Kritikák

A Merengő oldalán végre megérkeztek az első kritikák. Kérlek, ne spóróljatok velük, mert hiszem és vallom, hogy ezekből lehet a legjobban épülni.

Hatalmas élmény számomra, hogy többen is azt írjátok: ne hagyjam abba. Ez a legszebb visszajelzés, amit csak kaphatok.

Érdemes élnem, és érdemes írnom.

Készül az első saját írásom is, hamarosan érkezik!

Köszönöm azt a szeretet, amit az olvasóktól kapok! Nagyon jó érzés, hogy a nagyközönséget érdeklik az írásaim!

Őszinte köszönettel:

Tekla

Tekla Miller: Érzések arénája 7. fejezet

Katniss és Peeta nagy beszélgetése következik. Kritika terén ne fogjátok vissza magatokat!

Korhatár: 16 év

7. fejezet: Vajon tényleg mindent elrontottam?

 – Drágaságom! – üdvözöl szívélyesen Haymitch. – Már nagyon vártunk! – Betessékel, majd a fülembe súg. – Nagyon csinos vagy, Katniss! – És rám vigyorog.

 – Szia, Katniss! – köszön Peeta is, de nem jön oda hozzám. Már elfoglalta a helyét az asztalnál, és még csak fel sem áll.

 – Szia, Peeta! – Látom az üres széket, amit nekem hagytak meg. Peetával szemben ülök, Haymitch pedig középen. Értem már, miért kellett késnem.

Az asztalon friss kenyér, vaj, gyümölcs. Biztos vagyok benne, hogy Peeta sütötte a kenyeret.

 – Ez oldani fogja a feszültséget! – Haymitch mindkettőnknek bort tölt. Közben megszólal a himnusz a tévében. Fontos közlemény miatt szakítják meg az adást. Bejelentik, hogy Gale elfogadta Panem új rendvédelmi egységének parancsnoki címét. Ő lesz a rendészet élén. Ő már végleg eldöntötte, helyettem is. – Úgy látszik, a mi Gale barátunk rögtön talált új elfoglaltságot. Gyorsan kiheverte, hogy elküldted őt, Katniss – mondja Haymitch, miközben a szemem szikrákat szór. Vajon tudta előre, hogy ez lesz ma a tévében? Elvégre jó a kapcsolata a Kapitóliummal. – Kezdjetek hozzá! – folytatja.

 – Peeta! – Nem akarom, hogy ő kezdje. Habár Haymitch az evésre célzott, nem akartam nekiállni, ha már elkezdtem a mondandómat. – Nagy hibát követtem el. Mikor megjelent Gale, teljesen összezavarodtam. Azt hiszem, valamikor szerettem, és ez az érzés felerősödött bennem. De rájöttem, hogy tévedtem. – Próbálom szépen, nyugodtan elmondani úgy, ahogy Peeta szokta, pedig a szívem majd kiugrik a helyéből.

 – Azt hittem, jelentek neked valamit, Katniss! Miattad jöttem haza! Érted? – szegezi nekem a kérdést Peeta.

 – Igen, tudom – mondom halkan.

 – Erre megjelenik Gale, és azonnal igent mondasz neki? Sőt, elmész vele? Az első szóra? A mi eljegyzésünk semmit sem jelentett neked? – kiabál velem. Haymitch csak ül, néz minket, és nem szól egy szót sem. Próbál észrevétlen maradni, de engem nagyon zavar, hogy ott van.

 – Akkor, azt a lépést muszáj volt megtennünk – mentegetőzöm.

 – Tényleg? Azért még szólhattál volna, hogy maradjak ott, ahol vagyok, és ne jöjjek ide feleslegesen! – ordít Peeta. Nem láttam még ilyennek, kivéve, mikor bevallottam neki, hogy találkoztam Gale-lel az erdőben. – Azért jöttem vissza, mert reméltem, hogy hátha én is jelentek neked valamit!

 – Jelentesz is! – vágok közbe a mondandójának. – Többet, mint hiszed. És többet annál, mint valaha hittem volna! – Ez az a pont, ahol nem tudom tartani magam tovább, és elkezdenek folyni a könnyeim. – Szerinted miért hagytam ott Gale-t az eljegyzési partinkon?

 – Katniss! Szeretsz engem? – kérdezi Peeta. – Igaz vagy nem igaz?

 – Igaz – mondom bőgve.

 – Az a baj, Katniss, hogy itt már egy igaz nem elég. Ennyi nem elég… – Peetának is könnyes lesz a szeme. Már csak Haymitch kellene, hogy nekikezdjen zokogni, és a ma esti vacsora bőgőpartiba fordulna át. – Nem tudom elhinni neked. Sajnálom.

 – Drágaságom, valami hatásosabbal kellene meggyőznöd – szól közbe Haymitch. Legszívesebben egy varázspálcával eltüntetném innen, de most egy kicsit hálás is vagyok az ötletért.

Odamegyek Peetához, leülök mellé. A kezembe fogom az arcát, majd szájon akarom csókolni, de elhúzódik.

 – Katniss, ezt most ne… – feláll az asztaltól, és arrébb megy.

 – Peeta! – Egyre nehezebben veszem a levegőt, annyira ráz a zokogás. – Én nem bírom ki, ha elveszítelek…

 – Pedig az elmúlt hetekben minden jel arra mutatott, hogy ez a terved – Peeta hangja sértődött. – Vagy mi okod volt rá, hogy egyik pillanatról a másikra ezt tedd? Tudsz egyetlen okot mondani, hogy miért?

 – Azt hittem, szerelmes vagyok… Kérlek, bocsáss meg nekem…

 – Nem tudok – válaszolja Peeta közönyös hangon.

 – Peeta! Annyi mindent el kellene neked mondanom – folytatom.

 – Ne tartsd vissza magad, Katniss! – szól bele megint Haymich.

 – Össze voltam zavarodva… Nem tudtam, mit akarok – mondom kétségbeesetten.

 – Ennyi? – kérdezi Peeta, mire nem tudok semmit sem reagálni, csak bólogatok. – Kár volt idejönnöm. Elmegyek innen, amilyen gyorsan csak tudok. Kár volt! Minden kár volt! Ha csak ennyit tudsz nekem mondani! – üvölti, teljesen kikelve magából.

 – Miért, mit akarsz? Mit mondjak még neked? – kiabálok én is. – Mit akarsz hallani? – Ez az a pillanat, amikor elvesztem az érzelmeim felett az uralmat. – Azt akarod hallani, hogy mennyire hülye vagyok? Hogy azt hittem, hogy amit melletted érzek, az nem szerelem? Hogy mindvégig ott voltál, de én nem tudtam, hogy mennyire fontos vagy nekem? Hogy Gale mellett nem éreztem semmit? Hogy teljesen megsemmisültem mellette? Hogy minden, ami Gale-lel történt, annak veled kellett volna? Hogy egyfolytában veled álmodtam? Hogy hiányzik az ölelésed? Hiányoznak a közös vacsorák? A forró csoki, amivel reggelente vársz? Meg a sajtos zsemléid? Az illatod? Hogy melletted biztonságban érzem magam? Hogy amióta elmentem, azóta úgy érzem, elpusztulok? Hogy valami fáj idebent – a szívem környékére mutatok –, és nem múlik el semmitől? Mit akarsz még tudni? – Teljesen kiborultam. Nem csodálkoznék, ha Haymitch kihívná a mentőt, és leszedálnának.

 – Kezdetnek ennyi pontosan elég lesz – mosolyodik el Peeta, miközben odalép hozzám. Megsimogatja az arcomat, én pedig nem tudom eldönteni, hogy álmodom, vagy ébren vagyok. – Ne sírj, Katniss! – suttogja, miközben átölel. Az egész testemet rázza a zokogás, Peeta simogatja a hajamat, az arcomat. Nem tudom, hogyan és miért, de el kell neki mondanom.

 – Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire szeretlek. – Mire Peeta még szorosabban átölel. Nem tudom, meddig állnánk így, ha Haymitch nem szólna ránk.

 – Na, most már elég legyen, szerelmesek! Vagy menjetek fel a hálóba, vagy odakint turbékoljatok, mert dolgom van – közli kimért hangon.

 – Gyere, menjünk el sétálni – hív Peeta, és megfogja a kezem.

Kimegyünk a ház mögé, és leülünk a hátsó lépcsőre. Peeta az ölébe vesz, átölel, és én lassan megnyugszom. Tudom, hogy az elkezdett beszélgetésnek nincs vége, de most nem érdekel semmi, csak az, hogy újra Peeta karjaiban lehetek. Szorosan hozzábújok, a vállára hajtom a fejem, és beszívom az illatát. Nem tudok betelni vele.

 – Katniss! – szólal meg Peeta. – Tényleg hiányoztam neked? – kérdezi meglepetten. Mintha most fogta volna fel, ami bent, a házban hangzott el.

 – Nagyon hiányoztál! – válaszolom, közben átölelem a nyakát.

 – És tényleg vágytál arra, hogy megöleljelek? – Peeta valóban nem hiszi el, ami odabent kibukott belőlem. Hallom a hangján.

 – Igen. Semmire sem vágytam jobban – suttogom a fülébe, majd egy puszit nyomok az arcára.

 – És tényleg biztonságban érzed magad mellettem?

 – Csak melletted érzem magam biztonságban.

 – És tényleg miattam hagytad el Gale-t?

 – Igen. Miattad.

 – És tényleg úgy érzed, hogy szeretsz engem?

 – Igen. – Egymás szemébe nézünk. – Sajnos csak az elmúlt napokban jöttem rá, hogy szeretlek. Jobban szeretlek, mint azt gondoltam, hogy valakit szeretni lehet. Olyan volt, mintha egy darab hiányozna a testemből. Sajnálom, hogy ennek kellett történnie, hogy rádöbbenjek, milyen sokat jelentesz nekem.

 – Nagyon megbántottál! – Belenézek a szép, kék szemébe, és látom, hogy nagyon szomorú.

 – Tudom. – Képtelen vagyok többet szavak formájában közölni.

 – Borzasztó volt, amikor elmentél. És még elviselhetetlenebb volt, amikor a tévé az eljegyzéseteket közvetítette – folytatja. – De megpróbálok túllépni rajta. Nem lesz könnyű. De megpróbálhatjuk, ha te is akarod – néz rám.

 – Persze, hogy akarom – ölelem meg megerősítésképpen.

 – Katniss! Nem akarok neked felelőtlen ígéretet tenni. Nem tudom, hogy mikor tör elő belőlem a féltékenység a történtek miatt. – Peeta szépen, összeszedetten beszél. – Ha eltelik egy kis idő, akkor lehet, jobb lesz. Meg kell tanulnom újra bízni benned. És biztosan lesznek még kérdéseim.

 – Eddig te vártál rám, most rajtam a sor. Annyi időd van, amennyit csak szeretnél. A hátralévő életemben ráérek – próbálok mosolyogni.

Nem szól semmit, csak ajkát az ajkaimhoz érinti, finoman, lágyan. Elfog a remegés a csókjától, de már tudom, miért. Próbálom átadni magam az érzéseknek, de nehezen megy. Mindkettőnkön érződik, hogy az elmúlt időszakban eltávolodtunk egymástól. A részemről tett kitérő nem tett jót a kapcsolatunknak.

 – Ugye velem alszol ma? – kérdezem tőle.

 – Nem akarok átmenni hozzád – zárkózik el Peeta. – Ott volt Gale.

 – Haymitch mondta, hogy ott volt? – Ezt meg honnan a fenéből tudja?

 – Igen. Elég sok mindent elmondott. – Peeta tekintete meglágyul. – Tegnap átjött hozzám, miután hazamentél. Akkor találtuk ki, hogy próbáljalak meg felhergelni annyira, hogy magadtól mondd el, amiket neki mondtál. – Most már el is mosolyodik.

 – Ti összefogtatok ellenem? – Ez a Haymitch hihetetlen.

 – Nem. Csak tudta, hogy valami komoly dolog állhat a háttérben, mivel másodszor ittad le magad vele. Idézem: „A lány reménytelenül szerelmes beléd."

 – Ezt nem hiszem el. Miután hazamentem, abban az állapotban, ti kiterveltétek, hogy… – Belém fojtja a szót egy csókkal.

 – Igen, de csak a kettőnk érdekében tette – folytatja. – Katniss! Tényleg úgy voltam vele, hogy elmegyek. Azért mentem át hozzá, hogy beszéljen a kapitóliumi haverjaival, és szerezzen nekem valami munkát, mert úgy éreztem, kezdek beleőrülni ebbe az egészbe. Te meg ott voltál, és elájultál.

 – Oh, Haymitch! Hogy tehette ezt velem?

 – Elvégre te kérted meg rá egy pár rum után – mosolyog Peeta kacéran. – Csak szót fogadott neked. Gyere, menjünk aludni. Késő van.

Megfogja a kezem. Ahogyan ujjaink összekulcsolódnak, valami elmondhatatlan nyugalom lesz úrrá a testemen, és átjárja minden porcikámat a fejem búbjától a kislábujjamig. Átmegyünk hozzá, olyan érzésem van, mintha hazaértem volna. A háza ugyanolyan, mint az enyém, berendezésében is hasonló. Ad egy pizsamát, aminek szintén Peeta-illata van.

Bebújunk a takaró alá. Átölel, ahogy minden este tette a vonaton. A fejemet a mellkasára hajtom, és hallgatom a szívdobogását.

 – Katniss! Tényleg velem álmodtál? – kérdezi tőlem.

 – Igen – suttogom. – Álmomban ott voltál velem, átöleltél, és vigyáztál rám. – A könyökömmel megtámasztom magam, felelem a felsőtestem, és a szabad kezemmel végigsimítom a homlokától az álláig az arcát. A sötét szobában csak a körvonalait látom, de érzem a bőre minden egyenetlenségét és az égési nyomokat. – Attól félek, hogy ez is csak egy álom, hogy itt vagyok melletted. Mi lesz, ha reggel felébredek?

 – Itt leszek veled – mormolja a fülembe. – Ha szeretnéd, minden este és minden reggel. – Peeta hangja megnyugtat, a fejemet visszahajtom a mellkasára. – Haymitch leszúrt, amiért nem közeledtem feléd – vált témát hirtelen. – Azt hitte, már réges-rég túl vagyunk mindenen. – Peeta zavarban van, hallom a hangján. – Azt mondta, így kellett volna történnie, de én nem tudtam, hogyan. Azon kívül, hogy jól elvoltunk, nem adtál semmi jelet.

 – Meg sem csókoltál közel egy hónapig! – mondom neki. – Milyen jelet adtam volna?

 – Nem tudom. Féltem közeledni hozzád. Túl sérülékenynek gondoltam a kapcsolatunkat.

 – Mert tényleg sérülékeny. Túl sok mindent történt, ami azzá tette.

 – Katniss! Amikor megtámadtalak, az nem én voltam. – Peetával érzékeny témához érkezünk. – Borzasztó volt, hogy nem tudtam, mi az igazság. Van, amiről a mai napig sem tudom. – A hangja kezd zaklatottá válni.

 – Psszt! – Odahajolok, és megcsókolom a száját. – Peeta, megígérem neked, hogy minden kérdésedre válaszolok. Segítek neked emlékezni, ha szükséged van rá.

 – Katniss, tudnom kell! – A hangja riadt. – Azért mentél el, mert féltél, hogy megint bántani foglak? – Szomorúság bujkál a szavaiban.

 – Nem – válaszolom határozottan. – Én csak… – habozok, hogyan is fejezzem ki magam – megijedtem saját magamtól. Attól, hogy túlságosan elkezdtem kötődni hozzád. Nem tudtam, mit kezdjek a saját érzelmeimmel. – Saját magam számára is furcsa, hogy életemben talán először ilyen őszintén tudok beszélni az érzéseimről. – Lelkiismeret-furdalásom is van – vallom be neki.

 – Miért? – kérdezi Peeta őszinte megdöbbenéssel.

 – Mert eltérítettek, és megkínoztak miattam. Több életnyi szenvedést okoztam már neked, pedig te semmiről sem tehetsz. Csak rossz lányba szerettél bele. Haymitch-nek igaza van: nem érdemellek meg.

 – Csitt, Katniss! – Mutatóujját a számra teszi. – A legkülönlegesebb lányba szerettem bele.

 – Gondolj csak bele! – vetem fel. – Ha nem engem választasz, hanem egy másik lányt, például Dellyt, akkor is megkínoztak volna? Akkor is át kellett volna élned azt a rengeteg szörnyűséget? Akkor is elvesztetted volna a fél lábad? Peeta! Minden miattam történt. Ha én nem vagyok, egészséges lennél, élnének a szüleid, és boldog lennél – buknak ki belőlem az érzések, amiket eddig igyekeztem jó mélyen elrejteni magamban. Azt nem teszem hozzá, hogy egy másik lánnyal, pedig a nyelvem hegyén van, hogy kimondjam.

 – Lehet, élnének a szüleim, és meglenne a lábam is – helyesel Peeta. – De soha nem érdekelt Delly. Inkább élek műlábbal veled, mint teljesen épen nélküled. Senki mással nem lennék boldog. Szeretlek, Katniss! – suttogja Peeta a fülembe. – Meg kell, hogy tanuljunk együtt élni a múlttal, de itt vagyunk egymásnak. Semmi más nem számít – szorít magához.

 – Sajnálom, hogy annyi fájdalmat okoztam neked! – Végre kimondtam. – Én nem akartalak soha megbántani. – Peeta megsimogatja az arcom.

 – Kérlek, soha többé ne hagyj el engem! – könyörög, és most még szorosabban ölel. – Én nem bírnám ki, ha még egyszer szakítanál velem!

 – Nem megyek sehová. Veled maradok egész életemben – mondom, miközben érzem, hogy ettől kicsit megnyugszik. Arra alszom el, hogy simogatja a hajamat.

Tekla Miller: Érzések arénája 6. fejezet

Katniss hazamegy Peetához. Mi történik, amikor újra találkoznak? Kritikának mindig örülök!

Korhatár: 16 év

 

6. fejezet: Mindent elrontottam

A vonaton fekszem az ágyon, és a plafont bámulom. Miután az élő közvetítés közben otthagytam Gale-t, a bulit lefújták. Anyukám teljesen kiakadt, én pedig nem voltam képes másra, csak bőgtem. Gale elintézte, hogy egy vonat még éjszaka elinduljon velem haza a Tizenkettedik Körzetbe. Ha minden jól megy, akkor holnap este már Peetával lehetek.

Az érzelmeimet nem értem. Visszajött Gale, kizárólag miattam! Először örültem neki, de azóta folyamatosan Peeta jár a fejemben, és nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Órák óta csak fekszem, és nem bírok megmozdulni. Nem tudom, hány óra van, aludni sem tudok. Egyszerre vagyok izgatott, és egyszerre félek a Peetával való találkozástól. Hinni fog nekem? Miért ijedtem meg? Miért nem ismertem be azt, amit Finnick már a Nagy Mészárláson észrevett? Miért?

Álomba zuhanok, ahol Gale jelenik meg az arénában, mutáns formájában. Szürke szemei szikráznak a dühtől, és leghőbb vágya, hogy ízekre tépjen. Megint a saját sikoltozásomra ébredek. Rá kell jönnöm, hogy Peeta nincs sehol, hogy megvigasztaljon, és most még nehezebbé válik a szívem.

Hiába kínálnak finomabbnál finomabb ételekkel, a vonaton nem vagyok hajlandó enni. Alig várom, hogy hazaérjek, és Peeta zsemléiből ehessek. Nem kell semmi más. Csak Peeta és a sajtos zsömlék.

Anyukámmal sem váltunk el szépen. A hotelszobában kérdőre vont, hogy miért teszem tönkre az életem, mire én rávágtam az ajtót, aztán a falhoz dobtam egy vázát, ami ezer szilánkra tört. Közben zokogva azt kiabáltam, hogy haza akarok menni Peetához. Végül Gale is megérkezett. Kegyelemdöfésként kikísért a vonathoz. Közben próbáltam elmagyarázni neki, hogy már egyikünk sem ugyanaz, akik akkor voltunk, amikor először találkoztunk az erdőben. Gale csak annyit mondott, felesleges bármit is válaszolnom, a szerelmet nem kell megmagyarázni. Peetának csak annyit üzen, hogy szerencsés.

Ha eddig nem voltam teljesen összezavarodva, akkor most sikerült a káosznak az elképzelhető legmagasabbra törnie bennem. Gale, aki feleségül akar venni, most elintézi, hogy minél hamarabb hazamenjek Peetához. Közben őt magát teljesen összetöri a tudat, hogy elveszített. Szavak nélkül is láttam a tekintetében.

Már nagyon várom, hogy a vonat beérkezzen a Tizenkettedik Körzet elhanyagolt kis állomására. Ott az otthonom. Leírhatatlan érzések veszik át az uralmat felettem, amikor meglátom végre a félig lerombolt állomást, a szétbombázott körzetet, amit lassan elkezdtünk újjáépíteni. Az alkonyat már leszállt, sötétben fogok hazaérni.

Lépteim egyre szaporábbak. Már alig várom, hogy lássam Peetát. A házamba éppen csak bedobom a csomagom, és már rohanok is hozzá.

Izgatottam dörömbölök Peeta ajtaján. Mikor végre kinyitja, boldogan mosolygok rá.

 – Szia, Peeta! Hazajöttem! Hozzád! – A karjaimat ölelésre tárom, reménykedve abban, hogy elfogadja.

 – Szia, Katniss! – mondja fagyosan. A szeme alatti karikák arról árulkodnak, hogy az utóbbi időben nem aludt túl jól. – Gale-t hol hagytad? – kérdezi kegyetlen hangsúllyal.

 – A Második Körzetben – válaszolom csendesen. – Olyan sok mindent szeretnék neked mondani, Peeta…

 – Most nincs kedvem beszélgetni! Jó éjszakát, Katniss! – vág a szavamba váratlanul, majd becsapja az ajtót.

Megsemmisülök. Peeta nem örül nekem. Visszajöttem hozzá, és nem hajlandó szóba állni velem. Mégis mire számítottam? Hogy a történtek után majd boldogan a karjaimba omlik, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna?

Nézem a becsukott ajtót, és rosszabbul érzem magam, mint eddig bármikor. Hazaindulok, de csak a szomszédig jutok el. Lelkesen kopogtatok. Kis idő múlva kinyílik az ajtó.

 – Már vártalak, drágaságom – vigyorog rám gúnyosan Haymitch.

 – Tényleg? – kérdezem. – Akkor adhatna valamit, amitől jobban leszek, mert pocsékul érzem magam – mondom, miközben betessékel.

 – Azt látom – jegyzi meg nyersen. Kitölt egy pohár fehér rumot. Vizes pohárba méri, jó egy decit. – Ettől biztos jobban leszel – nyomja a kezembe a poharat. – Hallgatlak. Mi történt? – néz rám kíváncsi tekintettel.

 – Semmi különös. – Alig hallhatóan mondom ki a szavakat.

 – Drágaságom! – néz rám alkoholmámoros szemeivel. – Nem vagyok se vak, se süket. Összefoglalom neked az elmúlt egy hónapot: lelépsz Gale-lel, mert nagyon nagy a szerelem. Aztán váratlanul, az eljegyzési parti közepén faképnél hagyod. Utána, amilyen gyorsan csak tudsz, hazajössz. Majd Peetához mész, aki hazaküld.

 – Honnan gondolja, hogy Peeta hazaküldött? – kérdezem, miközben a szemem szikrázik.

 – Lehet, alkoholista vagyok, de hülye nem. Ha nem küld haza, most nem nálam kötsz ki. – Leteszi a poharát. – Gondolom, nem azért jöttél át éjfél táján, hogy együtt iszogassunk a győzelmeink emlékére. Mi történt pontosan? – néz rám kérdőn.

 – Azt hittem, szerelmes vagyok Gale-be… – Nehéz erről beszélnem. – A Kapitóliumban úgy éreztem magam, mintha egy újabb viadalra készülnék. Közben pedig minden éjjel Peetával álmodtam. – A könnyeimet nem tudom tovább visszatartani.

 – Azt hitted, szerelmes vagy? – vág a szavamba Haymitch. – Azt érezni szokták, szívem!

 – Azt hittem, érzem. Megkért, hogy menjek vele, és legyek a felesége. Igent mondtam. Aztán rájöttem, hogy életem legnagyobb tévedése volt. Nem tudnék vele élni. Nem éreztem jól magam. Olyan érzés volt, mintha bezártak volna egy kalitkába.

 – A Poszáta hozzászokott a szabadsághoz – állapítja meg Haymitch.

 – Az eljegyzésen megláttam Peeta tortáját, és teljesen összezavarodtam. Ezért hagytam faképnél Gale-t – mondom egy kicsit nyugodtabban.

 – És tőlem mit szeretnél? – Haymitch meghúzza az üveget.

 – Talán ha beszélne Peetával… – kérem csendesen. – Mert hiába mentem hozzá egyenesen, nem áll szóba velem.

 – Drágaságom! – Haymitch hangos nevetésben tör ki. – Ezt te sem gondolod komolyan, hogy most én fogom meggyőzni Peetát, hogy bocsásson meg neked, ugye? – Szavai kegyetlenek, de igaza van. Nem tudom, minek jöttem ide. Haymitch ezt úgysem érti. – Egyáltalán mit akarsz tőle? Hányszor akarod még vele elhitetni, hogy szereted, és aztán nem foglalkozol vele? – torkoll le.

 – Nem tudom, mit érzek… – Újra zokogni kezdek. – Összezavarodtam… Azt hittem, szerelmes vagyok Gale-be. De nem. Egész idő alatt vele álmodtam… – kezdek hisztérikussá válni.

 – Szivem! Az a te bajod, hogy nagyon sokszor nem látod a fától az erdőt. – Haymitch az asztalra támaszkodik, és feláll. Állva beszél hozzám. – Peeta mindig ott volt veled. Fel sem fogtad, milyen szerencsés vagy! És most megint csak játszottál vele!

 – Nem játszottam! – feleselek vissza. – Nem tudtam, mit érzek valójában. – Képtelen vagyok abba hagyni a sírást.

 – És most tudod? – szegezi nekem a kérdést Haymitch.

 – Azt hiszem, vele szeretnék élni… – nyögöm ki.

 – Hiszed vagy tudod? – Haymitch olyan számonkérően néz rám, hogy szinte megijedek tőle.

 – Nem tudom… – hüppögök. – De azt tudom, hogy nem akarok nélküle aludni. Tudom, hogy az ölelésére vágyok, a bőre illatára. Attól nyugszom meg egyedül… Olyan vagyok, mint az űzött vad, aki nem találja a helyét… Hiányzik az ölelése… Hiányzik, hogy együtt reggelizzünk, hogy írjuk a könyvet, hogy nézzem, ahogyan rajzol… Hiányzik egy rész belőlem… – Nem bírom tovább. Nem tudom mikor, de megittam a rumot, amit Haymitch kiöntött nekem. Most felkapom az üveget, jól meghúzom én is. Hátha az ital ellazít. Hátha megszűnik az a fájó érzés bennem, ami nem akar elmúlni.

 – Drágaságom! – ül le Haymitch nevetve. – Te szerelmes vagy – jelenti ki halálos nyugalommal. – Peetába – teszi hozzá vigyorogva.

 – Ez a szerelem? – kérdezem, igazából magamtól, de mielőtt tovább gondolkozhatnék a saját kérdésemen, Haymitch válaszol rá.

 – Igen, Katniss, ez az. Csak sokáig tartott, mire rájöttél! – Meghúzza az üveget, majd odanyújtja, hogy igyak. – Remélem, még nem késő!

A szavai ólomként nehezednek rám, egyetlen szó jön ki a torkomon: – Peeta… – Haymitch látja, hogy teljesen kiborulok.

 – Nem láttam a parti óta – mondja, közben folyamatosan az üveget nyújtja, amit el is fogadok, mert ebben a helyzetben nincs jobb ötletem.

Egyáltalán semmilyen ötletem nincs. Mindvégig szerelmes voltam, és nem jöttem rá, hogy ez a szerelem? El kellett veszítenem ahhoz, hogy rájöjjek, bármi is történt, ez már nem a hála, amit érzek, és nem azért akarok rá vigyázni, mert hálás vagyok az életemért, amiért azon a napon megmentett az éhhaláltól, hanem mert szeretem?

 – Amióta a tévében látta a reakciódat, amikor megláttad a tortát – folytatja Haymitch –, megivott egy nagy adag rumot, és hazament. – Ne, ne tegye ezt velem! Újra meghúzom az üveget. – Még nem jelentkezett azóta. De hamarosan fog. Főleg, hogy hazajöttél.

Ez egy kicsi megnyugvást hoz. De már nem tudom eldönteni, hogy Haymitch szavai vannak rám hatással, vagy a rum. Egyre bódultabb állapotba kerülök, Haymitch szavai távolodnak, a látóterem elmosódik, majd ismét az arénában vagyunk. Mind a hárman. A fiúk egymással harcolnak, Gale próbálja megölni Peetát, amikor felcsendül a himnusz, és Claudius Templesmith bejelenti, hogy megint új szabályok vannak. Két győztes lesz, de már nem feltétel, hogy egy fiú - egy lány. Akár két fiú is győzhet. Ekkor Gale és Peeta abbahagyják egymás ütlegelését, egymásra néznek, majd mindketten elindulnak felém. A szemükben a bosszú tombol, és alig várják, hogy revansot vegyenek rajtam mindazért, amit tettem. Gale, amiért nekem nem elég jó, hogy a felesége lehetek, mert hozzá bárki örömmel hozzámenne a helyemben, csak én nem, Peeta pedig a színjátékért, amiért eljátszottam, hogy szeretem. Hiába kiabálom álmomban, hogy Peetát választom, senki nem hallja. Az üvegbúra nem engedi ki a hangokat. Én pedig hallom a dübögő lépteiket. Egyre hangosabb a dübögés, minden porcikám remeg a félelemtől, amikor meghallom Haymitch hangját.

 – Jól van, na! – kiabál Haymitch. – Jövök már!

 – Jó reggelt! – Peeta az.

 – Már vártalak! Most te késtél! Katniss megelőzött! – vigyorog Haymitch. A Nagy Mészárlás előtt Peeta ért ide hamarabb. Kótyagos a fejem, azt hiszem, a kanapéján aludhattam.

 – Akkor ezek szerint mindent tud. El akarok menni a körzetből – mondja Peeta. – Nem tudok így itt élni. Mellette és nélküle. – Végtelenül szomorú a hangja. Megint egyre erősödik a fájdalom bennem, ami napok óta csak az alkoholtól enyhült.

 – Figyelj, te hősszerelmes, ez a lökött tyúk tegnap este jött rá, hogy odáig van érted! – Hallom Haymitch hangján, hogy gúnyosan vigyorog. Peeta értetlenül nézhet rá, mert folytatja. – Az este megkért, hogy beszéljek veled. Lehet, hogy inkább nektek kellene, ahelyett hogy engem fárasztotok, és megisszátok az összes rumomat.

 – Nem akarok vele beszélni! – mondja Peeta megbántottam és sértődötten.

 – Pedig jobb alkalom nem is lehetne. Mindjárt felköltöm – Haymitch valószínűleg a kanapé felé mutathat –, ott alszik. Az este kiütötte magát.

Ne, ezt nem teheti velem. Próbálom összeszedni minden erőmet, felugrok a kanapéról, és csak ennyi jön ki a torkomon: – Peeta! – Majd minden elhomályosul, elkezdek lebegni a semmiben. A testem pillekönnyű, mintha a felhők között úszna a habokban. A kellemes lebegést felváltja egy hideg érzés, ami valahonnan alulról jön. Egyre élesebben érzem a hátam alatt a hűvösséget.

 – Végre magához tért! – mondja Haymitch, ahogyan felettem állva bámulnak rám Peetával.

 – Hol vagyok? – kérdezem.

 – Elájultál – válaszol Haymitch. – Jól megijesztettél bennünket.

Felültetnek. Peeta is segít, majd hoz egy pohár vizet.

 – Jól van, legyen. Hajlandó vagyok meghallgatni téged, de vannak feltételeim – kezdi Peeta. – Bármit kérdezek, válaszolsz: igaz vagy nem igaz. – Hang nem jön ki a torkomon, így bólogatok. – Beszélhetünk, de nem nálad. Azt sem akarom, hogy hozzám átgyere! – Peeta hangja kemény.

 – Beszéljetek itt! Nálam – vág közbe Haymitch, megpróbálva oldani a feszültséget. – Este együtt vacsorázhatnánk – veti fel az ötletet. Értetlenül nézek rá. Ez nem tartozik rá, csak Peetára meg rám.

 – Rendben – vágja rá Peeta. – De ne feledd, minden kérdésemre választ kell adnod! És Haymitch legalább meg tudja erősíteni, hogy igazat mondasz-e. – Peeta hangja kimért, ami érthető, de bennem egyre jobban fáj az a valami… amit Haymitch szerint szerelemnek hívnak. – Estére szedd össze magad, Katniss! – parancsol rám Peeta, és elindul haza. Haymitch kikíséri, beszélnek még, de nem hallom, miről.

 – Drágaságom! – jön vissza lelkesen Haymitch. – Ideje neked is hazamenned. Elég vacakul nézel ki. Így nehezen fogod visszahódítani életed szerelmét! – nevet hangosan, de egyáltalán nem találom poénosnak. – Na, nyomás! Kapd össze magad, Katniss! Nehéz esténk lesz.

Hazamegyek, és engedek egy kád vizet. Beleöntöm a fürdőolajat, amit a szekrényben találok. Megmosom a hajam, bekrémezem a bőröm. Megnézem magam a tükörben. A bőröm ronda, mint egy össze-vissza foltozott takaró. Gondolataim a testemről visszaterelődnek az életemre. Ebben a pár hétben sikerült mindent a feje tetejére állítanom. Mitől zavarodtam meg ennyire? Miért nem mertem elhinni, hogy tényleg szeretem Peetát? Miért csak amikor elveszítettem, jöttem rá, hogy nem akarok nélküle élni? Ugyanúgy, mint amikor eltérítették. Emlékszem rá, alig vártam, hogy ismét láthassam, hogy átöleljem, megcsókoljam. De ez nem volt viszonos, mert rám támadott. A történtek hatására ástam el a Peeta iránti érzéseimet. Azokat, amik a tengerparton törtek rám.

Egész nap nem csinálok semmit. Próbálom összekaparni magam, és valamennyit pihenni. A másnaposság nem a legjobb dolog a világon. Haymitch telefonon felhívott, hogy hétre menjek át, Peeta is akkor jön. Rám szólt, hogy vegyek fel valami normális ruhát. Így már öt órakor elkezdek készülődni. Legalább nyolc ruhát felpróbálok, de egyik sem tetszik. Mind a viadal előtti-utáni időkből maradtak még, Cinna tervezte nekem őket. Végül megtalálom a sárga ruhát, amire azt mondta Cinna, hogy ez Peetának jobban fog tetszeni, mint bármelyik másik. Emellett döntök. A hajamat befonom és készen állok. Nem akarok elindulni, még túl korán van. Haymitch azt a tippet adta, hogy késsek el, ahogyan az igazi nők szoktak a randevúról. De hát én nem is randevúra megyek, hanem egy… egy nem is tudom mire… A gyomrom görcsben áll, a kezem remeg. Itt a lehetőség, hogy visszaszerezzem Peetát. De mi lesz, ha nem érdeklem? Bár Haymitch szerint jó jel, hogy ilyen könnyen belement a ma estébe. Haymitch szerint nem érdemlem meg… Lehet, igaza van.

Pontban hétkor elindulok részeges mentorunkhoz. Remélem, eleget kések. Végül is itt lakik a szomszédban, még öt perc se kell, és ott vagyok. Remegő gyomorral kopogtatok részeges Haymitch ajtaján. Tudom, hogy ez az este sorsdöntő lesz.

Tekla Miller: Érzések arénája 5. fejezet

Elérkezik a nagy pillanat: Gale és Katniss eljegyzése. Bátran írjatok kritikát!

Korhatár: 16 év

5. fejezet: Az eljegyzés

A volt kiképzőközpontot hotellé alakították át. Itt szállunk meg, amíg nem tudunk beköltözni a lakásba a Második Körzetben. Körülbelül egy hét, mire Gale mindent el tud rendezni. Megint külön szobát kapok, amit egyrészt nem bánok, mert legalább egyedül lehetek. Másrészt, olyan erővel tolulnak elő az emlékek, hogy szeretnék Gale-lel lenni, hátha végre el tudná feledtetni velem őket.

A megérkezésünk napján csak egy gyors találkozásra jut idő Plutarch-hal, aki elmondja a „műsortervét" velünk kapcsolatban. Szeretnének egy interjút. Ettől kezdek besokallni egy kicsit. Főleg, amikor megtudom azt is, hogy még mindig Caesar Flickerman a talkshow vezetője. Ebbe nem vagyok hajlandó beleegyezni. Még mit nem! Nem akarom még egyszer átélni. Nemtetszésemnek hangot is adok azzal, hogy a társalkodó ajtaján kirohanok, majd tiszta erőből bevágom magam mögött. Gale és Plutarch utánam rohannak.

 – Nem vagyok hajlandó interjút adni! Megértette? – ordítom Plutarch-nak.

 – Katniss! Ez Gale életében egy nagyon fontos pillanat! – próbál meggyőzni.

 – Nem! – üvöltöm. Gale látja, hogy kezdek kiborulni.

 – Figyelj, Katniss! Akkor én adok egyedül interjút – próbálja Gale menteni a helyzetet. – Ha nem akarod, nem kell. – Megsimogatja az arcom. – De az eljegyzésünket közvetítetni fogja a tévé.

 – Csak akkor közvetítheti, ha nem kell interjút adnom – makacskodom.

 – Katniss! Nem kell interjút adnia! Megígérem! – Plutarch a jobb kezét felemelve mondja, mint valami esküt.

 – Rendben. Ott lehetnek azok a rohadt kamerák az eljegyzésünkön – egyezem bele.

Mikor végre Plutarch magunkra hagy bennünket, Gale megszólal.

 – Köszönöm! – Hangja hálás. – Tudom, hogy nagyon sok rossz emlék felébredt benned, de hidd el, meg fogod szokni. Sokat kell majd szerepelnünk a tévében. Ígérem neked, hogy megmentelek az interjúk alól. Nekem elég lesz, ha mellettem leszel a közvetítéseken. – Tekintete lágy, és szeretet árad belőle. Bólintok egyet, ami azt jelenti „rendben". – Most menjünk aludni! – Gale elkísér a szobámig. – Holnap reggel az előkészítő csapatod fog kezelésbe venni. Bármit kérhetsz tőlük! – mondja kedvesen.

 – Azt is kérhetem tőlük, hogy hagyjanak békén? – kérdezem félig komolyan, félig viccesen. Gale nem értékeli. – Ne haragudj, de voltál te már egy előkészítő csapat karmaiban? – Gale megrázza a fejét, hogy nem. – Ha már téged is kezelésbe vettek volna egy párszor, te is azt szeretnéd, hogy hagyjanak békén – mondom nevetve, mire Gale is elneveti magát végre. Az ajtómban állunk. Megcsókol. Hosszan és vágyakozóan.

 – Jó éjt, Catnip! – mondja, miközben belépek a szobámba, és becsukom az ajtót.

Megpróbálok aludni, ami többé-kevésbé sikerül. Többször felriadok álmomban. A rémálmom ezen az éjszakán arról szól, hogy mindhárman az arénában vagyunk. Gale Peetát akarja elkapni minduntalan, én pedig hiába próbálom csitítani, hogy hagyja már békén, hiszen itt vagyok vele. Újra meg újra ezt álmodom, mígnem végre eljön a reggel. Flavius, Venia és Octavia tör rám, a már tőlük megszokott módon.

Először megölelnek, majd mindhárman elkezdenek sipítozni azon, hogy nézek ki, és mihez kezdjenek velem. Végül nekilátnak a szokásos procedúrának. A szőrtelenítéssel kezdik, majd különféle krémeket kennek rám. Közben azon szomorkodnak, hogy mennyire megégett a testem, és akármit tesznek velem, nem tudják eltüntetni. A hajamat is megpróbálják rendbe tenni. A végén kapok egy könnyű sminket a ruhapróbához.

Nem tudom, ki találta ki ezt nekem, de az egész napom ráment, és jól el is fáradtam. Gale-lel nem találkoztam. Este hívott fel a szobámban, hogy a lakást intézi a Második Körzetben, és nemsokára visszajön. Fáradtan zuhanok be az ágyba. Annyira kimerültem, hogy ma éjjel nem kísértenek a lidércek.

Reggel megint az előkészítő csapatom ébreszt. Közben megjelenik Effie Trinket is.

 – Úgy látom, Katniss, ma megint egy nagy-nagy-nagy nap vár ránk! – csicsergi az elviselhetetlen hangján, de most nagyon örülök, hogy látom.

 – Effie! – Örömömben a nyakába ugrok.

 – Együtt megyünk a további ruhapróbára, és segítek neked kiválasztani, mit vegyél fel az eljegyzési partin – mosolyog –, és meg kell tanítsalak rendes cipőben járni! – mondja olyan hangsúllyal, mint aki komoly kihívás elé van állítva.

Megint egész nap szekálnak a különböző ruhákkal. Effie próbál minél magasabb sarkú cipőt rám adni, a végére viszont kiegyezünk egy olyan stílusban, ami elég divatos és még járni is tudok benne. Estére megint ki vagyok merülve. Hol van már Gale? Nem akarom ezt a cirkuszt, egyszerűen csak vele szeretnék lenni az erdőben úgy, mint régen. Ezzel a gondolattal alszom el. Az erdőről álmodok, de most nem a megnyugtató érzés kerít a hatalmába, hanem a félelem, mert Gale folyamatosan el akarja kapni Peetát.

Újra az előkészítő csapat zsizsegése, és Effie hangja ébreszt fel. Már csak a délelőttöt kell kibírnom. Tegnap megígérte Gale, hogy délután már itt lesz, és együtt töltjük az estét.

Az új ruháimat becsomagolják, és hazaszállítják. Mi Effie-vel megyünk vissza a szállodába. Amikor benyitok a szobámba, megcsap az illat. Minden tele van vörös rózsával. Egy üzenet vár az asztalon: „A századikat személyesen! Gale". Nagyon kedves gesztus tőle. Csak kár, hogy nem tudja, hogy utálom a rózsát. De nem fogom megbántani. Megint kettős érzések vannak bennem. Egyszerre vagyok nagyon boldog, másrészt a rózsa okozta emlékek böffennek fel keserű epeként.

Kopognak az ajtómon. Mikor kinyitom, Gale áll ott egy szál vörös rózsával a kezében.

 – Szia, Catnip!

 – Szia, Gale! – ugrok örömömben a nyakába. – Már azt hittem, soha nem szabadítasz meg az előkészítő csapatomtól! Hiányoztál! – Megcsókol.

 – Jó hírem van! – Közben bemegyünk a szobámba. – Holnapután költözünk! – Értetlenül nézek rá. – Haza! – Próbálok én is úgy tenni, mintha örülnék, bár pontosan nem tudom eldönteni, mit érzek. Hol van az otthonom? Inkább megcsókolom.

 – Maradj itt velem ma, Gale! –suttogom a fülébe.

 – Biztos ezt akarod? – Tekintete az enyémbe fúródik, és rábólintok.

Gale megcsókol, és a csókok egyre szenvedélyesebbek és követelőzőbbek lesznek. Egyszer csak felkap, és bevisz a hálószobába. Letesz az ágyra, majd a nyakamat kezdi el csókolni. Óvatosan próbál kibontatni a ruhámból.

 – Várj! – ülök fel. – Van valami, amit nem tudsz. – Gale rémülten néz rám. – Én nagyon megégtem… – lenézek, és folyni kezdenek a könnyeim. – Csúnya vagyok.

 – Catnip! – Felemeli a fejem, és rám néz. – Tudom, hogy megsérültél. De te akkor is az én Catnipem vagy! – mondja mosolyogva, és én visszamosolygok rá.

Hagyom, hogy folytassa a ruháim lebontását. Közben a szája az enyémre tapad, és a testem életre kel. Olyan vágyak ébrednek fel bennem, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Annyit tudtam csak róluk, amennyit az iskolában tanítottak.

Gale már majdnem teljesen levetkőztetett. Csak a melltartóm és a bugyim van rajtam. Hálásan gondolok az előkészítő csapatomra, akik rám erőltették ezt a fekete csipke fehérneműt, mert Gale-nek igazán tetszik. Amikor a melltartómat is leveszi róla, a kezeimmel próbálom takarni magam. Még soha nem látott férfi így, kivéve az előkészítő csapatot meg a stylistomat, de az nem számít. Gale megcsókolja az ujjaim hegyét, és finoman elveszi a kezeimet. Simogatja a melleimet, közben csókolózunk, majd a szája is a melleimre vándorol. Érzem, hogy az ismeretlen érzések a testemben győzedelmeskednek a gondolataim felett. A következő emlékképen arról van, hogy mindketten meztelenek vagyunk, és felém hajol. Aztán belém hatol, és fájdalmat érzek. Gale látja a tekintetemet, ezért egy pillanatra megáll. Megcsókol, majd folytatja, lassan elkezd mozogni. Nem tudom eldönteni, mit érzek. Fájdalom, kiábrándultság. Valami hiányzik, furcsán üresnek érzem magam. Gale mindent próbál megtenni, hogy ne fájjon. Aztán végre vége lesz.

 – Szeretlek, Catnip! – suttogja a fülembe. Nekem annyi jut eszembe válaszként, hogy „tudom", de inkább elharapom a szót, és megcsókolom helyette.

Gale békésen, és boldogan alszik mellettem. Én viszont nem tudom eldönteni, hogy mit keresek itt. Nem akarok itt lenni. Otthon sem akartam lenni. Nem tudtam elviselni, hogy egyre közelebb kerültem Peetához, ezért elmenekültem Gale-lel. Éppen a házasságot tervezem vele, amit igazából soha nem akartam. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, míg végre sikerül elaludnom. Az álmaimban megint előjönnek a halottak, és kísértenek engem.

Reggel Gale elmegy, hogy találkozzon Paylor elnökkel. Megbeszélik, hogy három hét múlva megtarthatjuk az eljegyzést. Az estét együtt töltjük, Gale magától is marad, nem kell kérnem. Akar engem, nagyon, talán túlzottan is. Próbálom őt boldoggá tenni, de nekem kínszenvedés a testi kapcsolat. Pedig Gale nagyon gyengéden bánik velem, és figyeli minden reakciómat. Azzal nyugtatom magam, hogy később biztosan jobb lesz.

Végre hazamegyünk. Legnagyobb meglepetésemre kamerákkal várnak a lakásunk ajtajában, és Johanna Mason riporterként lép elő. Feltesz néhány kérdést Gale-nek velem kapcsolatban, majd mielőtt beléphetnék az ajtónkon, Gale felkap, és a karjaiban visz át a küszöbön. Dühös vagyok rá, amiért ezt az egészet levetítik a tévében, de hirtelen el is száll a haragom, amikor megmutatja az otthonunkat. Nagyon szépen van berendezve, nincs eltúlozva luxus dolgokkal. Mindenben az én kedvemben akart járni, mint kiderül, anyukám segített neki. Gale vacsorát hozat, majd kipróbáljuk az ágyunkat. Újabb csalódottság az eredmény, pedig nagyon szeretném, hogy minden jól működjön közöttünk. Szeretném, ha tudnám viszonozni felé mindazt, amit tőle kapok.

Másnap találkozom Gale családjával. Mindenki nagyon boldog, már az esküvőt tervezgetik. Hogy melyikük hozza a gyűrűt, és ki fogja a ruhám uszályát. Mikor végre egyedül maradok, megpróbálom felhívni Peetát. Nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem, ha nem beszélhetek vele, abba belepusztulok.

 – Tessék, itt Peeta Mellark – szólal meg a vonal túlsó végén.

 – Szia. Katniss vagyok – mondom csendesen. – Szeretném tudni, hogy érzed magad.

 – Kösz, jól vagyok. – Hangja fagyos lesz. – Láttalak a tévében.

 – Én nem akartam… – próbálok szabadkozni.

 – Semmi baj, Katniss! Örülök, hogy boldog vagy. Vigyázz magadra! – mondja jegesen, majd rám csapja a telefont.

Még percekig ott állok a süket telefonnal a kezemben, míg végre megértem, hogy nem kíváncsi rám. Megbántottam, már megint!

Gale csak későn érkezik. Egész nap találkozói voltak, meg valami vacsorára is hivatalos volt, így volt időm gondolkozni. Nem lettem jobban, a végeredmény az lett, hogy még több emlék tört felszínre. Gale boldog, én pedig próbálok úgy tenni, mintha az lennék. Szeretkezünk, de csak ott fekszem, mint egy darab fa, és hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

Ez két-három napig jól is megy, mígnem Gale kifakad.

 – Mi bajod van, Katniss? Miért vagy velem ilyen hűvös? – néz rám kétségbeesetten a szürke szemeivel.

 – Én… nem vagyok jól! – Egyik pillanatról a másikra olyan zokogás vesz rajtam erőt, hogy Gale alig bír megvigasztalni.

 – Jól van! – ölel meg. Simogatja a hajam, és akkor bevillan a kép, amikor Peeta tart a karjaiban. Erre még jobban elkezdek bőgni.

Az estét túléljük valahogy. Gale nem érti, mi történt velem, mi váltotta ki ezt a reakciót belőlem. Próbálom magam összeszedni, de az eredmény nem lesz sokkal jobb.

Másnap összefutunk Johannával, akiről kiderül, hogy két házzal lakik arrébb.

 – Hol hagytad a szőkét, Katniss? – kérdezi gúnyolódva.

 – Otthon – vágom rá gondolkodás nélkül. – A Tizenkettedik Körzetben – javítom ki magam.

 – Kár – teszi hozzá. – Ha esetleg unnád magad, Szépfiú, tudod, hol lakok. – Johanna Gale-re kacsint, amitől elönt a méreg és érzem, hogy az arcom lángolni kezd a dühtől. Johanna észreveszi ezt rajtam. – Tudod, Katniss, míg nem igazoltál át Gale-hez, néhány alkalommal megvigasztaltam, miközben miattad szomorkodott. – Elneveti magát, én pedig az indulattól vezérelve elrohanok.

 – Katniss, állj meg! – kiabál utánam Gale. Sikerül végre utolérnie, és megragadja a karomat. – Várj már meg!

 – Mi közöd van neked Johannához? – kiabálok vele.

 – Katniss! Nyugodj már meg! – mondja. – Egyedül voltam, és néha átmentem hozzá! De most itt vagyok veled.

 – Pont Johannával kellett vigasztalódnod? – vágom hozzá.

 – Te sem panaszkodhatsz – kontráz rá. – Nem tudom, ki volt az, aki rendszeresen Peetával töltötte az éjszakákat.

 – Menj a francba, Gale! – kiabálok rá, és megfordulok. Elindulok haza.

 – Katniss! – rohan megint utánam. – Nem akartalak megbántani!

 – Tényleg? Csak tudod az a különbség közted és köztem, hogy míg te Johanna karjaiban vigasztalódtál, én csak aludtam Peetával! – Dühös vagyok, iszonyú bosszús. Gale arcán látom a változást, amikor felfogja mit is jelentenek a szavaim.

 – Miért nem szóltál? – kérdezi gyengéden.

 – Mert nem akartam tisztára idiótának tűnni. – Az arcom még mindig vörös, de nem tudom eldönteni, hogy a dühtől vagy a zavartól.

 – Örülök neki, hogy féltékeny vagy Johannára – mondja, és megcsókol ott, az utca közepén. Aztán megfogja a kezem, hogy az eredetileg tervezett törvényszéki házasságkötéshez szükséges bejelentést megtegyük.

Nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy Gale és Johanna. Egyszerűen nem megy, és ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban jut eszembe Peeta. Szeretném hallani a hangját, de nem merem felhívni. Szeretném tudni, hogy van. Haymitch-csel próbálkozom, aki azonnal leráz. Mindennapossá válik a zokogás, amit Gale egyre nehezebben visel el. Nem vagyok képes vele testi kapcsolatot létesíteni. A múltkor odáig fajult a dolog, hogy eltoltam magamtól. Éjszakánként rémálmok gyötörnek. Rendszeresen az az álom kínoz, amikor Gale megpróbálja vízbe fojtani Peetát.

Reggelente Gale megkérdezi, hogy akarok-e beszélni róla. Mindig azt válaszolom neki, hogy nem.

Nagyjából egy hétig engedi Gale, hogy sodorjanak bennünket az események, mígnem végül megelégeli, és a következő ötlettel áll elő:

 – Katniss! Ki vagy borulva. Kértem neked időpontot Dr. Aureliushoz. Kérlek, menj el hozzá. Hidd el, segíteni fog, ha beszélgetsz vele. – Futó csókot lehel az ajkamra, nekem pedig első gondolatom, hogy hátha a dokitól megtudom, hogy van Peeta.

Dr. Aurelius nem változott semmit, ugyanolyan kedves, mint régen. Mikor Peetáról érdeklődöm, elzárkózik a választól, mire bedühödök, és összetörök egy hamutálat. Ennek persze az a következménye, hogy erősebb gyógyszereket kapok, nagyobb dózisban. A rémálmaimra is ír valami újat. Sokat kérdez a Gale-lel való kapcsolatomról, hogy boldog vagyok-e. Nem tudok felelni rá. Mikor Peetával kapcsolatban kérdez, azonnal rávágom, hogy hiányzik. Magam is meglepődöm a saját válaszomon. Össze kell szednem a gondolataimat.

A gyógyszerektől kicsit jobban leszek. Végre újra tudok nevetni Gale-lel, és aludni is aránylag jól tudok. A testi kapcsolatot próbáljuk kialakítani kettőnk között, de nem sok sikerrel. Gale mindig azt mondja, ha összeházasodunk, biztosan jobb lesz, mert biztonságban fogom érezni magam.

Az eljegyzésünk vészesen közeleg. Előző este mindketten a kiképzőközpontban, azaz a szállodában alszunk, de külön. Reggel az előkészítő csapatom vár, hogy estére a legszebbé varázsoljanak. Újabb szenvedésekkel teli napnak nézek elébe, végigmegyünk a szokásos procedúrán. A végén Effie jön be.

 – Katniss! Itt a ruhád! – Egy nagyon szép lila ruhát tart a kezében, ami elég zárt ahhoz, hogy a nyakamon az égésnyomokat eltakarja.

Felöltöztetnek, kisminkelnek, én pedig csak ülök, és tűröm. Pont, mint a viadalok előtt. Ettől a gondolattól görcsbe rándul a gyomrom.

Aztán megérkezik anyukám is. Megölel, megdicsér, hogy milyen szép vagyok. Nagyon büszke rám, amiért Gale felesége leszek.

Az estély gyönyörű, az elnöki palota báltermében tartjuk. Mindent fehérrel és lilával díszítettek fel. Nem tudom, ki találta ki, de engem nem kérdeztek meg. Az asztalok roskadoznak a finom ételek alatt. Mindenki velünk, de nagy meglepetésemre leginkább velem akar beszélni. Az egészet közvetíti a tévé élőben.

Paylor parancsnok beszédet mond. Rengeteg ajándékot kapunk. Paylor elnök ajándéka, hogy az esküvőnket megszervezi. A még élő bajnokok ajándékait külön kiemeli. A legszembetűnőbb a Tizenkettedik Körzet győzteseinek ajándéka: egy hatalmas torta, marcipánból készült primulákkal díszítve. Egy pillanatra eláll a lélegzetem. Tudom, hogy ez Peeta keze műve. Már nem is hallom az elnök beszédét, hanem a tortát bámulom, a gondosan kidolgozott apró részleteket. Arra eszmélek fel, hogy Gale éppen anyukámtól kéri meg a kezem.

 – Mrs. Everdeen! Szeretném megkérni Katniss kezét Öntől – mondja Gale.

 – Ha a lányom igent mond, én áldásomat adom rátok – mosolyog anyukám boldogan.

 – Katniss – fordul felém Gale, miközben átad egy hatalmas csokrot, ami fehér és lila virágokból van kötve –, leszel a feleségem? – Kinyit egy szintén lila bársonydobozt, amiben megcsillan az eljegyzési gyűrű, és látom, hogy hatalmas briliáns van benne.

 – Gale! – szólalok meg végre nagy nehezen, de közben a tortát bámulom, ami az én Peetám keze munkája. Állok, és felváltva nézem Gale-t és a tortát. Alig akarnak kijönni a hangok a torkomon. – Nekem ez nem megy! Sajnálom! – Könnyekben török ki, és elrohanok.

A kertbe futok, ahol leülök egy fa alatt, és hangosan zokogok. Megint jó nagy galibát csináltam. Otthagytam Gale-t az eljegyzési partinkon. De nem tehetem meg Peetával, hogy a tévében végigézze ezt az egészet.

 – Katniss! – szólal meg Gale mellettem. – Mi van veled? Miért rohantál el? – kérdezi.

 – Sajnálom, de nem lehetek a feleséged – nyögöm ki.

 – Miért? – Gale kétségbeesik.

 – Nem érzem itt jól magam. Hiányzik az erdő. Hiányzik az otthonunk, a Tizenkettedik Körzet. Nem vagyok rá képes, Gale! Érted? – meredek rá. – Nem megy! Nem tudom ezt az életet élni, amit te szeretnél. Bárki boldogan hozzád menne a helyemben, Gale. Sajnálom…

 – Kivéve téged… – néz lefelé. Majd büszkén felemeli az állát, és szürke szeme a tekintetembe fúrja magát. – Van ennek az egésznek bármi köze Peeta Mellarkhoz? –szegezi nekem a kérdést. Tekintete komor.

 – Hogy gondolhatod? – förmedek rá.

 – Mert az ő nevét mondod álmodban… minden éjszaka… – sóhajt Gale nagyot. – Őt szereted. Esélyem sincs vele szemben, pont úgy, ahogy az első viadalon mondtad. – Gale nagyon szomorúan néz rám.

 – Gale! – Szeretnék neki nagyon sok mindent mondani, de nem tudok, mert az ajkamra teszi az ujját.

 – Psszt! Nincs semmi baj, Katniss! Menj csak haza hozzá! – Erre megint elkezdek zokogni. – Van egy nagyon önző gondolatom, hogy mi lett volna, ha nem hozom neked vissza? Akkor vajon velem maradnál? – kérdezi tőlem, vagy inkább saját magától.

 – Azt úgysem tudtad volna megtenni soha – suttogom a fülébe, és megölelem. – Köszönöm, Gale!

 – Megyek, bejelentem, hogy az eljegyzés elmarad, neked pedig elintézem, hogy minél hamarabb hazamehess hozzá. – Gale otthagy egyedül, a gondolataimmal.