Másik versem

Néha magam is meglepődök mit rejtenek a rég elrejtett papírfecnik. Amikor ezt a versemet írtam 16 éves körül lehettem. Lehet nekiállok még keresgélni, hátha találok még valamit a fiókok mélyén.

Kamaszévek

Ha majd felnősz, édes álom marad az ifjúság.
Hogy őrizhetném meg a nyár ezer illatát?
Hűvös szél hajamat az arcomba fújja,
s a lemenő nap narancskoszorúja
valami kis titkos fájást lop szívembe,
mégis boldog vagyok, s oly szép az este…

Nem tudhatom még, hogy mi vár rám ezután-
de az idő szalad, s én néha tétován,
vágyaktól fűtötten hajtanám előre,
máskor meg félek, hogy mi sül ki belőle…
Szeretnék felnőni s kisgyermek maradni,
szeretni, kivárni és sírva akarni
érteni az egész hatalmas világot.

Most csak ismerkedem még a szerelemmel,
ajkamon sok kérdés, nem vár felelettel.
Minden nap ajándék, ismeretlen élmény!
Más volna az élet, hogyha másként élném?
Ma még tiszta szívvel reménykedni vágyom
hinni a csodákban: valóra vált álom.
Csak az ifjúság tud igazán szeretni?
Ha felnövünk mi is el fogjuk feledni?
Most még csupa jóság tölti el szívünk,
s egymásból boldogan merítünk.

Meddig lesz ez így, és mikor múlik majd el?
Ki törődik most a kamaszérzelmekkel?
Jó lenne, ha olykor komolyan vennének,
vagy néha kicsit elkényeztetnének,
vagy ha megmondanák mit kéne tennünk.
Az ébredő erő merre szunnyad bennünk?
Önmagunkat néha nehéz megtalálni.
Tudod, fel kell nőni, s néha úgy tud fájni
még a boldogság is… De oly jó nevetni!
Szép ez a nyár, s jó barátokkal lenni…
Mindez a természet örök ajándéka-
és a kamaszévek bájos, szép varázsa,
ha akarta, ha nem, nyomot hagyott rajta.