.

 – Olyan jó, hogy vagy nekem! – Átölelem a férjemet, és nem tudom, mit üt belém, de sírni kezdek. Nem tudnám elképzelni senki mással az életemet.

Peeta, miután megvigasztal, nekilát az ebédnek, miközben megint kopognak. El sem tudom képzelni, ki lehet az, Gale mai látogatása után.

 – Beszélnem kell veled! – Johanna szinte félrelök, és bejön a házba. – Mit akart tőled Gale? Ki akart békülni veled? – támad rám.

 – Csak meglátogatta, hogy minden rendben van-e – ment meg Peeta, mert a megdöbbenéstől szóhoz sem jutok. – Hogy vagy, Johanna? Rég találkoztunk – próbál Peeta beszélgetést kezdeményezni.

 – Teljesen jól lennék, ha a pasim nem lenne érte odáig – mutat rám. – Még egyszer nem veheted el tőlem! – fordul megint felém.

 – Johanna, soha nem vettem el tőled senkit! – szabadkozom.

 – Dehogynem! Téged mindenki szeretett, te mindenkinek fontos voltál, és mindenki azt tette, ami neked jó. Emlékszem, mikor először mentem oda Gale-hez, egy Katniss-hasonmást bámult – törnek ki Johannából az érzelmek.

 – Nem tehetek róla! – csattanok fel.

 – Egyszer már elvetted tőlem, még egyszer nem fogod! Mert harcolni fogok érte, megértetted? – esik nekem.

 – Johanna! – Peeta próbál kedves lenni. – Gale nem mesélte neked, hogy Katniss-szel összeházasodtunk és gyerekünk lesz? – Peeta nyugodt, megfontolt szavai telibe találnak. Johanna elvörösödik, és hirtelen szóhoz sem jut.

 – Gratulálok – hebegi, mikor végre sikerül összeszedje magát. – Katniss, ne haragudj, hogy így rád támadtam, de Gale azzal jött haza, hogy meglátogatott. És bepánikoltam, hogy elveszítem.

 – Johanna! Én semmit sem akarok Gale-től. Nekem itt a férjem – mondom.

 – Sajnálom, Katniss! De, amikor elhagyott érted, én… - könnyek jelennek meg Johanna szemében –, én alig bírtam elviselni a tudatot! Sajnálom, Peeta, hogy így letámadtalak benneteket! – majd sarkon fordul, és bőgve elrohan. Johanna Mason, aki baltával a párnája alatt alszik – a legendák szerint –, Gale miatt pityereg.

***

Reggelente már ritkán vagyok rosszul. A mai napon mégis cudarul ébredek. Peeta reggelit próbál meg belém tukmálni, de nem esik jól. Kitalálom, hogy elmegyek vadászni, hátha a friss levegőtől jobban leszek. Peeta nem akar elengedni, de végül beleegyezik, azzal a feltétellel, hogy nem maradok sokáig.

Hiába megyek ki az erdőbe, a lépteim nehezek. Mintha görcsölne a hasam. Mondták, hogy lehet ilyen, de azt nem gondoltam, hogy ilyen kellemetlen lesz. Azon kívül, hogy teszek egy kört nagy nehézségek árán, érzem, hogy nem vagyok jobban. Végül meggyőzöm magam, és hazamegyek. Jobb lesz. Lehet, pihennem kellene.

Talán a gyógyszerek elvonási tüneteit érzem. Van, amit pár napja hagytam abba. Még a rémálmok miatt kaptam, amik szerencsére egyre ritkábbak. Peeta mellett sikerült újrakezdeni az életet. Új értelmet nyert minden. Emlékszem, amikor a Nagy Mészárláson azt mondta, hogy nem tudna nélkülem élni. Egymás életének adunk új értelmet. A végén még Haymitch is talál valamit végre. Néha eszembe jut, mit csinálhat Gale, hogy vajon megtalálta-e a boldogságot Johanna mellett. Mellettem nem lett volna boldog. Nem tudtam volna őt eléggé szeretni, mert Peeta szépen, csendben költözött be a szívembe, észrevétlenül. Olyan mélyen gyökerezett meg bennem a Peeta iránt érzett szerelem, hogy sokáig én magam sem mertem beismerni, hogy nem tudnék nélküle élni. És ez már nem a show része volt, hanem a valóság, teljesen mentes a Kapitólium nyomásától. Szabad érzelmek, amelyek csak betörtek az életembe, teljesen hirtelen.

Otthon megvárom Peetát. Látja, hogy nem vagyok jól, ezért megpróbál ágyba dugni. Nem akarom, hogy egyedül hagyjon. Megpróbál pár falatot belém erőltetni. Amit sikerül is belém imádkoznia, pár perc múlva a vécécsészében köt ki. Teával próbál itatni, de az is kijön belőlem. Közben próbál segíteni, megfogja a hajamat, törölgeti az arcomat.

 – Katniss, innod kell. Legalább vizet! Nem száradhatsz ki! – Megsimogatja a homlokomat – Te égetsz! – Vizes borogatást tesz rám. Mellém fekszik, és lelkesen cseréli a homlokomon a borogatást, közben az arcomat cirógatja. Vízzel próbál megitatni. Végül nagyon keveset, de sikerül belém diktálnia.

Egyre jobban fázom, a lázam egyre magasabb. Peeta kétségbeesik.

 – Gyere, hűtőfürdőt csinálunk neked – próbál meg kihúzni a kádhoz.

Nagy nehezen feltápászkodok, Peeta fogja kezem. Húz magával, de nem tudom tartani a lépést. Kezd kimenni belőlem az erő, és összesek. Peeta hangját egyre távolabbról hallom.

 – Katniss! Térj magadhoz! – Kinyitom a szemem. – Úristen, te vérzel! Maradj itt! Hozok segítséget! – A földön fekszem, rám terít egy takarót, és elrohan. Semmi mást nem érzek azon kívül, hogy mindjárt megfagyok. Annyira hideg van és én annyira fázom.

Kevés idő telik el, és Peeta Haymitch kíséretében jelenik meg.

 – Katniss! Haymitch segít levinni. De ehhez neked is segítened kell! Kapaszkodj belém jó erősen! – kiabálja Peeta.

Átölelem a nyakát, és próbálok minél erősebben kapaszkodni. Érzem, hogy ömlik belőlem a vér, és egyre kevésbé vagyok itt, ezen a világon. Levisznek a földszintre, leraknak egy székre. Peeta a szék karfájába kapaszkodva kiabálja, hogy tartsak ki, majd összeesik, és rángatózni kezd a földön.

Haymitch telefonál, mintha mentőről beszélne. A fejemet nem tudom megtámasztani, így lehajtom az asztalra. Olyan jó egy kicsit pihenni, végre kellemes melegség tölt el. Olyan erejű fáradtság vesz erőt rajtam, amit mintha egyszer, valamikor nagyon-nagyon régen éreztem volna már. Amikor belefáradtam az életembe, amikor azt kívántam, bárcsak meghalnék. De most nem érezhetek ilyeneket, mert itt van Peeta és a kisbaba. A baba! Peeta azt mondta, vérzek! Összeszedem a maradék erőmet és a bal kezemmel a hasamhoz érek. Érzem a domborulatot, és ez kicsit megnyugtat. Lenézek, és akkor meglátom a vörös foltot a hálóingemen. Sikoltani akarok, de nem jön ki hang a torkomon.

Peeta mellettem áll, és beszél hozzám. Legalábbis a szája mozog, de nem hallom a hangját. Olyan érzésem van, mint amikor az első viadalon az egyik fülemre megsüketültem, csak most mindkettő csődöt mondott egyszerre.

Megjelenik két, fehér ruhába öltözött férfi egy hordággyal. Peeta egyedül tesz rá. A karomba tűt szúrnak, de csak nagyon enyhe fájdalmat érzek. Egyre tompábbak az érzékeim. Mi történik velem? Az arcok elmosódnak, egy pillanatra úgy érzem, hogy elalszom.

Aztán minden olyan furcsa lesz. Színes és fehér fények villannak fel egymás után. A nevemet kiabálják. Jó újra hangokat hallani. Peeta! Hol van Peeta?

Kitolnak a mentőautóból. Nem tudom, hogy kerültem bele. Mindenki rohan, kiabál. Egyre nagyobb a káosz körülöttem, amikor meghallom végre Peeta hangját.

 – Katniss! Tarts ki! –fogja meg a kezem. Aztán megszűnik a világ, és elmerülök valami fekete sötétségben, ahol a testem nagyon könnyű.

Tekla Miller: Érzések arénája 10. fejezet

Minden évben eljönnek az ünnepek. Viszont ez az első év, amikor Peeta és Katniss együtt töltik a karácsonyt. Kritikát írjatok!

Korhatár: 16 év

10. fejezet: Ünnepek

Beköszönt az ősz, a levelek sárgán hullnak alá a fákról. Már október közepe van. Nagy napra készülünk: ma megünnepeljük Effie születésnapját Haymitch-nél. Még mindig nem tudjuk, mi van köztük, de valami biztos, hogy van, mert Effie-t valószínűleg nem a Tizenkettedik Körzet látványosságai vonzzák ide egyre gyakrabban. Szinte már kéthetente valami dolga akad a körzetünkben és meglátogat minket.

Peeta meglepetésként lefestette Effie-t egy kép alapján, amit Haymitch szerzett róla, amin valami idétlen parókában van, egy kissé absztrakt ruhakölteményben, de ettől olyan Effie-s az egész.

Vacsorára hívtak minket. Ebéd után becsomagolom a képet, Peeta meg feldíszíti Effie tortáját. Mesterien bánik a díszítőelemekkel. Nekem nem tetszik a végeredmény, túl színes és túl sok a dísz, de Effie odáig lesz érte. Amíg dolgozik, ott ülök az asztal túlsó végén és őt bámulom.

 – Helló, Ms Everdeen! Miről ábrándozol? – Peeta egy puszit nyom a számra, mire magamhoz térek. – Gyere, mert elkésünk.

 – Szerinted nem kellene felhívni az előkészítő csapatomat, hogy jól nézzek ki ma estére? – kérdezem Effie-t utánozva, mire mindketten kuncogni kezdünk.

 – Nekem kifejezettem a kinyúlt pizsidben tetszel a legjobban – mosolyog rám Peeta.

Ő tiszta inget meg nadrágot vesz, én meg felkapok egy kényelmes ruhát. Peeta miatt elkezdtem nőiesebb darabokat is felvenni. Főleg, ha megyünk valahova.

Haymitch ajtaja előtt azon tanakodunk, hogy vajon józan lesz-e.

 – Drágaságom! Ki vagy virulva! Ez a Peeta nagyon tud valamit! – Ezt nem hagyja ki egy alkalommal sem. Teljesen elvörösödök.

 – Effie is tudhat valamit, ha ilyen gyakran sikerül rávennie, hogy józan maradjon – vágok vissza. Persze Haymitch ezen csak nevet.

 – Gyertek beljebb, drágáim! Katniss, te egyre szebb vagy! – csicsereg Effie.

 – Köszi, Effie! Te is nagyon jól nézel ki! Ezt neked hoztuk, boldog születésnapot!

 – Ez az enyém? – kérdezi meglepetten. Peeta odaadja neki a tortát. Teljesen odavan tőle. Bemegyünk a nappaliba, és odaadjuk a festményt. Amikor kibontja, elkezd sírni. – Ez nagyon megható! Soha nem kaptam még ilyen szépet!

 – Peeta festette – dicsekszem büszkén. – És a torta is az ő érdeme. Én csak néztem, ahogyan készült.

 – Peeta mindig lenyűgözően tudott festeni – mondja, miközben mindannyian leülünk a nappaliban. Megkínál minket kávéval és sütivel. A Kapitóliumból hozatta őket. – A kép szépen mutatna az új nappalimban – folytatja.

 – Új lakásba költözöl, Effie? – kérdezem.

 – Igen, szeretnék elköltözni – bólogat. – Meg akartam kérdezni, hogy ha már úgyis odaköltöztél Peetához, nem adnád ki a lakásodat? Nekem.

Peetával egymásra nézünk.

 – Effie, te ide akarsz költözni, a Tizenkettedik Körzetbe? – kérdezem hitetlenkedve.

 – Igen – fecseg tovább. – Mostanában sokat voltam Haymitch-nél és jól érzem itt magam – mosolyog.

 – Te meg jó hatással vagy Haymitch-re. Még a végén leszokik a piáról! – Erre Peetával elkezdünk kacagni. Effie zavarodottan elneveti magát.

 – Katniss! Ne legyél szemtelen! Én sem feszegetem, mit vigyorogtok egyfolytában! – mordul rám Haymitch.

– Haymitch, hagyja békén Katnisst! – szól rá Peeta, mert közben mindketten fülig pirultunk. – Mi szerelmesek vagyunk! És végre boldogok is!

 – Egészségetekre! – emeli fel Haymitch a poharát. – Effie, drágám! Boldog születésnapot! Majd segítek költözni! – somolyog rá a nőre.

Effie kicsit zavarban van, de gyorsan felajánlja, hogy felszolgálja a vacsorát. Segíteni akarok neki, de nem engedi. Ez nagyon furcsa egy olyan személytől, mint Effie, aki a Kapitóliumban nőtt fel, és mindig kiszolgálták.

A kedvencemet hozatta: aszalt szilvás bárányragut. Hozzá valami különleges, édes bort tölt, ami a ragu mellett itatja magát, és egyre jobban érzem a fejemben a hatását. Nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz. Kétszer ittam le magam Haymitch-nél, de mindkét alkalommal megvolt rá az okom. Vacsora után felvágjuk a Peeta által készített tortát, amelynek az íze felér egy csodával. Csokoládé mogyoródarabokkal, citromkrém könnyű joghurttal, málna és vanília ízzel. Mellé Effie desszertbort ajánl, ami fehér, illatos és mézédes. Egyre oldottabb hangulatban vagyok. Miután a tortát is megettük, és még egy pohár bort megittam, Peeta úgy gondolja, ideje lenne hazamennünk, mielőtt megkérem Haymitch-et és Effie-t, hogy vallják már be, mi van köztük. Peeta kézen fog, elköszönünk, persze Effie nagy sajnálkozással enged csak el minket.

 – Katniss! Te becsiccsentettél! – állapítja meg Peeta.

 – Áh, dehogy, csak jó kedvem van! – válaszolom neki nevetgélve. – Tudja, Mr. Mellark, hogy nagyon jóképű? – kérdezem, és szájon csókolom az otthonunk bejárata előtt. Peeta betuszkol az ajtón. – És azt tudja, Mr. Mellark, hogy ha nem kapok még legalább egy csókot, abba belehalok most azonnal?

 – És miért halna bele, Ms. Everdeen? – néz a szemembe.

 – Mert nagyon szeretem. – A nyaka köré fonom a kezem. – Annyira, hogy nem tudok élni nélküle.

Peeta nem tud ellenállni. Megcsókol. De én többet akarok. Az övé akarok lenni. Ezt próbálom a tudtára adni azzal, hogy a csípőmmel az ágyékához simulok.

 – Gyere! Menjünk fel, Katniss! – hív magával, mikor véget ér a csók.

 – Nem. Most akarlak téged. Azonnal. Nem bírok addig várni! – Közben már hámozom is róla az ingét, és elkezdem kigombolni a nadrágját. Peeta nem ellenkezik. Megfog, és bevisz a konyhába. Felültet az asztalra, és úgy tesz a magáévá. Annyira elkapott a hév, hogy arról is megfeledkezünk, hogy védekezzünk. Máskor inkább gyengéden szeretkezünk, de most Peetának tetszett, hogy én kezdeményeztem, és sokkal szenvedélyesebb, mint szokott lenni.

Mikor gyönyörre lelünk egymásban, Peeta meggyőz, hogy menjünk fel. Én meg beráncigálom a fürdőszobába a zuhany alá. Ritkán szoktunk együtt fürdeni, mert még mindig csúnyának tartom a bőrömet. De most én kérem, és nincs ellenére. Olyan vágyakozást érzek iránta, mintha most lenne az első alkalom. Akarom őt. Nem tudok betelni vele, az érintésével, a csókjaival. A zuhany alatt is szeretkezünk. Aztán bent az ágyban is.

 – Katniss! Meg akarsz ölni? – kérdezi tőlem fáradtan, nevetve. – Bár ennél szebb halált el sem tudnék képzelni. – Megint csókolózni kezdünk, és nemsokára ismét egymásba gabalyodunk.

Majd Peeta mellkasán alszom el úgy, ahogy szoktam, hogy halljam a szíve dobogását. Olyan földöntúli boldogságot érzek, mint még soha.

Reggel, amikor felébredek, még ott van mellettem. Engem néz.

 – Jó reggelt, Ms. Everdeen! – mosolyog rám. – Hogy érzi magát az én fékezhetetlen hercegnőm?

 – Fáradtan – mondom, de közben el is szégyellem magam, amiért a tegnap este nem lehetett bírni velem. Vajon mit gondol most rólam?

 – Katniss! – Az arcom felé hajol. – Nagyon szeretlek. És arra gondoltam, hogy gyakrabban is ihatnál – neveti el magát.

 – Ne! – A fejemre húzom a takarót. – Szégyellem magam, ahogy viselkedtem.

 – Nincs miért – simogat meg. – Nekem a vad Katniss is tetszik. Sőt, nagyon is tetszik! – Hagyom, hogy megcsókoljon. – Gyere, együnk valamit, mert éhen halok – vigyorog rám.

Kimászok az ágyból, és lemegyek vele. Amikor belegondolok, hogy az este az asztalon szeretkeztünk, amire a széthagyott ruháink is emlékeztetnek, először szégyellem magam. Ezért is. Látja rajtam, odajön, megölel, megcsókol, és végül meggyőz, hogy nagyon örül neki, hogy ezt az énemet is megismerte.

Megbeszéljük, hogy megengedjük Effie-nek, hogy beköltözzön a házamba. Mivel a nagyon kevés életben maradt győztes továbbra is megkapja azokat a juttatásokat, amelyeket Snow elnök idején, így nincsenek anyagi problémáink. Mindketten gazdagok vagyunk. Haymitch is gazdag. Azon tanakodunk, hogy vajon mikor árulják el, hogy együtt vannak Effie-vel.

Kora délután átmegyünk Haymitch-hez és Effie-hez, hogy elújságoljuk neki, hogy beköltözhet a házamba. Nagyon boldognak tűnik. Megegyezünk, hogy a karácsonyt együtt töltjük. Effie hív meg minket magához. Nagyon lelkes lesz, már tervezgeti, mit hova tesz. Ki akarja festeni a házat, ugyanis azt tehet vele, amit akar; egy ideig biztosan nem lesz rá szükségem.

Peeta egyre többet beszél a pékségről. Kinézzük az üzletet, ahol meg tudnánk valósítani. Effie a következő, novemberi látogatásakor hoz egy csomó katalógust a különböző kemencékről és sütőkről. Peeta nagyon örül neki, megmutatja nekem is, és egyenként elmagyarázza, hogy melyik mire jó, mivel mit lehet sütni, mit nem. Nagyon szeretem, amikor a kenyerekről beszél. Támogatom az ötletét. Jó lenne, ha rajtam és Haymitch-en kívül más is ehetne a finom kenyereiből.

Egyre jobban őszbe fordul az idő, egyre hidegebbek a napok. Egyik reggel úgy kelek fel, hogy nem tudom, mi a bajom. A rossz hangulatom ellenére lemegyek reggelizni. Peeta a szokásos csokival vár, de azonnal észreveszi, hogy valami nem stimmel.

 – Mi van veled, Katniss? – kérdezi aggódva. Bármim fáj is egy kicsit, mindig attól fél, hogy elveszít.

 – Nincs semmi. Csak nem érzem jól magam. Szerintem hasfájós napjaim lesznek – mondom neki, mire látom, hogy megnyugszik. Vagy a fejem fáj, vagy az étel nem esik jól. Egyszerre ritkán szokott lenni.

 – Pihenj csak nyugodtan. Én addig hozok neked levest Greasy Sae-től.

Jólesik a gondoskodása, de semmi nem esik jól, mert fura mellékízt érzek mindenen. Próbálom magamba tömni, de a végén visszajön. Mindent kihányok, az utolsó falatig. Peeta nagyon aggódik, hogy mi lett velem.

Másnapra kutya bajom, így Peeta is megnyugszik. Mindig túlaggódja magát, hiába győzködöm, hogy nem kellene. Délután átmegyünk Haymitch-hez, aki Effie-től legalább annyi jó modort megtanult, hogy kávéval megkínál. Amikor odahozza, alig érzem meg a szagát, felfordul a gyomrom, és ki kell mennem a friss levegőre. Peeta persze megint megijed, hogy mi van velem.

Nem tágít, amíg fel nem hívom a pszichológusunkat telefonon, és el nem mondom a tüneteimet. Dr. Aurelius most is kedves és segítőkész.

Miután letettem a telefont, nagyot sóhajtok. Persze Peeta azonnal ott terem mellettem. Tudni akarja, mi az orvos véleménye.

 – Nincs semmi baj – nyugtatom meg. – Azt mondta, próbáljak meg pirítóst enni teával, akkor jobban leszek. – Szünetet tartok. – Valószínűleg gyomorrontásom van. – Peeta megkönnyebbülten felsóhajt, megölel, és már el is rohan, hogy pirítóst készítsen nekem.

Zaklatottan alszok aznap éjjel, többször felriadok. Peeta is felébred velem együtt. Már régóta nem kínoztak ilyen súlyos rémálmok. Többször izzadságban fürödve ébredek arra, ahogy Peeta óvatosan ébresztget. Még a saját sikolyaimra sem tudok felébredni. Reggel ki vagyok merülve, ezért rám parancsol, hogy maradjak ágyban. Szót fogadok neki, de megint rosszul vagyok. A pirítós meg a tea is kijön belőlem.

Felkelek, és átmegyek Haymitch-hez.

 – Mi újság, drágaságom? Peetát hol hagytad? – nyit ajtót.

 – Bement a városban. Beszélnünk kell. – Leülök a nappalijában a kanapéra.

 – Kérsz kávét, drágaságom? – kérdezi Haymitch a szokásos stílusában.

 – Már a gondolatától is rosszul vagyok – mondom neki. – Hacsak nem akarja, hogy hányjak egyet a fürdőszobájában. – Nincs jó kedvem, és ezt ő is hallja. – Azt hiszem, terhes vagyok.

 – Ez várható volt – vigyorog. – Elvégre olyanok vagytok, mint a nyulak.

 – Ne legyen már ilyen közönséges! – csattanok fel.

 – De miért hozzám jöttél? Gondolom, nem én vagyok az apja! – A hülye poénjaitól kikészülök.

 – Nem merem Peetának elmondani. De még nem biztos. Csak tudja, kimaradt… – zavarba jövök. – Érti, nem?

 – Igen, értem. De nem kell félned attól, hogy elmondd neki. Biztosan nagyon örülni fog. Mondtam már, hogy szerencséd van vele.

 – Nem merem neki elmondani – kezdek el bőgni. – Félek, hogy a gyerekeimet nem tudnám megvédeni… a viadaloktól.

 – Katniss! – néz rám Haymitch komolyan. – Nincs mitől félned. Viadalok már nincsenek. És nem is lesznek. És Peeta lesz a legboldogabb ember a földön, ha megtudja, hogy terhes vagy.

 – Kétségbeestem – vallom be neki.

 – Nem kell. Inkább menj el orvoshoz, és győződj meg róla. Ennél jobb karácsonyi ajándékot szerintem nem is adhatnál neki. – Haymitch meglepően kedves, és meg is nyugtat egy kicsit.

Hazamegyek, és eldöntöm, hogy úgy teszek, ahogy Haymitch javasolta. Peetának még mindig tudom a gyomorrontásra fogni. Úgysem fog rájönni. És Haymitch ötlete nem is olyan rossz. Néhány hét, és itt a karácsony. Tudnék neki szebbet ajándékozni, mint egy gyermeket?

Felhívom Dr. Aureliust. Elmesélem neki az ötletet, és ő is támogatja. Szerinte Peetának, meg persze nekem is kifejezetten jót tenne egy gyerek.

A kórházba rendszeresen be kell mennem a gyógyszerek miatt. Bár nem tudom, hogy ezek a szerek milyen hatással lehetnek rám. Az orvosnak jelzem a gyanúmat, és soron kívül elintézi a vizsgálatot. Jól sejtettem: tényleg terhes vagyok. Pedig nem akartam gyereket soha. Peeta arra kért, hogy ne vessem el örökre a gondolatot. Ha kell, ad nekem időt, amennyit csak szeretnék. Mindketten várunk valamire, amihez idő kell. Azt hiszem, az idő kissé megtréfált minket, és úgy döntött, nem vár. A gyógyszereim egy részét abba kell hagynom. Ezt Dr. Aureliusszal is meg kell beszélnem.

Szerencsére Peeta előtt érek haza, és még fel tudom hívni Dr. Aureliust. Kérek tőle néhány tanácsot, hogy mit csináljak, hogy Peeta ne vegye észre. Alig több, mint két hetet kell kibírnom. A doki ad néhány tippet, hogy mit ne egyek.

Mikor Peeta hazajön, és kiabál, hogy megjött, annyira izgatott leszek, hogy legszívesebben azonnal elmondanám neki. De ez a karácsonyosdi jó ötlet.

 – Hogy érzed magad? – kérdezi.

– Jobban vagyok. Felhívtam Dr. Aureliust. Javasolta, hogy menjek el vérvételre. Lehet, a gyógyszerek vannak rám ilyen hatással. Nem kell aggódnod, nincs semmi bajom – mosolygok rá.

 – Ne is legyen. Azt nem bírnám ki, ha bajod esne. Gyere, együnk valamit. Hoztam levest – kínál, viszont a leves szaga azonnal felkavarja a gyomromat.

 – Most nem esne jól – válaszolom. – Inkább egy kis sós kekszet eszem. Meg iszok egy teát.

Peeta térül-fordul a konyhában, és előhúz egy csomagot.

 – Ma érkezett a vonattal – mosolyog. – Nyisd csak ki!

Peeta és a meglepetései. Ilyenkor úgy bánik velem, mint egy gyenge nővel, pedig már számos bizonyosságot adtam róla, hogy nem vagyok gyenge. De nagyon jól esik a kényeztetése. Kibontom, és egy zöld ruhát találok benne. A kedvenc színem.

 – Köszönöm! Ez nagyon szép! Miért kaptam?

 – Hogy Effie karácsonyi partiján legyen mit felvenned – neveti el magát. – Azt szeretném, ha az első közös karácsonyunk különleges lenne. – Megcsókol, én pedig elérzékenyülök a meghatódottságtól.

 – Szeretlek, Peeta! – suttogom neki. Legszívesebben most elmondanám, hogy a gyerekünket hordom a szívem alatt.

Amikor vérvételre megyek, ragaszkodik hozzá, hogy elkísérjen. Nem tartom jó ötletnek, mert a tű és a kórház nincs rá jó hatással. Meg persze oda kell mennem, ahova a kismamáknak szokás. Ezt még ki is tudom magyarázni azzal, hogy a másik helyen nem tudtak fogadni, és Dr. Aurelius ragaszkodott az eredményhez karácsony előtt. Sikerül kint tartanom, így még véletlenül sem derülhet rá fény, miért jöttünk ide.

Hazafelé persze célozgat rá, hogy reméli, egyszer mi is más célból jövünk majd ide. Néha elnevetem magam, annyira szeretnivaló. Persze nem érti, miért teszem. Ilyenkor megcsókolom, és minden rendben van.

Amikor az eredményekért megyek, elenged egyedül. Főleg, mert megígérte Haymitch-nek, hogy segít neki valamiben. A kórházban megint megvizsgálnak, és az orvost megkérem, hogy adjon egy képet a babánkról. Amikor kihangosítják a szíve dobogását, fátyolos lesz a szemem. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez tényleg velem történik. Megbeszéljük a gyógyszereim további csökkentését, mit szedhetek végig, mit kell abbahagynom teljesen.

Otthon még gyorsan felhívom Dr. Aureliust, aki jóváhagyja az adagolást, és sok szerencsét kíván a babához. Kérem, hogy még véletlenül se említse Peetának.

Aztán átmegyek Haymitch-hez. Peetával épp nagy megbeszélésben voltak.

 – Drágaságom! Hogy érzed magad? Peeta mondta, hogy kicsit gyengélkedsz mostanában. – Közben rám kacsint.

 – Minden rendben, köszönöm. Az eredményeim is megfelelőek. – Peeta odajön, megölel. – És a dokival is beszéltem. Nem kell aggódnod!

 – Katniss! Még mindig nem iszol kávét? – kérdezi Haymitch, amiért most legszívesebben behúznék neki egyet.

 – Maga már megint józan? – vágok vissza.

 – Ma érkezik Effie – súgja a fülembe Peeta, de úgy, hogy Haymitch is hallja.

 – Effie valamit nagyon tud – állapítom meg, mire Peetával hangos nevetésben törünk ki.

 – Azért Peeta se semmi! – jegyzi meg Haymitch. – Egészségetekre! – Felemeli a poharát, és belekortyol.

 – Gyere, Katniss, menjünk haza. – Peeta kézen fog.

A következő napokban egész jól vagyok. Esténként még szeretkezni is van kedvem. Ha reggel rosszul vagyok, próbálom úgy intézni, hogy Peeta ne vegye észre. Például elindítom a zuhanyt és közben hányok. A reggelinél pedig bejön a sós keksz. Ha csak kenyeret eszek, akkor sincs semmi bajom. A kávéra ránézni sem bírok. De a forró csoki van, hogy kifejezetten jólesik, és ez Peetát is megnyugtatja. Megígértette velem, hogy ha nem leszek teljesen jól, mire beköszönt az újév, akkor teljes kivizsgálásra fog elvinni, ha pedig nem megyek, a hátán cipel el a kórházba.

A karácsonyig hátralévő idő vészesen fogy. Megérkezik Effie, aki a beköltözéséig természetesen Haymitch hálószobájában húzza meg magát. Haymitch segít neki a pakolásban, már amit a kapitóliumi személyzet nem csinált meg, akiket utána hazaküldött.

Peetával mézeskalácsot sütünk, a fahéj illata belengi a házat. Érdekes módon nem bántja a gyomromat. Egyből az jut eszembe, lehet, hogy pék lesz, mint az apja. A tésztát segítek kiszaggatni, azt nem lehet elrontani. A formákat Effie hozta a Kapitóliumból, Peeta rendelésére. Van csillag, fenyőfa, angyal meg hóember. Miután megsültek, Peeta mesterien élete kelti a figurákat. Megint csak ott ülök, és nézem a kezét, a szemét, a száját. Nem tudok betelni vele. És közben arra gondolok, vajon tőle örökli-e a szempilláit a gyerekünk. Meg a kézügyességét? Meg a szemét? A száját?

 – Katniss! Miért nézel ennyire? Még a végén zavarba jövök – nevet rám.

 – Mert nagyon szeretlek, Peeta! – válaszolom, és olyan szinten elérzékenyülök, hogy Peeta alig tud megnyugtatni.

Szerencsére a fáradtságnak tudja be, meg annak, hogy nem eszem rendesen. Ha idáig sikerült, akkor holnap estig már kibírom, hogy ne mondjam el neki.

Karácsony reggelén feldíszítjük a fát, mindketten odarakjuk a becsomagolt ajándékainkat a fa alá. Nem bontjuk ki őket. Majd este, amikor hazajöttünk.

Elkezdünk készülni, mert Effie-hez ebédre vagyunk hivatalosak, elméletileg az én házamba.

Felveszem a Peetától kapott zöld ruhát, befonom a hajam. Mikor lemegyek a lépcsőn, Peeta már készen van.

 – Gyönyörű, Ms. Everdeen! – állítja csodálattal tele, miközben majd elolvadok a kék szemeitől.

 – Mr. Mellark, maga pedig olyan jóképű, hogy ha nem igyekszünk, akkor itt fogom leteperni a konyha közepén! – Peeta elneveti magát.

 – Nem rossz ötlet! – Megcsókol. – Ha hazajöttünk, szavadon foglak.

Átmegyünk Effie-hez. Haymitch már ott van, és józan.

 – Gyertek, drágáim! Boldog karácsonyt! – csicsergi Effie.

Peeta odaadja a mézeskalácsokat, amitől mindenki el van. Effie megmutatja a házat. Nagyon szépen berendezte. A festmény, amit a születésnapjára kapott, ott lóg az ágya felett. Utána kitessékel minket a konyhába. Valami édes meggylikőrrel kínál minket. Egy picit iszok csak belőle. Peeta ezt persze észreveszi, és rám mosolyog.

Aztán a ház asszonya elkezdi felszolgálni a vacsorát.

 – Katniss! Ismét a kedvencedet rendeltem! – hozza, és veszi le a fedőt az aszalt szilvás bárányraguról. Olyan rosszullét fog el, hogy azonnal fel kell állnom.

– Bocsánat! – És kirohanok a mosdóba, ahol az egész nap folyamán megevett dolgok visszajönnek. Próbálom magam összeszedni, mert tudom, hogy Peeta megint túl fogja aggódni.

 – Elnézést – mondom, mikor visszamegyek. – Gyomorrontásom volt, és azóta sok mindent nem tudok megenni – szabadkozom.

 – Jaj, szegénykém! – sipákol Effie.

 – Hosszú gyomorrontás lesz – neveti el magát Haymitch, amiért a szokásos módon pokolba kívánom.

 – Nem baj, van még másik fogás is! – vigasztalja magát Effie, és feltálalja a sült báránycombot, a vörös áfonyás szarvast, a citromos csirkét.

Találok magamnak olyat, amit meg is tudok enni. Közben próbálnak folyamatosan itatni, aminek ellenállok.

 – Ne legyél szégyellős, Katniss! – mosolyog Peeta. – Múltkor becsípett egy kicsit – magyarázza Haymitch-nek és Effie-nek. – De én becsiccsentve is nagyon szeretem! – Megölel, és puszit nyom az arcomra.

 – Jól van, nem kell mindenkinek tudnia, hogy becsíptem – szabadkozok már megint.

 – Azt mindenki látta, drágaságom! – nevet Haymitch.

 – Tényleg, Effie! Hogy vetted rá magad, hogy ideköltözz, ilyen messzire, egy olyan körzetbe, amit amúgy nem szerettél? – kérdezem.

 – Rájöttem, vannak itt érdekes dolgok is – magyarázza Effie, miközben elpirul. Alig van rajta smink, így nem tudja leplezni. – Az a helyzet, hogy jól érzem itt magam.

 – És rávetted Haymitch-et, hogy ha itt vagy, józan maradjon. Gratulálok!

 – Na, jól van, drágaságom! – szólal meg Haymitch. – Úgyis tudom, hogy ezt várjátok már egy ideje. Effie és én – közben Effie-re néz – kedveljük egymás társaságát. De ti is jól elvagytok együtt. Úgyhogy szálljatok le rólunk. Majd ha egyéb közölnivalónk lesz, szólunk. Különben is, rajtatok a sor – tereli a szót Haymitch ránk. – Mióta is költözött egy fészekbe a gerlepár?

 – Pár hónapja – mondja Peeta. – És szerintem ez a legjobb dolog, ami történt velünk – vigyorog rám, majd megcsókol. – És mi nem is titkoljuk. Főleg a legjobb barátaink előtt nem.

 – Mi sem fogjuk! Egészségetekre! – Haymitch a szokásos módon felemeli a poharát. De mielőtt beleinna, még hozzáteszi: – Effie-re!

Mi is velük koccintunk, de megint éppen csak belenyalok. Effie persze azon sopánkodik, hogy alig ettem és ittam, és mi lesz így velem. Haymitch nem szólt neki. Még jó. Biztos elkottyintotta volna, és akkor oda lenne a meglepetés.

Aztán elköszönünk, mert várnak bennünket az ajándékok.

 – Sok szerencsét nektek! – kiabálja utánunk Haymitch, amiért meg tudnám ölni. Peetán is látom, hogy nem tetszik neki, de úgy teszek, mintha nem érteném, hogy mire gondol. Peeta sem érti.

Hazafelé megbeszéljük Peetával, hogy a lakás csak alibinek kell Effie-nek. Úgyis a nap nagy részét, főleg az éjszakát Haymitch–nél fogja tölteni.

Amint bemegyünk a házba, Peeta szorosan magához ölel, és megcsókol.

 – Boldog karácsonyt, Ms. Everdeen! – mondja, és újra megcsókol.

 – Boldog karácsony, Mr. Mellark!

 – Gyere, Katniss! Bontsuk ki az ajándékokat! – nevet, mint egy gyerek. Igazán boldognak látszik.

 – Ki kezdje? – kérdezem.

 – Hölgyeké az elsőbbség, ahogy Effie szokta mondani. – Peeta pajkosan kuncog. – Kezdd te!

Odaülünk a fa elé. Átadom neki a nagy csomagot.

 – Mennyi festék! – Úgy örül, mint egy kisgyerek. – Katniss! Ez csodálatos! – Egy csomó fajta festéket kapott. Olajfesték, akvarell, üvegfesték. A szivárvány összes emberi kéz által alkotta színét próbáltam neki beszerezni. – Már tudom is, hogy mit fogok festeni velük először. – Majd kiveszi a pici dobozt a fa alól. – Ez pedig a tiéd.

Szavamat visszafogva bontom ki a csomagot. Egy doboz van benne. Kinyitom. A gyöngy van beletéve egy ezüst foglalatba. És hozzá egy nagyon szép nyaklánc.

 – Peeta! – Könnyes lesz a szemem. – Erre nem találok szavakat – csókolom meg.

 – Fel akarod venni? – kérdezi, mire bólintok. A nyakamba teszi a láncot. A gyöngy a szívem felett van. A gyermekünk pedig a szívem alatt. – Van még egy ajándékom – folytatja.

 – Várj, Peeta! Nekem is van még egy meglepetésem. – Peeta meglepett tekintettel néz rám. Megfogom a táskámat, és kiveszem belőle az ultrahangon készült képet a babánkról. – Hamarosan hárman leszünk.

 – Anyukád meglátogat minket? – kérdezi ártatlanul.

 – Nem – rázom meg a fejem. – Mi leszünk hárman: te, én és a legkisebb Mellark. – A képet a kezébe nyomom. Hitetlenkedve néz rám. – Gyerekünk lesz, Peeta! – mondom, mire a szeme elhomályosodik.

 – Katniss! – felkap és körbefordul velem a szobában. – De azt hittem, te nem akarod!

 – Nem is akartam. De a babánk úgy döntött, hogy jön. És én nagyon boldog vagyok, hogy így történt. – Peeta nem szól semmit. Csak hosszan megcsókol.

 – Szeretlek, Katniss Everdeen!

 – Én is szeretlek, Peeta! – válaszolom két csók között. Hosszú csókok után Peeta megszólal.

 – Mielőtt elfeledkeznénk a másik ajándékomról – mondja, majd fél térdre ereszkedik, és előhúz egy másik dobozt. – Katniss! Hozzám jössz feleségül?

 – Igen! – vágom rá azonnal, gondolkodás nélkül, és közben már folynak a könnyeim a boldogságtól. Megint elkap az a földöntúli érzés. Minden olyan jó és tökéletes Peetával.

Megcsókol, és felmegyünk a hálóba. Szeretkezünk. Olyan finoman és gyengéden ér hozzám, hogy a testem minden porcikája remeg. Annyira boldog vagyok, hogy szerintem ennél már nem is lehet boldogabb az ember. Egymás karjaiban fekszünk, és Peeta a hajamat simogatja. Én a mellkasára hajtom a fejem.

 – Akkor ez az oka annak, hogy ilyen sűrűn gyomorrontásod volt? – kérdezi Peeta.

 – Igen. Csak meg akartam várni a karácsonyt. Azt szerettem volna, ha valami különlegeset adhatok neked.

 – Ennél szebbet nem is kaphattam volna, Katniss! – Megsimogatja a hasamat. – A gyerekünket.

Az érzelmeim túlcsordulnak. Lehet, hogy a hormonok is közrejátszanak, de tudom, hogy képtelen lennék Peeta nélkül élni.

Reggeli után átjön Haymitch és Effie. Kicsit oldódtak, de még mindig nem fogják meg egymás kezét. Odaadják az ajándékaikat, mi is miénket. Peeta egy sütőformát bont ki, én pedig egy új vadászcsizmát. Effie egy rikító ágytakarót kap tőlünk, Haymitch pedig egy üveg jófajta rumot. Aztán elmeséljük a babát, és az eljegyzést. Effie mind az ajándéknak, mind a bejelentésünknek úgy tapsikol, mint egy kisgyerek.

 – Akkor nem hiába kívántam tegnap sok szerencsét – somolyog ránk Haymitch. Peetával egymásra nézünk, és rájövünk, hogy Haymitch mindkettőnk tervéről tudott. – Kicsit olyan vagyok, mintha az apátok lennék – vigyorog tovább.

 – Egy szívességet megtehetne – kérem tőle. – Ne kínáljon meg kávéval az elkövetkezendő időszakban.

Erre mindenki elkezd nevetni. Effie felajánlja, hogy ha akarjuk, megszervezi az esküvőnket. Peetával a kenyérpirítás mellett döntünk, nem akarunk nagy felhajtást.

Karácsony másnapján megpirítjuk a kenyeret. Megetetjük egymást, és most már tényleg házasok vagyunk. A férjem először csókol meg. Majd ennyit mond:

 – Nagyon szeretem, Mrs. Mellark.