Tekla Miller: Érzések arénája 2. fejezet

Itt a második fejezet. Katniss találkozik Peetával, és kénytelen színt valljon arról, hogy mi történt az erdőben.

Korhatár: 16 év

2. fejezet: Vallomás

Besötétedik, mire hazaérek. A konyhámban ég a villany. Azt gondolom, bárcsak ne lenne itt. Tudom, hogy engem vár. Tudom, hogy aggódik értem. Tudom, hogy szerelmes belém öt éves korunk óta. Most mit csináljak? Össze vagyok zavarodva. Megjelenik Gale, és azt hiszem, amit érzek, azt hívják szerelemnek. De már nem tudok semmit. Mert miközben Gale a közös jövőnkről beszélt, nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mi lesz Peetával.

Lassan kinyitom az ajtót, és belépek. Leveszem a csizmám és a kabátom. Peeta az asztalnál ül, ami meg van terítve. Érzem a sült nyúl illatát. Hozzá valami új kenyeret sütött. Teleszórta a tetejét mindenféle magvakkal, és halvány rózsaszínűre sütötte.

 – Szia, Katniss! Minden rendben? Nagyon sokára jöttél – mondja aggódva. – Már át akartam menni Haymitch-hez, hogy menjünk, és keressünk meg.

 – Szia, Peeta! – Próbálok kedves lenni hozzá. – Elmentem a tóhoz, és elbóklásztam. Láttam egy szarvast. Le akartam lőni, de nem sikerült – hazudok. Egész jól megy. A viadalok előtt is sokat hazudtam, amikor el kellett hitetnem Snow elnökkel, hogy mi vagyunk az elátkozott szerelmesek, és hogy én is ugyanolyan reménytelenül szerelmes vagyok Peetába, mint ő belém.

 – Gyere, egyél. Neked sütöttem. Ez az új receptem. Kíváncsi vagyok, hogy ízlik. A Kapitóliumban láttam ilyet. – Közben vág egy szeletet a magvas kenyérből, és a tányéromra rakja. A kenyér még langyos. – Meg láttam fonott zsömléket is, és kifliket, meg különlegesen díszített sütiket. Meg kellene tanulnom őket. Arra gondoltam, ha befejezzük a könyvet, írhatnánk egyet a kenyerekről és a süteményekről. Lerajzolnám a díszítéseket – mondja lelkesen, miközben beleharapok a kenyérbe. Arra gondolok, hogy lehet, ez az utolsó vacsoránk, és majdnem elbőgőm magam. – Mi a baj, Katniss? – Egyből észreveszi, hogy könnyes lett a szemem.

 – Semmi – mondom. De azonnal érzem, hogy nem voltam elég meggyőző. Úgy tűnik, mégsem megy már olyan jól a színészkedés, mint a viadalok előtt. – Csak eszembe jutott Prim, amikor a tónál voltam. – Legalább nem kell hazudnom, mert nagyon nem megy. – Felkavarodtak az emlékek… – magyarázom, és közben azon veszem észre magam, hogy folynak a könnyeim.

 – Semmi baj. Sírj csak. Gyászold meg Primet. – Peeta odalép hozzám, és átölel. Én meg, mint valami kisgyerek, egyre jobban bőgök, és belekapaszkodok a mellettem álló fiúba. Prim miatt is. De nem csak ezért, hanem Peeta miatt is. Hogy fogja túlélni, ha elmegyek? Boldog leszek Gale-lel? – Ha bármikor beszélni akarsz róla, én itt vagyok. Én is nagyon szerettem. Nekem is nagyon hiányzik – mondja Peeta, miközben megsimogatja az arcomat, és próbálja letörölni a könnyeimet. De nem sikerül neki, mert még hevesebb zokogásban török ki, mint eddig. Kezdem úgy érezni, hogy teljesen elment az eszem. Visszajött Gale, megkért, hogy legyek a felesége. Boldogabb már nem is lehetnék, ha azt nézzük, mi lenne a normális reakció, én meg Primre fogva siratom Peetát, a közös vacsorákat, reggeliket, a perceket, amiket együtt töltöttünk, igazából a mostani életemet. – Szerintem fürödjünk meg, és feküdjünk le. Nagyon kimerültél. Majd én vigyázok rád – mondja olyan nyugodtan és türelmesen, ahogyan mindig is teszi, a rémálmokból való ébredések után is. De nem tehetem, ma nem maradhat itt. El kell küldenem, pedig vágyom rá, hogy utoljára az ő karjaiban aludjak. A csókjára is vágynék, hogy tudjam milyen, hogy utoljára érezzem az ajka érintését, hogy örökre elraktározhassam magamban.

 – Szeretnék ma egyedül lenni... – hüppögöm – ,…az emlékeimmel…

 – Rendben, ha ezt akarod – mondja csalódottan Peeta. – Ha rosszat álmodnál, hívj fel telefonon, és átjövök. Vagy alszok a kanapén.

 – Inkább ma menj haza. Nagyon zaklatott vagyok – mondom, még mindig zokogva.

 – Jó. Ha szükséged van rám, tudod, hol találsz – biztonságot nyújtó karjaival átölel, nagyon szorosan, mintha soha nem akarna elengedni. Majd megcsókolja a homlokom, és csak ennyit mond: – Jó éjt, Katniss! – Majd fogja magát, és hazamegy.

Ekkor látom, hogy szinte nem evett semmit. Én is alig ettem valamit. Megvárt a vacsorával, én meg elküldöm. Ezen megint újra elkezdek bőgni. Végül összeszedem magam annyira, hogy felmenjek, és megfürödjek. Végigzokogom a zuhanyozást, és közben végre kijönnek a torkomon azok a hangok, amiket eddig vissza kellett fojtanom.

Bebújok a hideg ágyba, amit mindig Peeta melegít fel. Belefúrom az arcom a párnába, és ott is Peeta illatát érzem. Megint előtörnek a könnyeim. Lassan kisebb özönvízmennyiségnek megfelelőt termelnek a könnycsatornáim, és nem akarják abbahagyni. Akárhova nézek, mindenhol Peetát látom. Tényleg el kell mennem innen. Már így is eleget bántottam azzal, hogy reményt adtam neki. Azzal, hogy ölelgettük egymást, azzal hogy együtt aludtunk, azzal hogy nem tudtunk létezni egymás nélkül az utóbbi időben. Megijedek az érzéstől, ami a hatalmába kerít, hogy nem tudom elképzelni a mindennapokat Peeta nélkül. Mióta visszajött, szinte elválaszthatatlanok vagyunk, ami azt jelenti, túlságosan ragaszkodom hozzá. Ő az egyetlen, aki megért engem, átélte azokat a borzalmakat, amiket én is, ugyanazok a rémálmok kísértik éjszakánként. Azzal, hogy szeret engem, több életnyi szenvedést sikerült már okoznom neki, én pedig ennek tetejébe még reményt is adtam neki a viselkedésemmel. A gondolatok hangosan kattognak a fejemben, próbálom álomba sírni magam, de először nem megy. Aztán mégis valahogy elalszom, és az arénában találom magam.

De ez más, mint amilyennek eddig láttam. Ott vagyunk az arénában mind a hárman: Gale, Peeta és én. Claudius Templesmith hangját hallom, amint kijelenti, két győztes lehet: egy fiú és egy lány. A lány már győzött, most a fiúkon a sor. Akit a lány jobban támogat, az fog nyerni. Én pedig Peetához rohannék, mert Gale sokkal erősebb nála. De ha Gale meghal, akkor mi lesz velem? Ott állok az arénában, és szinte megbénulok. Mozdulni sem tudok. A két fiú egymásnak esik, én pedig kiabálok, hogy hagyják abba.

De nem hallják. Olyan érzés, mint amikor Cinnát verték pépesre, és én az üvegburában voltam. Torkomszakadtából kiabálok, elönt a víz, a hajam szétbomlik, kalimpálok, de nem történik semmi. A két fiú csak üti-veri egymást. Könyörögni kezdek Gale-nek, hogy ne bántsa Peetát. Ezután Peeta hangját hallom, de nem értem mit mond. Majd lassan magamhoz térek, és Peeta ott áll mellettem.

 – Csak megint egy rémálom volt. Nem kell félned, itt vagyok. – Leül mellém az ágyra, és magához húz, mire én megint zokogni kezdek. – Mit álmodtál, Katniss?

 – A viadalról… – mondom neki –, és téged akartak bántani. – Peeta szorosan átölel.

 – Már nem bánthatnak. Itt vagyok veled, Katniss. Vége. Csak álom volt. – A szemembe néz, és valami olyat látok benne, amit legutoljára a viadalon láttam. Behunyom a szemem, és a következő pillanatban már az ajkait érzem az ajkaimon. Annyira gyengéden csókol meg, hogy elfog a remegés. A testem minden porcikája megrezeg. Mi történik velem? Szeretném, ha ez a pillanat soha nem érne véget, én pedig örökre itt maradhatnék a karjaiban. Mielőtt azonban teljesen elhatalmasodna felettem az érzés, Peeta elhúzódik. – Gyere reggelizni. Vár a forró csoki. – Peeta másképp néz rám. Finoman, melegen, megnyugtatóan, de kék szemében van valami szokatlan.

 – Felöltözök, és megyek. – Összeszedem magam, és egy puszit nyomok az arcára. Közben próbálom elraktározni a bőre érintését és az illatát.

Peeta lemegy a konyhába, hogy elkészítse a csokit. Felöltözök, és közben próbálok rendet rakni a gondolataim között. Végül is megkaptam, amire vágytam, a búcsúcsókot, amire mindig emlékezhetek, és arra, hogy milyen volt az érintése. Próbálom elengedni, de mintha valami láthatatlan kötelék összekötne minket. Már így is túl erős a kettőnk közötti kapocs, nem szabad engednem, hogy a reggeli csók még jobban megszilárdítsa. Valamikor meg kell neki mondanom, mi történt az erdőben, hogy találkoztam Gale-lel. Újra sírhatnékom támad, de erőt veszek magamon, és lemegyek a konyhába.

Friss zsemle vár, megint valami különleges. Leülünk az asztalhoz. Megkenem vajjal a zsemlémet, pár falatot próbálok enni, pedig nem vagyok éhes. A csokit iszom mellé, az most is jól esik.

 – Voltam reggel a városban. Greasy Sae üdvözöl – meséli Peeta. – Tegnap jött a kapitóliumi vonat. Meghozták a tortadíszekhez az ételfestékeket, amit rendeltem. Lehet, már ma ki is próbálom. – Miközben a falatokkal küzdök, hogy lemenjenek a torkomon, Peeta folytatja. – És találkoztam Gale-lel. – Ebben a pillanatban a torkomon akad a falat, és elkezdek köhögni, miközben megint elkezdenek folyni a könnyeim.

 – Tényleg? – próbálok természetesen viselkedni, miután majdnem megfulladtam.

 – Katniss! – néz rám Peeta szigorúan. – Gale elmondta, hogy találkoztatok tegnap az erdőben. Miért nem említetted? – most már szemrehányó hangsúlyra vált.

 – Mert… – nem tudom folytatni, mert elkezdek bőgni, már megint.

 – Katniss, tudod, hogy bízom benned. Gale régi jóbarátod. Együtt vadásztatok. Nem kell előttem titkolóznod. – A hangja olyan nyugodt ismét, mintha semmi sem történt volna, csak egy sima ismerőssel találkoztam volna. Mintha nem Gale lett volna az, aki miatt nem foglalkoztam vele. – Képzeld! Nősülni készül! – Erre újra nem tudom lenyelni a falatot. Peeta arcára kiül a megdöbbenés, hogy így reagálok. – Esetleg van valami, amit el akarsz mondani? – Az arca most nagyon komollyá változott. Próbál nyugodt maradni, de túl jól ismerem. Hallom a hangján, hogy ideges lett.

 – Tegnap elsétáltam a tóhoz – kezdem a mondókámat. Próbálok nagy levegőt venni, hogy a könnyeimet visszafogjam, és időt is akarok nyerni, hogy a gondolataimat összeszedjem, és a lehető legkevésbé fájdalmasan közöljem Peetával. – Utánam jött. – Ismét nagy levegőt veszek.

 – És? – kérdezi Peeta türelmetlenül.

 – Beszélgettünk. És csókolóztunk… – itt már egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Peeta arcára kiül a düh. Feláll. A széktámlát szorítja, én pedig folytatom. – És megkért, hogy menjek vele, és legyek a felesége. – Peeta egyre jobban elszürkül, és én sem bírom tovább magamban tartani a könnyeket. Peeta összeesik, majd a földön vad rángatózásba kezd. Rohama van. Odarohanok hozzá, és a nevét kiabálom. Megérintem az arcát, de csak az üres tekintetét látom, ahogyan a semmibe néz. Pár perc múlva alább hagy a roham, a szeme kezd kitisztulni. – Peeta! – kiáltom.

 – Hagyj békén! – mondja, miközben megpróbál felülni. Az arcát a kezébe temeti.

 – Nem tudom, hogy elmenjek–e. Félek itt hagyni téged. Mi lesz veled? – már magamat is zavarom a folyamatos zokogással. Peeta feláll, és látom, hogy mindkét szeme könnyes.

 – Azt hittem, már választottál. Azt hittem, hogy ami köztünk volt, az nem csak színjáték volt. – Minden szavával mintha kést döfne a szívembe. – Azt hittem, szeretsz! – ordítja.

 – Igen…. – mondom elhaló hangon.

 – Hazudtál, Katniss! Hazudtál! Már megint! Menj el! Legyél boldog végre, és hagyj engem békén! Hátha végre ki tudlak törölni a szívemből! – üvölti. Szinte önmagán kívüli állapotban van. Majd megfordul, kirohan a házból, és bevágja maga után az ajtót, amibe az egész ház beleremeg.

Ott állok egyedül, összetörve. De hát nekem boldognak kellene lennem, hogy Gale visszajött értem! És mégsem vagyok az. Olyan, mintha valamit kiszakítanának belőlem. Talán az sem fájna jobban, ha az élő húsomat tépnék ki a testemből, mint ahogy Peeta elment. Pár percbe telik, mire felfogom mi történt.

Peeta után rohanok. Dörömbölök az ajtaján.

 – Peeta, beszélnünk kell! Kérlek, engedj be! – ütöm a tenyeremmel a bejárati ajtót, de nem jön válasz. Zokogva leülök az ajtaja elé. A térdemre hajtom a fejem, és hangosan sírok. Az sem érdekel, ha meglátnak, ahogy Peeta ajtajában ülök, bőgve.

 – Menj innen! – hallom az ajtó túloldaláról.

 – Peeta! Beszélnünk kell! Így nem tudok elmenni! Szükségem van rád! – kiabálom.

 – Nem érdekelsz! Menj innen! Menj, ahova akarsz! Egy utolsó szívességet tegyél meg nekem! Felejts el! Örökre! – ordítja az ajtó túloldaláról.

 – Peeta! – többet nem tudok mondani.

Végre kinyílik az ajtó. Ott áll Peeta, neki is folynak a könnyei.

 – Ezt akartad látni? – üvölti. – Most már láttad! Elmehetsz! Takarodj innen! – kiabál velem tovább, majd bevágja az ajtót.

Nem tudok mit tenni. Hazamegyek, befekszem az ágyba. Beszívom az illatát, és a csókjára gondolok, a bőre érintésére, és érzem, hogy teljesen megsemmisülök. Én, a lángra lobbant lány, aki túlélt két viadalt. Azt hiszem, megkezdtem a következőt: azt, amit álmomban láttam, a legnehezebbet. Amihez az egyiküknek el kell pusztulnia, hogy a másikkal élhessek.