Korhatár: 16 év
10. fejezet: Ünnepek
Beköszönt az ősz, a levelek sárgán hullnak alá a fákról. Már
október közepe van. Nagy napra készülünk: ma megünnepeljük Effie születésnapját
Haymitch-nél. Még mindig nem tudjuk, mi van köztük, de valami biztos, hogy van,
mert Effie-t valószínűleg nem a Tizenkettedik Körzet látványosságai vonzzák ide
egyre gyakrabban. Szinte már kéthetente valami dolga akad a körzetünkben és
meglátogat minket.
Peeta meglepetésként lefestette Effie-t egy kép alapján,
amit Haymitch szerzett róla, amin valami idétlen parókában van, egy kissé
absztrakt ruhakölteményben, de ettől olyan Effie-s az egész.
Vacsorára hívtak minket. Ebéd után becsomagolom a képet,
Peeta meg feldíszíti Effie tortáját. Mesterien bánik a díszítőelemekkel. Nekem
nem tetszik a végeredmény, túl színes és túl sok a dísz, de Effie odáig lesz
érte. Amíg dolgozik, ott ülök az asztal túlsó végén és őt bámulom.
– Helló, Ms Everdeen!
Miről ábrándozol? – Peeta egy puszit nyom a számra, mire magamhoz térek. –
Gyere, mert elkésünk.
– Szerinted nem
kellene felhívni az előkészítő csapatomat, hogy jól nézzek ki ma estére? –
kérdezem Effie-t utánozva, mire mindketten kuncogni kezdünk.
– Nekem kifejezettem
a kinyúlt pizsidben tetszel a legjobban – mosolyog rám Peeta.
Ő tiszta inget meg nadrágot vesz, én meg felkapok egy
kényelmes ruhát. Peeta miatt elkezdtem nőiesebb darabokat is felvenni. Főleg,
ha megyünk valahova.
Haymitch ajtaja előtt azon tanakodunk, hogy vajon józan
lesz-e.
– Drágaságom! Ki vagy
virulva! Ez a Peeta nagyon tud valamit! – Ezt nem hagyja ki egy alkalommal sem.
Teljesen elvörösödök.
– Effie is tudhat
valamit, ha ilyen gyakran sikerül rávennie, hogy józan maradjon – vágok vissza.
Persze Haymitch ezen csak nevet.
– Gyertek beljebb,
drágáim! Katniss, te egyre szebb vagy! – csicsereg Effie.
– Köszi, Effie! Te is
nagyon jól nézel ki! Ezt neked hoztuk, boldog születésnapot!
– Ez az enyém? –
kérdezi meglepetten. Peeta odaadja neki a tortát. Teljesen odavan tőle.
Bemegyünk a nappaliba, és odaadjuk a festményt. Amikor kibontja, elkezd sírni.
– Ez nagyon megható! Soha nem kaptam még ilyen szépet!
– Peeta festette –
dicsekszem büszkén. – És a torta is az ő érdeme. Én csak néztem, ahogyan
készült.
– Peeta mindig
lenyűgözően tudott festeni – mondja, miközben mindannyian leülünk a nappaliban.
Megkínál minket kávéval és sütivel. A Kapitóliumból hozatta őket. – A kép
szépen mutatna az új nappalimban – folytatja.
– Új lakásba
költözöl, Effie? – kérdezem.
– Igen, szeretnék
elköltözni – bólogat. – Meg akartam kérdezni, hogy ha már úgyis odaköltöztél
Peetához, nem adnád ki a lakásodat? Nekem.
Peetával egymásra nézünk.
– Effie, te ide
akarsz költözni, a Tizenkettedik Körzetbe? – kérdezem hitetlenkedve.
– Igen – fecseg
tovább. – Mostanában sokat voltam Haymitch-nél és jól érzem itt magam –
mosolyog.
– Te meg jó hatással
vagy Haymitch-re. Még a végén leszokik a piáról! – Erre Peetával elkezdünk
kacagni. Effie zavarodottan elneveti magát.
– Katniss! Ne legyél
szemtelen! Én sem feszegetem, mit vigyorogtok egyfolytában! – mordul rám
Haymitch.
– Haymitch, hagyja békén Katnisst! – szól rá Peeta, mert
közben mindketten fülig pirultunk. – Mi szerelmesek vagyunk! És végre boldogok
is!
– Egészségetekre! –
emeli fel Haymitch a poharát. – Effie, drágám! Boldog születésnapot! Majd
segítek költözni! – somolyog rá a nőre.
Effie kicsit zavarban van, de gyorsan felajánlja, hogy
felszolgálja a vacsorát. Segíteni akarok neki, de nem engedi. Ez nagyon furcsa
egy olyan személytől, mint Effie, aki a Kapitóliumban nőtt fel, és mindig
kiszolgálták.
A kedvencemet hozatta: aszalt szilvás bárányragut. Hozzá
valami különleges, édes bort tölt, ami a ragu mellett itatja magát, és egyre
jobban érzem a fejemben a hatását. Nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz.
Kétszer ittam le magam Haymitch-nél, de mindkét alkalommal megvolt rá az okom.
Vacsora után felvágjuk a Peeta által készített tortát, amelynek az íze felér
egy csodával. Csokoládé mogyoródarabokkal, citromkrém könnyű joghurttal, málna
és vanília ízzel. Mellé Effie desszertbort ajánl, ami fehér, illatos és
mézédes. Egyre oldottabb hangulatban vagyok. Miután a tortát is megettük, és
még egy pohár bort megittam, Peeta úgy gondolja, ideje lenne hazamennünk,
mielőtt megkérem Haymitch-et és Effie-t, hogy vallják már be, mi van köztük.
Peeta kézen fog, elköszönünk, persze Effie nagy sajnálkozással enged csak el
minket.
– Katniss! Te
becsiccsentettél! – állapítja meg Peeta.
– Áh, dehogy, csak jó
kedvem van! – válaszolom neki nevetgélve. – Tudja, Mr. Mellark, hogy nagyon
jóképű? – kérdezem, és szájon csókolom az otthonunk bejárata előtt. Peeta
betuszkol az ajtón. – És azt tudja, Mr. Mellark, hogy ha nem kapok még legalább
egy csókot, abba belehalok most azonnal?
– És miért halna
bele, Ms. Everdeen? – néz a szemembe.
– Mert nagyon
szeretem. – A nyaka köré fonom a kezem. – Annyira, hogy nem tudok élni nélküle.
Peeta nem tud ellenállni. Megcsókol. De én többet akarok. Az
övé akarok lenni. Ezt próbálom a tudtára adni azzal, hogy a csípőmmel az
ágyékához simulok.
– Gyere! Menjünk fel,
Katniss! – hív magával, mikor véget ér a csók.
– Nem. Most akarlak
téged. Azonnal. Nem bírok addig várni! – Közben már hámozom is róla az ingét,
és elkezdem kigombolni a nadrágját. Peeta nem ellenkezik. Megfog, és bevisz a
konyhába. Felültet az asztalra, és úgy tesz a magáévá. Annyira elkapott a hév,
hogy arról is megfeledkezünk, hogy védekezzünk. Máskor inkább gyengéden
szeretkezünk, de most Peetának tetszett, hogy én kezdeményeztem, és sokkal
szenvedélyesebb, mint szokott lenni.
Mikor gyönyörre lelünk egymásban, Peeta meggyőz, hogy
menjünk fel. Én meg beráncigálom a fürdőszobába a zuhany alá. Ritkán szoktunk
együtt fürdeni, mert még mindig csúnyának tartom a bőrömet. De most én kérem,
és nincs ellenére. Olyan vágyakozást érzek iránta, mintha most lenne az első
alkalom. Akarom őt. Nem tudok betelni vele, az érintésével, a csókjaival. A
zuhany alatt is szeretkezünk. Aztán bent az ágyban is.
– Katniss! Meg akarsz
ölni? – kérdezi tőlem fáradtan, nevetve. – Bár ennél szebb halált el sem tudnék
képzelni. – Megint csókolózni kezdünk, és nemsokára ismét egymásba gabalyodunk.
Majd Peeta mellkasán alszom el úgy, ahogy szoktam, hogy
halljam a szíve dobogását. Olyan földöntúli boldogságot érzek, mint még soha.
Reggel, amikor felébredek, még ott van mellettem. Engem néz.
– Jó reggelt, Ms.
Everdeen! – mosolyog rám. – Hogy érzi magát az én fékezhetetlen hercegnőm?
– Fáradtan – mondom,
de közben el is szégyellem magam, amiért a tegnap este nem lehetett bírni
velem. Vajon mit gondol most rólam?
– Katniss! – Az arcom
felé hajol. – Nagyon szeretlek. És arra gondoltam, hogy gyakrabban is ihatnál –
neveti el magát.
– Ne! – A fejemre
húzom a takarót. – Szégyellem magam, ahogy viselkedtem.
– Nincs miért –
simogat meg. – Nekem a vad Katniss is tetszik. Sőt, nagyon is tetszik! –
Hagyom, hogy megcsókoljon. – Gyere, együnk valamit, mert éhen halok – vigyorog
rám.
Kimászok az ágyból, és lemegyek vele. Amikor belegondolok,
hogy az este az asztalon szeretkeztünk, amire a széthagyott ruháink is
emlékeztetnek, először szégyellem magam. Ezért is. Látja rajtam, odajön,
megölel, megcsókol, és végül meggyőz, hogy nagyon örül neki, hogy ezt az énemet
is megismerte.
Megbeszéljük, hogy megengedjük Effie-nek, hogy beköltözzön a
házamba. Mivel a nagyon kevés életben maradt győztes továbbra is megkapja
azokat a juttatásokat, amelyeket Snow elnök idején, így nincsenek anyagi
problémáink. Mindketten gazdagok vagyunk. Haymitch is gazdag. Azon tanakodunk,
hogy vajon mikor árulják el, hogy együtt vannak Effie-vel.
Kora délután átmegyünk Haymitch-hez és Effie-hez, hogy
elújságoljuk neki, hogy beköltözhet a házamba. Nagyon boldognak tűnik.
Megegyezünk, hogy a karácsonyt együtt töltjük. Effie hív meg minket magához.
Nagyon lelkes lesz, már tervezgeti, mit hova tesz. Ki akarja festeni a házat,
ugyanis azt tehet vele, amit akar; egy ideig biztosan nem lesz rá szükségem.
Peeta egyre többet beszél a pékségről. Kinézzük az üzletet,
ahol meg tudnánk valósítani. Effie a következő, novemberi látogatásakor hoz egy
csomó katalógust a különböző kemencékről és sütőkről. Peeta nagyon örül neki,
megmutatja nekem is, és egyenként elmagyarázza, hogy melyik mire jó, mivel mit
lehet sütni, mit nem. Nagyon szeretem, amikor a kenyerekről beszél. Támogatom
az ötletét. Jó lenne, ha rajtam és Haymitch-en kívül más is ehetne a finom
kenyereiből.
Egyre jobban őszbe fordul az idő, egyre hidegebbek a napok.
Egyik reggel úgy kelek fel, hogy nem tudom, mi a bajom. A rossz hangulatom
ellenére lemegyek reggelizni. Peeta a szokásos csokival vár, de azonnal
észreveszi, hogy valami nem stimmel.
– Mi van veled,
Katniss? – kérdezi aggódva. Bármim fáj is egy kicsit, mindig attól fél, hogy
elveszít.
– Nincs semmi. Csak
nem érzem jól magam. Szerintem hasfájós napjaim lesznek – mondom neki, mire
látom, hogy megnyugszik. Vagy a fejem fáj, vagy az étel nem esik jól. Egyszerre
ritkán szokott lenni.
– Pihenj csak
nyugodtan. Én addig hozok neked levest Greasy Sae-től.
Jólesik a gondoskodása, de semmi nem esik jól, mert fura
mellékízt érzek mindenen. Próbálom magamba tömni, de a végén visszajön. Mindent
kihányok, az utolsó falatig. Peeta nagyon aggódik, hogy mi lett velem.
Másnapra kutya bajom, így Peeta is megnyugszik. Mindig
túlaggódja magát, hiába győzködöm, hogy nem kellene. Délután átmegyünk
Haymitch-hez, aki Effie-től legalább annyi jó modort megtanult, hogy kávéval
megkínál. Amikor odahozza, alig érzem meg a szagát, felfordul a gyomrom, és ki
kell mennem a friss levegőre. Peeta persze megint megijed, hogy mi van velem.
Nem tágít, amíg fel nem hívom a pszichológusunkat telefonon,
és el nem mondom a tüneteimet. Dr. Aurelius most is kedves és segítőkész.
Miután letettem a telefont, nagyot sóhajtok. Persze Peeta
azonnal ott terem mellettem. Tudni akarja, mi az orvos véleménye.
– Nincs semmi baj –
nyugtatom meg. – Azt mondta, próbáljak meg pirítóst enni teával, akkor jobban
leszek. – Szünetet tartok. – Valószínűleg gyomorrontásom van. – Peeta megkönnyebbülten
felsóhajt, megölel, és már el is rohan, hogy pirítóst készítsen nekem.
Zaklatottan alszok aznap éjjel, többször felriadok. Peeta is
felébred velem együtt. Már régóta nem kínoztak ilyen súlyos rémálmok. Többször
izzadságban fürödve ébredek arra, ahogy Peeta óvatosan ébresztget. Még a saját
sikolyaimra sem tudok felébredni. Reggel ki vagyok merülve, ezért rám
parancsol, hogy maradjak ágyban. Szót fogadok neki, de megint rosszul vagyok. A
pirítós meg a tea is kijön belőlem.
Felkelek, és átmegyek Haymitch-hez.
– Mi újság,
drágaságom? Peetát hol hagytad? – nyit ajtót.
– Bement a városban.
Beszélnünk kell. – Leülök a nappalijában a kanapéra.
– Kérsz kávét,
drágaságom? – kérdezi Haymitch a szokásos stílusában.
– Már a gondolatától
is rosszul vagyok – mondom neki. – Hacsak nem akarja, hogy hányjak egyet a
fürdőszobájában. – Nincs jó kedvem, és ezt ő is hallja. – Azt hiszem, terhes
vagyok.
– Ez várható volt –
vigyorog. – Elvégre olyanok vagytok, mint a nyulak.
– Ne legyen már ilyen
közönséges! – csattanok fel.
– De miért hozzám
jöttél? Gondolom, nem én vagyok az apja! – A hülye poénjaitól kikészülök.
– Nem merem Peetának
elmondani. De még nem biztos. Csak tudja, kimaradt… – zavarba jövök. – Érti,
nem?
– Igen, értem. De nem
kell félned attól, hogy elmondd neki. Biztosan nagyon örülni fog. Mondtam már,
hogy szerencséd van vele.
– Nem merem neki
elmondani – kezdek el bőgni. – Félek, hogy a gyerekeimet nem tudnám megvédeni…
a viadaloktól.
– Katniss! – néz rám
Haymitch komolyan. – Nincs mitől félned. Viadalok már nincsenek. És nem is
lesznek. És Peeta lesz a legboldogabb ember a földön, ha megtudja, hogy terhes
vagy.
– Kétségbeestem –
vallom be neki.
– Nem kell. Inkább
menj el orvoshoz, és győződj meg róla. Ennél jobb karácsonyi ajándékot
szerintem nem is adhatnál neki. – Haymitch meglepően kedves, és meg is nyugtat
egy kicsit.
Hazamegyek, és eldöntöm, hogy úgy teszek, ahogy Haymitch
javasolta. Peetának még mindig tudom a gyomorrontásra fogni. Úgysem fog
rájönni. És Haymitch ötlete nem is olyan rossz. Néhány hét, és itt a karácsony.
Tudnék neki szebbet ajándékozni, mint egy gyermeket?
Felhívom Dr. Aureliust. Elmesélem neki az ötletet, és ő is
támogatja. Szerinte Peetának, meg persze nekem is kifejezetten jót tenne egy
gyerek.
A kórházba rendszeresen be kell mennem a gyógyszerek miatt.
Bár nem tudom, hogy ezek a szerek milyen hatással lehetnek rám. Az orvosnak
jelzem a gyanúmat, és soron kívül elintézi a vizsgálatot. Jól sejtettem:
tényleg terhes vagyok. Pedig nem akartam gyereket soha. Peeta arra kért, hogy
ne vessem el örökre a gondolatot. Ha kell, ad nekem időt, amennyit csak
szeretnék. Mindketten várunk valamire, amihez idő kell. Azt hiszem, az idő
kissé megtréfált minket, és úgy döntött, nem vár. A gyógyszereim egy részét
abba kell hagynom. Ezt Dr. Aureliusszal is meg kell beszélnem.
Szerencsére Peeta előtt érek haza, és még fel tudom hívni
Dr. Aureliust. Kérek tőle néhány tanácsot, hogy mit csináljak, hogy Peeta ne
vegye észre. Alig több, mint két hetet kell kibírnom. A doki ad néhány tippet,
hogy mit ne egyek.
Mikor Peeta hazajön, és kiabál, hogy megjött, annyira
izgatott leszek, hogy legszívesebben azonnal elmondanám neki. De ez a
karácsonyosdi jó ötlet.
– Hogy érzed magad? –
kérdezi.
– Jobban vagyok. Felhívtam Dr. Aureliust. Javasolta, hogy
menjek el vérvételre. Lehet, a gyógyszerek vannak rám ilyen hatással. Nem kell
aggódnod, nincs semmi bajom – mosolygok rá.
– Ne is legyen. Azt
nem bírnám ki, ha bajod esne. Gyere, együnk valamit. Hoztam levest – kínál,
viszont a leves szaga azonnal felkavarja a gyomromat.
– Most nem esne jól –
válaszolom. – Inkább egy kis sós kekszet eszem. Meg iszok egy teát.
Peeta térül-fordul a konyhában, és előhúz egy csomagot.
– Ma érkezett a vonattal
– mosolyog. – Nyisd csak ki!
Peeta és a meglepetései. Ilyenkor úgy bánik velem, mint egy
gyenge nővel, pedig már számos bizonyosságot adtam róla, hogy nem vagyok
gyenge. De nagyon jól esik a kényeztetése. Kibontom, és egy zöld ruhát találok
benne. A kedvenc színem.
– Köszönöm! Ez nagyon
szép! Miért kaptam?
– Hogy Effie
karácsonyi partiján legyen mit felvenned – neveti el magát. – Azt szeretném, ha
az első közös karácsonyunk különleges lenne. – Megcsókol, én pedig
elérzékenyülök a meghatódottságtól.
– Szeretlek, Peeta! –
suttogom neki. Legszívesebben most elmondanám, hogy a gyerekünket hordom a
szívem alatt.
Amikor vérvételre megyek, ragaszkodik hozzá, hogy
elkísérjen. Nem tartom jó ötletnek, mert a tű és a kórház nincs rá jó hatással.
Meg persze oda kell mennem, ahova a kismamáknak szokás. Ezt még ki is tudom
magyarázni azzal, hogy a másik helyen nem tudtak fogadni, és Dr. Aurelius
ragaszkodott az eredményhez karácsony előtt. Sikerül kint tartanom, így még
véletlenül sem derülhet rá fény, miért jöttünk ide.
Hazafelé persze célozgat rá, hogy reméli, egyszer mi is más
célból jövünk majd ide. Néha elnevetem magam, annyira szeretnivaló. Persze nem
érti, miért teszem. Ilyenkor megcsókolom, és minden rendben van.
Amikor az eredményekért megyek, elenged egyedül. Főleg, mert
megígérte Haymitch-nek, hogy segít neki valamiben. A kórházban megint
megvizsgálnak, és az orvost megkérem, hogy adjon egy képet a babánkról. Amikor
kihangosítják a szíve dobogását, fátyolos lesz a szemem. Még mindig nem tudom
elhinni, hogy ez tényleg velem történik. Megbeszéljük a gyógyszereim további
csökkentését, mit szedhetek végig, mit kell abbahagynom teljesen.
Otthon még gyorsan felhívom Dr. Aureliust, aki jóváhagyja az
adagolást, és sok szerencsét kíván a babához. Kérem, hogy még véletlenül se
említse Peetának.
Aztán átmegyek Haymitch-hez. Peetával épp nagy
megbeszélésben voltak.
– Drágaságom! Hogy
érzed magad? Peeta mondta, hogy kicsit gyengélkedsz mostanában. – Közben rám
kacsint.
– Minden rendben,
köszönöm. Az eredményeim is megfelelőek. – Peeta odajön, megölel. – És a
dokival is beszéltem. Nem kell aggódnod!
– Katniss! Még mindig
nem iszol kávét? – kérdezi Haymitch, amiért most legszívesebben behúznék neki
egyet.
– Maga már megint
józan? – vágok vissza.
– Ma érkezik Effie –
súgja a fülembe Peeta, de úgy, hogy Haymitch is hallja.
– Effie valamit
nagyon tud – állapítom meg, mire Peetával hangos nevetésben törünk ki.
– Azért Peeta se
semmi! – jegyzi meg Haymitch. – Egészségetekre! – Felemeli a poharát, és
belekortyol.
– Gyere, Katniss,
menjünk haza. – Peeta kézen fog.
A következő napokban egész jól vagyok. Esténként még
szeretkezni is van kedvem. Ha reggel rosszul vagyok, próbálom úgy intézni, hogy
Peeta ne vegye észre. Például elindítom a zuhanyt és közben hányok. A
reggelinél pedig bejön a sós keksz. Ha csak kenyeret eszek, akkor sincs semmi
bajom. A kávéra ránézni sem bírok. De a forró csoki van, hogy kifejezetten
jólesik, és ez Peetát is megnyugtatja. Megígértette velem, hogy ha nem leszek teljesen
jól, mire beköszönt az újév, akkor teljes kivizsgálásra fog elvinni, ha pedig
nem megyek, a hátán cipel el a kórházba.
A karácsonyig hátralévő idő vészesen fogy. Megérkezik Effie,
aki a beköltözéséig természetesen Haymitch hálószobájában húzza meg magát.
Haymitch segít neki a pakolásban, már amit a kapitóliumi személyzet nem csinált
meg, akiket utána hazaküldött.
Peetával mézeskalácsot sütünk, a fahéj illata belengi a
házat. Érdekes módon nem bántja a gyomromat. Egyből az jut eszembe, lehet, hogy
pék lesz, mint az apja. A tésztát segítek kiszaggatni, azt nem lehet elrontani.
A formákat Effie hozta a Kapitóliumból, Peeta rendelésére. Van csillag,
fenyőfa, angyal meg hóember. Miután megsültek, Peeta mesterien élete kelti a
figurákat. Megint csak ott ülök, és nézem a kezét, a szemét, a száját. Nem
tudok betelni vele. És közben arra gondolok, vajon tőle örökli-e a szempilláit
a gyerekünk. Meg a kézügyességét? Meg a szemét? A száját?
– Katniss! Miért nézel
ennyire? Még a végén zavarba jövök – nevet rám.
– Mert nagyon
szeretlek, Peeta! – válaszolom, és olyan szinten elérzékenyülök, hogy Peeta
alig tud megnyugtatni.
Szerencsére a fáradtságnak tudja be, meg annak, hogy nem
eszem rendesen. Ha idáig sikerült, akkor holnap estig már kibírom, hogy ne
mondjam el neki.
Karácsony reggelén feldíszítjük a fát, mindketten odarakjuk
a becsomagolt ajándékainkat a fa alá. Nem bontjuk ki őket. Majd este, amikor
hazajöttünk.
Elkezdünk készülni, mert Effie-hez ebédre vagyunk
hivatalosak, elméletileg az én házamba.
Felveszem a Peetától kapott zöld ruhát, befonom a hajam.
Mikor lemegyek a lépcsőn, Peeta már készen van.
– Gyönyörű, Ms.
Everdeen! – állítja csodálattal tele, miközben majd elolvadok a kék szemeitől.
– Mr. Mellark, maga
pedig olyan jóképű, hogy ha nem igyekszünk, akkor itt fogom leteperni a konyha
közepén! – Peeta elneveti magát.
– Nem rossz ötlet! –
Megcsókol. – Ha hazajöttünk, szavadon foglak.
Átmegyünk Effie-hez. Haymitch már ott van, és józan.
– Gyertek, drágáim!
Boldog karácsonyt! – csicsergi Effie.
Peeta odaadja a mézeskalácsokat, amitől mindenki el van. Effie
megmutatja a házat. Nagyon szépen berendezte. A festmény, amit a
születésnapjára kapott, ott lóg az ágya felett. Utána kitessékel minket a
konyhába. Valami édes meggylikőrrel kínál minket. Egy picit iszok csak belőle.
Peeta ezt persze észreveszi, és rám mosolyog.
Aztán a ház asszonya elkezdi felszolgálni a vacsorát.
– Katniss! Ismét a
kedvencedet rendeltem! – hozza, és veszi le a fedőt az aszalt szilvás
bárányraguról. Olyan rosszullét fog el, hogy azonnal fel kell állnom.
– Bocsánat! – És kirohanok a mosdóba, ahol az egész nap
folyamán megevett dolgok visszajönnek. Próbálom magam összeszedni, mert tudom,
hogy Peeta megint túl fogja aggódni.
– Elnézést – mondom,
mikor visszamegyek. – Gyomorrontásom volt, és azóta sok mindent nem tudok
megenni – szabadkozom.
– Jaj, szegénykém! –
sipákol Effie.
– Hosszú gyomorrontás
lesz – neveti el magát Haymitch, amiért a szokásos módon pokolba kívánom.
– Nem baj, van még
másik fogás is! – vigasztalja magát Effie, és feltálalja a sült báránycombot, a
vörös áfonyás szarvast, a citromos csirkét.
Találok magamnak olyat, amit meg is tudok enni. Közben
próbálnak folyamatosan itatni, aminek ellenállok.
– Ne legyél
szégyellős, Katniss! – mosolyog Peeta. – Múltkor becsípett egy kicsit –
magyarázza Haymitch-nek és Effie-nek. – De én becsiccsentve is nagyon szeretem!
– Megölel, és puszit nyom az arcomra.
– Jól van, nem kell
mindenkinek tudnia, hogy becsíptem – szabadkozok már megint.
– Azt mindenki látta,
drágaságom! – nevet Haymitch.
– Tényleg, Effie!
Hogy vetted rá magad, hogy ideköltözz, ilyen messzire, egy olyan körzetbe, amit
amúgy nem szerettél? – kérdezem.
– Rájöttem, vannak
itt érdekes dolgok is – magyarázza Effie, miközben elpirul. Alig van rajta
smink, így nem tudja leplezni. – Az a helyzet, hogy jól érzem itt magam.
– És rávetted
Haymitch-et, hogy ha itt vagy, józan maradjon. Gratulálok!
– Na, jól van,
drágaságom! – szólal meg Haymitch. – Úgyis tudom, hogy ezt várjátok már egy
ideje. Effie és én – közben Effie-re néz – kedveljük egymás társaságát. De ti
is jól elvagytok együtt. Úgyhogy szálljatok le rólunk. Majd ha egyéb
közölnivalónk lesz, szólunk. Különben is, rajtatok a sor – tereli a szót
Haymitch ránk. – Mióta is költözött egy fészekbe a gerlepár?
– Pár hónapja –
mondja Peeta. – És szerintem ez a legjobb dolog, ami történt velünk – vigyorog
rám, majd megcsókol. – És mi nem is titkoljuk. Főleg a legjobb barátaink előtt
nem.
– Mi sem fogjuk!
Egészségetekre! – Haymitch a szokásos módon felemeli a poharát. De mielőtt
beleinna, még hozzáteszi: – Effie-re!
Mi is velük koccintunk, de megint éppen csak belenyalok.
Effie persze azon sopánkodik, hogy alig ettem és ittam, és mi lesz így velem.
Haymitch nem szólt neki. Még jó. Biztos elkottyintotta volna, és akkor oda
lenne a meglepetés.
Aztán elköszönünk, mert várnak bennünket az ajándékok.
– Sok szerencsét
nektek! – kiabálja utánunk Haymitch, amiért meg tudnám ölni. Peetán is látom,
hogy nem tetszik neki, de úgy teszek, mintha nem érteném, hogy mire gondol.
Peeta sem érti.
Hazafelé megbeszéljük Peetával, hogy a lakás csak alibinek
kell Effie-nek. Úgyis a nap nagy részét, főleg az éjszakát Haymitch–nél fogja
tölteni.
Amint bemegyünk a házba, Peeta szorosan magához ölel, és
megcsókol.
– Boldog karácsonyt,
Ms. Everdeen! – mondja, és újra megcsókol.
– Boldog karácsony,
Mr. Mellark!
– Gyere, Katniss!
Bontsuk ki az ajándékokat! – nevet, mint egy gyerek. Igazán boldognak látszik.
– Ki kezdje? –
kérdezem.
– Hölgyeké az
elsőbbség, ahogy Effie szokta mondani. – Peeta pajkosan kuncog. – Kezdd te!
Odaülünk a fa elé. Átadom neki a nagy csomagot.
– Mennyi festék! –
Úgy örül, mint egy kisgyerek. – Katniss! Ez csodálatos! – Egy csomó fajta
festéket kapott. Olajfesték, akvarell, üvegfesték. A szivárvány összes emberi
kéz által alkotta színét próbáltam neki beszerezni. – Már tudom is, hogy mit
fogok festeni velük először. – Majd kiveszi a pici dobozt a fa alól. – Ez pedig
a tiéd.
Szavamat visszafogva bontom ki a csomagot. Egy doboz van
benne. Kinyitom. A gyöngy van beletéve egy ezüst foglalatba. És hozzá egy
nagyon szép nyaklánc.
– Peeta! – Könnyes
lesz a szemem. – Erre nem találok szavakat – csókolom meg.
– Fel akarod venni? –
kérdezi, mire bólintok. A nyakamba teszi a láncot. A gyöngy a szívem felett
van. A gyermekünk pedig a szívem alatt. – Van még egy ajándékom – folytatja.
– Várj, Peeta! Nekem
is van még egy meglepetésem. – Peeta meglepett tekintettel néz rám. Megfogom a
táskámat, és kiveszem belőle az ultrahangon készült képet a babánkról. –
Hamarosan hárman leszünk.
– Anyukád meglátogat
minket? – kérdezi ártatlanul.
– Nem – rázom meg a
fejem. – Mi leszünk hárman: te, én és a legkisebb Mellark. – A képet a kezébe
nyomom. Hitetlenkedve néz rám. – Gyerekünk lesz, Peeta! – mondom, mire a szeme
elhomályosodik.
– Katniss! – felkap
és körbefordul velem a szobában. – De azt hittem, te nem akarod!
– Nem is akartam. De
a babánk úgy döntött, hogy jön. És én nagyon boldog vagyok, hogy így történt. –
Peeta nem szól semmit. Csak hosszan megcsókol.
– Szeretlek, Katniss
Everdeen!
– Én is szeretlek,
Peeta! – válaszolom két csók között. Hosszú csókok után Peeta megszólal.
– Mielőtt
elfeledkeznénk a másik ajándékomról – mondja, majd fél térdre ereszkedik, és
előhúz egy másik dobozt. – Katniss! Hozzám jössz feleségül?
– Igen! – vágom rá
azonnal, gondolkodás nélkül, és közben már folynak a könnyeim a boldogságtól.
Megint elkap az a földöntúli érzés. Minden olyan jó és tökéletes Peetával.
Megcsókol, és felmegyünk a hálóba. Szeretkezünk. Olyan
finoman és gyengéden ér hozzám, hogy a testem minden porcikája remeg. Annyira
boldog vagyok, hogy szerintem ennél már nem is lehet boldogabb az ember. Egymás
karjaiban fekszünk, és Peeta a hajamat simogatja. Én a mellkasára hajtom a
fejem.
– Akkor ez az oka
annak, hogy ilyen sűrűn gyomorrontásod volt? – kérdezi Peeta.
– Igen. Csak meg
akartam várni a karácsonyt. Azt szerettem volna, ha valami különlegeset adhatok
neked.
– Ennél szebbet nem
is kaphattam volna, Katniss! – Megsimogatja a hasamat. – A gyerekünket.
Az érzelmeim túlcsordulnak. Lehet, hogy a hormonok is
közrejátszanak, de tudom, hogy képtelen lennék Peeta nélkül élni.
Reggeli után átjön Haymitch és Effie. Kicsit oldódtak, de
még mindig nem fogják meg egymás kezét. Odaadják az ajándékaikat, mi is
miénket. Peeta egy sütőformát bont ki, én pedig egy új vadászcsizmát. Effie egy
rikító ágytakarót kap tőlünk, Haymitch pedig egy üveg jófajta rumot. Aztán
elmeséljük a babát, és az eljegyzést. Effie mind az ajándéknak, mind a
bejelentésünknek úgy tapsikol, mint egy kisgyerek.
– Akkor nem hiába
kívántam tegnap sok szerencsét – somolyog ránk Haymitch. Peetával egymásra
nézünk, és rájövünk, hogy Haymitch mindkettőnk tervéről
tudott. – Kicsit olyan vagyok, mintha az apátok lennék – vigyorog tovább.
– Egy szívességet
megtehetne – kérem tőle. – Ne kínáljon meg kávéval az elkövetkezendő
időszakban.
Erre mindenki elkezd nevetni. Effie felajánlja, hogy ha
akarjuk, megszervezi az esküvőnket. Peetával a kenyérpirítás mellett döntünk,
nem akarunk nagy felhajtást.
Karácsony másnapján megpirítjuk a kenyeret. Megetetjük
egymást, és most már tényleg házasok vagyunk. A férjem először csókol meg. Majd
ennyit mond:
– Nagyon szeretem,
Mrs. Mellark.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése