Tekla Miller: Érzések arénája 9. fejezet

Katniss és Peeta hétköznapjaiba pillanthatunk be a következő fejezetben. Kritikával ne spóroljatok!

Korhatár: 16 év

9. fejezet: Édes hétköznapok

Reggel Peeta nem kel fel korábban, ott marad velem. Arra ébredek, hogy néz, és a hajamat simogatja.

 – Jó reggelt, Ms. Everdeen! – Puszit nyom az arcomra. – Hogy aludtál?

 – Nagyon jól! – mosolygok rá.

 – Olyan szép vagy, Katniss! – mondja azon a kellemesen férfias hangján. – Nem vagy éhes?

 – Dehogynem! Azt hittem, már sohasem kérdezed meg, mi lesz a reggelivel – mondom tettetve, hogy morcos vagyok.

 – Akkor gyerünk, felkelni! – Peeta, mint egy parancsnok ugrik ki az ágyból. – Sütök neked valami finomat.

 – Menj, és öltözz fel! – húzom a fejemre a takarót. – Meztelen vagy!

Peeta odajön, és lehúzza a fejemről a takarót. Megpróbálja levenni rólam az egész takarót, de résen vagyok, és elkapom. Visszahúzom magamra, és nem engedek.

 – Én is meztelen vagyok. Ne vedd el a takarómat!

 – Csak nem szégyenlős, Ms. Everdeen? – incselkedik Peeta.

 – Ne, Peeta. Nem akarom. Nagyon csúnya a bőröm – mondom neki. – Nem akarom, hogy így láss.

 – Katniss! – Peeta visszabújik mellém az ágyba. Hátulról átölel. – Hidd el nekem, te vagy a legszebb nő a világon. És nagyon boldog vagyok, hogy meztelenül feküdhetek veled egy ágyban.

Ránézek és megcsókolom.

 – Szeretlek – mondom –, de attól még szégyenlős vagyok.

 – Rendben. Lemegyek sajtos zsemlét sütni. Mit szólna az én szemérmes hercegnőm, ha ágyba hoznám a reggelit? – Peeta nagyon boldog. Messziről látszik rajta.

 – Nem rossz ötlet! – mosolygok rá.

Peeta lemegy, én pedig elmegyek lezuhanyozni. Azon gondolkodom anyaszült meztelenül a szobában, hogy mit vegyek fel, mert csak a tegnapi ruhám van itt, mikor hallom Peeta lépteit a lépcsőn. Még jó, hogy hangosan jár. Felkapom az ajándékba kapott köntöst. Éppen bekötöm magamon, mikor Peeta belép.

Tálca van a kezében, rajta a finom, friss zsemlék, és a kedvencem: a forró csoki. Meglepetten áll velem szemben.

 – Tudod, milyen gyönyörű vagy? – kérdezi tőlem. Megrázom a fejem.

Leteszi a tálcát, és odajön hozzám. Átölel, megcsókol, és én megint elveszek a karjaiban. Lassan kibontja a köntösöm. Meglepődik, hogy nincs alatta semmi. Persze ettől egyből vágyakozni kezd, és mire magamhoz térek, egymásba gabalyodva fekszünk az ágyon. Megint elrepültem egy másik dimenzióba.

 – Katniss! Boldog vagy? Igaz vagy nem igaz? – Kissé kételkedő a hangja.

 – Igaz. Ennél boldogabb nem is lehetnék.

Reggelizünk, aztán dél körül átnézünk Haymitch-hez. Effie most is pongyolában fogad minket. Peetával egymásra nézünk, és tudjuk, hogy mindketten ugyanarra gondolunk: közük van egymáshoz. Effie folyamatosan csacsog valami értelmetlen dologról, Haymitch pedig mindvégig sejtelmesen néz minket. Mintha tudná, hogy mi történt. Vagy ennyire látszik rajtunk?

A napok, hetek telnek. Mi ketten nem tudunk egymással betelni. Amíg a nőies napjaimat élem, Peeta megértően vigyáz rám. Látja, hogy rosszul vagyok, így még arra is figyel, hogyan érjen hozzám.

Rendszeresen kijárok az erdőbe. Ismét felfedeztem a tó varázsát is. Ha jó idő van, gyakran úszok. Legfőképp nyúlra és mókusra vadászok, de akadnak vadpulykák is. Sok vadon termő fűszernövényt fedeztem fel, mint a rozmaringot, a medvehagymát és a vadkaprot. Sűrűn szedek belőlük Peetának, hogy legyen mivel megízesítenie a péksüteményeit.

Peeta rengeteget fest, és persze folyamatosan süt valamit. A képein nyoma sincs a korábbi szomorúságnak, főként ragyogó virágokból álló csendéleteket varázsol a vászonra. A képeiről sugárzik a remény, az eleven lét, és akaratlanul is azt az üzenetet hordozzák, hogy lehet tovább élni az életet.

Felmerül annak az ötlete, hogy nyithatnánk egy pékséget. Igény lenne rá, mert a Tizenkettedik Körzetbe egyre többen jönnek vissza. Mindinkább újjáépül a város, és eltűnnek a romok. A Kapitóliumból gépek érkeznek, és elkezdik kiásni egy gyógyszergyár alapjait. Mintha a mi életünk kivirágzásával a körzet is újra elkezdene élni.

Peetával sokat beszélünk a családról, meg arról, hogy én nem szeretnék gyerekeket. Hiába nincsenek viadalok, a rémálmaimban még kísértenek. És a gyerekeimet nem lenne lehetőségem megvédeni. Egyelőre nem tudnék ezzel a tudattal belevágni. Beleegyezik, hogy védekezzünk, csak annyit kér, ne vessem el örökre a gyerek gondolatát. Mivel a sok antidepresszáns mellett nem tenne jót a fogamzásgátló, így marad az óvszer, amit természetesen a Kapitóliumból kell rendelnünk.

Saját meglepetésemre betartom Dr. Aurelius kezelési tervét. Minden héten egyszer egy órán át próbál engem gyógyítani telefonon keresztül. Peetát is ugyanúgy kezeli. Hallom a hangján, hogy őszintén örül annak, hogy egymásra találtunk, és jobban vagyunk. Még mindig nagyon sok a feldolgozatlan élmény. A rengeteg halál, a háború és a viadalok borzalmai mindkettőnket kísértik. De ha együtt vagyunk, a saját lidérceink ereje megcsappan, és sikerül őket elég messze üldözni ahhoz, hogy hagyjanak minket élni. Sokszor, amikor Peeta a városba megy, és én egyedül vagyok, arra gondolok, hogy milyen szerencsém van. Haymitch szavai csengenek a fülemben: „Próbálj meg életben maradni." Ha valaki átél egy viadalt, szembenézni azzal a rengeteg halállal jelenti az igazi túlélést. Neki az ital segít átvészelni a mindennapokat, józanul nem bírja elviselni őket. Nekem Peeta jelenti az életben maradást. Azt hiszem, újra megtanult bízni bennem. Számomra ez abból derül ki, hogy egyedül elenged vadászni. Szükségem is van ennyi egyedüllétre. Mivel sokat voltam egyedül, és nekem kellett gondoskodnom a családomról, amikor anya lelki beteg lett apa halála után, furcsa nekem, hogy Peeta szabályosan a tenyerén hordoz. Elhalmoz apró meglepetésekkel. Reggelinél szív alakú péksütemény vár, este gyertyafényes fürdőt készít, vagy átkeni olajjal a bőrömet. Vannak még kérdései, de egyre ritkábban törnek elő belőle. Nagyon jó jel, hogy ritkán van rosszul, és komolyabb rohama a szakításunk óta nem volt. Az idő nagy részét Peeta házában töltjük, csak elvétve vagyunk nálam. Nem annyira szeret ott lenni. Gondolom, Gale miatt, aki azóta nem jelentkezett. Effie-től tudjuk, hogy az egész Kapitólium a kapcsolatuktól hangos Johannával. Folyamatosan tájékoztatva vagyunk, ugyanis Effie rendszeres időközönként megjelenik Haymitch-nél.

Úgy döntünk, hogy az aratáskor Haymitch-nél vacsorázunk. Tudom, hogy megint elkerülhetetlen beszélgetésnek nézek elébe. Felidézzük, amikor Primet kihúzza Effie, majd önként jelentkezem helyette. Aztán kihúzzák Peetát. Aztán, amikor az interjún elmondja, hogy szerelmes belém. Amikor megverem. Kösz, Haymitch. Tudom, rá mindig számíthatok, hogy ezek a tetteim ne merüljenek feledésbe.

Miután hazamegyünk Peetához, jönnek a kérdés-áradatok.

 – A barlangban történtek csak színjáték volt? Igaz vagy nem igaz? – kérdezi zavarodottan.

 – Peeta, már akkor sem voltál közömbös számomra. De nem tudom, mit éreztem, és mit nem. Megpróbáltam megmenteni magunkat. Ennyi nem elég? És mit számít ez már? – nézek rá.

 – Akkor még szeretted Gale-t, ugye? – kér számon sötét tekintettel.

 – Azt hiszem, akkor még igen. De már nem számít. Semmi sem számít, ami régen volt. A lényeg, hogy itt vagyunk együtt, és boldogok vagyunk.

 – Ne haragudj. Csak olyan rossz, hogy még mindig nem tiszták az emlékeim. – Peeta szeretne mindenre emlékezni, de van, amire soha sem fog. Ezt Dr. Aurelius mondta. Az eltérítésnek ez a lényege. Az is csoda, hogy ilyen mértékben visszatértek az emlékei.

 – Megígértem, hogy válaszolok a kérdéseidre – simogatom meg a szőke haját. – Csak nekem sem mindig könnyű. És azt is megígértem, hogy őszinte leszek hozzád. – Átfogom a nyakát, és megcsókolom. Érzem, hogy ettől megnyugszik. A fejét a vállamra hajtja, én a haját és a homlokát cirógatom.

 – Katniss! Arra gondoltam – néz rám kis idő elteltével a tágra nyílt kék szemeivel –, hogy mi lenne, ha áthoznád néhány ruhádat hozzám? Tudod, állandóra. Kicsit fárasztó, hogy minden nap ide-oda rohangálunk, mert nincsenek itt a ruháid.

 – Mr. Mellark! Azt akarod kérni, hogy költözzek ide? – kérdezem incselkedve.

 – Valami olyasmi, de nem akarlak megijeszteni sem. – Peeta kicsit zavarban van.

 – Szóval messze lakok? – kérdezem kacagva. Peeta nem érti, mit nevetek. Még mindig annyira esetlen, és ezzel együtt annyira szeretnivaló. – Ha nincs ellenedre, áthozhatom a cuccaimat. Úgysem szerettem ott lakni soha. – Azt a házat túlságosan átjárja a húgomhoz kapcsolódó fájdalom.

Peeta megfogja a kezemet, és felmegyünk. Szeretkezünk, aztán egymást átölelve alszunk el. Nem tudom elképzelni, hogy Peeta ne legyen velem. Haymitchnek volt igaza: nem láttam a fától az erdőt. De a lényeg, hogy itt vagyok a karjaiban, és egész életemben itt akarok maradni.

Reggel megint meglepetés vár. Két egymásba fonódott szívet süt nekem. Sajttal szórja meg, és aranybarnára süti. Reggeli után átmegyünk hozzám összepakolni. Nem sok cuccom van. A ruháim közül nem viszem el mindet, van, amit otthagyok. A fecsegőposzáta jelmezt soha többé nem akarom felvenni. Túl sok rossz dolog kötődik hozzá: rengeteg szenvedés és halál, többek között a húgomé is.

Peeta kinyitja az egyik fiókot, és megtalálja benne a gyöngyöt, amit a Nagy Mészárláson kaptam tőle a tengerparton. Ezt mindvégig sikerült megmentenem. Akkor a ruhámba rejtettem, és mikor kiemeltek az arénából, velem jött. Azóta mindig ott volt nálam. Mert ez az egy dolog tudott erőt adni, hogy meg kell mentenem Peetát. Még akkor is meg akartam védeni, miután megtámadott.

 – Megtartottad? – néz rám meglepetten.

 – Meg. Igyekeztem, hogy mindig nálam legyen. Valami értelmet kellett találnom, hogy kitartsak. – Látszik Peetán, hogy meghatódik. Lehet, hogy már akkor is szerettem. Fogalmam sincs. Hiába megyek vissza az időbe, nem tudom megtalálni azt a pontot, amikor beleszerettem. Csak azt éreztem, hogy egyre jobban ragaszkodom hozzá.

 – Most is el akarod hozni magaddal?

 – Hát persze.

 – Pedig azt hittem, megelégszel azzal, hogy itt vagyok neked, teljes életnagyságban – incselkedik Peeta.

 – Elég is – mondom, miközben csókot nyomok az ajkára. – De a gyöngyömtől sem akarok megválni.

 – Szeretlek, Katniss!

 – Én is nagyon szeretlek.

Csókolózunk. Végül Peeta az, aki elhúzódik. Ha otthon lennénk, biztos az ágyban kötnénk ki. De mivel nálam vagyunk, gyorsan összeszedjük a maradék cuccomat, és átvisszük. Egész nap azzal vagyunk elfoglalva, hogy kitaláljuk, hogy kinek hova tegyük a dolgait.

 – Látod, kellett neked megkérni, hogy költözzek ide. Kitúrlak a szekrényedből – mondom nevetve.

 – Addig nincs baj, amíg az életedből nem túrsz ki – mondja félig komolyan, félig viccelve. – Annyi szekrényt hozatunk a Kapitóliumból, amennyit csak akarsz.

Az összeköltözés igazából nem hoz változást. Csak annyit, hogy most már a háza az otthonunkat jelenti. Haymitch-et áthívtuk, hogy nézzen meg minket, de ő semmi változást nem vett észre. Végül is, mióta hazajöttem, szinte itt lakok Peetánál, leszámítva azt a pár estét, amikor nálam aludtunk. A fogkefémet már régen áthoztam, meg a gyógyszereimet és a tisztálkodószereimet. Haymitch, mint külső szemlélő, nem érzékel semmit abból, hogy a hivatalos összeköltözéssel a ruháimat is áthoztam.

Peetát egyre jobban foglalkoztatja a pékség gondolata. Engem a könyvek írása köt le. Dr. Aurelius tanácsolta, hogy írjak le mindent: hogyan éltem meg a viadalokat és a háborút. Így mindkettőnk dolgát megkönnyítem. Peeta akárhányszor elolvashatja, nekem pedig nem kellemetlen, hogy ugyanazt többször kell elmondanom. Mellette sokszor eljárok vadászni. Én igazából ehhez értek. Greasy Sae meg főz belőle valamit. A régi központban vásárcsarnok épül. Olyan, mint a Zug volt, csak ez hivatalos. Bárki bemehet majd, és nem kell attól tartani, hogy büntetésképpen megkorbácsolják.

Az estéinket viszont együtt töltjük. Peetának sokszor van kedve festeni. Kérte, hogy üljek neki modellt. De nem engedi, hogy megnézzem. Egyetlen kérése volt: a narancs hálóingemben és köntösömben legyek. Persze az nehéz feladat, hogy megállja, hogy ne kapjon fel, és cipeljen a hálóba. Van, hogy a festés helyett szeretkezünk. Persze én is tehetek róla. Peeta szerint egyre jobban megnyílok. Az biztos, hogy egyre kevésbé vagyok előtte szégyellős. Annyiszor mondta el, hogy szeret a hegeimmel együtt, hogy kezdem elhinni. Ez is egyforma bennünk. Mindketten csúnyán megégtünk és a hegek örök életünkben ott fognak maradni. De ez igazából szinte már egyikünket sem zavarja.

Most is leültet abba a pózba, ahogyan meg akar festeni. Keresztbe tett lábakkal kell ülnöm, a köntösöm a fél vállamról le van csúszva és a távolba kellene merednem a festő utasítása szerint. Én viszont nem tudom levenni a szemem róla. Nézem, ahogyan átszellemülten fest, ahogyan a művészi kezei az ecsetet fogják. Ahogyan ott áll a férfi a festőállvány mögött. Aki, azt hiszem, az életem szerelme.

Minden nap nyaggatom, hogy mutassa meg. Persze nem nézhetem meg. Egyik este viszont odavisz a letakart vászon elé.

 – Csukd be a szemed! – kéri. Izgatottan engedelmeskedem neki. Hallom, ahogy leveszi a takarót a képről. Elmosolyodok, hogy Peetának a mozdulatai milyen hangosak. De lehet, az én hallásom jobb az átlagosnál. – Most kinyithatod.

 – Istenem, ez gyönyörű! – akad el a szavam. Katniss Everdeen álmodozó tekintettel ül a narancs szerelésében egy szobában, a félhomályban, az ablakon beszűrődnek a távoli naplemente fényei. Most veszem észre, hogy még a bőröm eltérő színeit is megfestette. Viszont a kép összhatásában a tekintetem lep meg legjobban, ahogyan elkapta a pillanatot. Ahogyan visszanézek a képről, az mindent háttérbe szorít. A képnek ezt a címet adta: „A naplemente tekintete".

 – Tetszik?

 – Nagyon. – Elhomályosodik a tekintetem. – Annyira szeretlek, Peeta! – mondom neki.

 – Én még annál is jobban szeretlek – ölel meg.

Az este hátralévő részét szeretkezéssel töltjük. Néha már-már belém hasít, hogy minden olyan… tökéletes. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk. Félek, hogy mi van, ha egyik napról a másikra elveszik ezt tőlem. Ilyenkor igyekszem elhessegetni a gondolatot, hogy valaha bárki is elveheti a boldogságunkat. Elég Peetára néznem vagy odabújnom hozzá, és tudom, hogy ennél jobb helyen nem lehetnék a világon.

Tekla Miller: Érzések arénája 8. fejezet

Katniss és Peeta kibékültek. Mi jöhet még ezután? Kritikának még mindig örülök!

Korhatár: 16 év

8. fejezet: Megnyílni egymásnak

Reggel friss kenyér illatára ébredek. Peeta lent sürgölődik a konyhájában, amikor kócosan, pizsamában lemegyek a földszintre.

 – Jó reggelt, Ms. Everdeen! – vigyorog. – Úgy hallottam, szereted a forró csokit, amivel reggel várlak, így készítettem neked egyet! – mosolyog rám. – Azt is hallottam, hogy a szívedhez a sajtos zsemléken át vezet az út, így már bent csücsülnek a sütőben. – A tekintete nyugodt, gyönyörű, kék szemeiben elveszek, amikor odamegyek hozzá, és megölel.

 – Ezt mivel érdemeltem ki? – kérdezem.

 – Igazából semmivel – mondja Peeta. – Csak nagyon szeretlek – mondja, és megcsókol.

Az egész napot együtt töltjük. Peeta megmutatja, hogy mit festett, mialatt én a Kapitóliumban terveztem a Gale-el kapcsolatos jövőmet. Nem tudott sem enni, sem aludni, így az idő nagy részét az ecsettel töltötte. Festett süllyedő hajót, háborgó tengert, pusztító erejű vihart. A képek a vásznon tökéletesen tükrözik a lelkiállapotát, ahogyan a szeme alatti sötét karikák a nem alvást.

Aztán kitalálja, hogy süssünk sütit. Bemegyünk a városba, együtt. Greasy Sae-nél eszünk egy levest, és megkérjük, ha legközelebb jön Haymith-hez takarítani, jöjjön át hozzám is. Peeta kívánsága volt. Nem képes így átjönni hozzám, hogy tudja, Gale ott aludt. Aztán hazamegyünk hozzá. A süteménysütést elhalasztjuk. Nekem át kell ugranom a saját házamba, mert egy napja nem voltam ott. Peeta nem akar velem jönni, egyelőre. Összeszedem néhány cuccomat, és visszatérek hozzá.

Este videón megnézzük a Nagy Mészárlást. Rengeteg kérdése van. Próbálok neki nyugodtan válaszolni. Engem már nagyon fáraszt az igaz-nem igaz játék, de nincs mit tennem. Ő nagyon sok mindenre nem emlékszik, vagy másképpen emlékszik az eltérítés miatt.

Összevetve, tartalmas estét tudhatunk magunk mögött. Minden kellemetlen kérdésért kárpótol az, hogy megint a karjaiban alhatok. Reggel rádöbbenek, hogy két napja nem gyötörnek rémálmok, Peeta sötét karikái a szeme alatt pedig egyre halványabbak lesznek.

Peeta mindenben megpróbál a kedvemben járni. Én pedig minden kérdésére felelek. Megnézzük az első viadalt is, sokat beszélünk a háborúról, meg arról, amikor rám támadt.

Mindketten értekezünk a pszichológusunkkal. Saját magamat is meglepve vele, mindent elmondok neki a telefonban. Az egész históriát Gale-lel, az elejétől a végéig, meg hogy szerelmes vagyok Peetába. Nem lepődik meg, főleg azok után, amit a rendelőjében műveltem, amikor nem volt hajlandó semmit Peeta állapotáról mondani. Azt tanácsolja, legyek nagyon őszinte Peetához, még akkor is, ha nem kellemes beszélni róla. Akkor ismét bízni fog bennem.

Peetának is mondhatott valamit, mert többször megcsókol, mint eddig. Szeretek vele csókolózni. Az ajkai finomak és puhák. És akárhányszor a szája az enyémet érinti, megremeg a térdem.

Valamelyik nap végre nekiállunk megsütni a sütit. Peeta kinyújtja, én meg segítek szaggatni. Mikor megsül, cukrozott tojáshabból díszítést nyomunk rá. Peeta művészien rajzol, én meg csak krikszkrakszokra vagyok képes. Egyre többet nevetünk, amikor együtt vagyunk. Sokszor azon veszem észre magam, hogy nézem őt. Elidőzik a tekintetem a kezén, az ujjain, az arcán, bámulom a szempilláit. Felfedezem, hogy amikor azt hiszi, nem figyelek, ő is sokat néz engem.

 – Katniss! Gyere, vigyünk Haymitchnek egy kis sütit – javasolja Peeta, mikor végre kibohóckodtuk magunkat. – Mióta kibékültünk, felé sem néztünk.

 – Ezek szerint nem is kíváncsi ránk – mondom lemondó hangon.

 – Dehogynem. Felhívtam, és mondtam neki, hogy minden a legnagyobb rendben – mosolyodik el Peeta. Megfogja a kezemet, és húz, hogy induljunk – Utána meg átmehetnénk hozzád is.

Ezt nagy haladásnak veszem. Greasy Sae tegnap kitakarította az egész házat. Délelőtt Haymitchnél volt, utána meg nálam.

Haymitch az első kopogásra kinyitja az ajtót.

 – Mi újság, drágaságom? – vigyorog. – Ki vagy virulva! Peeta, mit csináltál ezzel a lánnyal?

 – Semmit – mondja Peeta, miközben fülig vörösödik.

 – Szerelmesek vagyunk – próbálom megmenteni a helyzetet. – De jól látom, hogy józan?

 – Igen, drágaságom! Vendéget várok – Peetával egymásra nézünk. Haymitch látja a tekintetünket, és kérdés nélkül is válaszol. – Nem kötöm az orrotokra, ki az.

Peeta arcára van írva – ugyanarra gondolunk. Titkos látogató? Vajon ki lehet az? Haymitch próbál úgy tenni, mintha begurulna.

 – Na, elég legyen a kíváncsiskodó tekintetekből! Menjetek turbékolni! Azt a sütit meg adjátok ide, ha nekem hoztátok – kapja ki Peeta kezéből a tányért. – Megyek, mert sietek. – És becsapja az orrunk előtt az ajtót.

Most legalább van is rá oka. Mi átmegyünk hozzám, közben azt taglaljuk, hogy ki lehet a látogató, ha Haymitch képes az italról is lemondani miatta.

Bemegyünk a házba. Peeta szétnéz, majd feltesz egy csomó kérdést. Megint igaz-nem igazt játszunk. “Mi történt itt, a házban, Gale-el?” Válaszolok, mert megígértem neki. Közben egyre jobban görcsöl a hasam alja. Peeta látja, hogy nem érzem jól magam.

 – Fáj valamid, Katniss? – kérdezi aggódva.

 – Egy kicsit, a hasam – mondom.

 – Túl sokat ettél? – Olyan ártatlanul kérdezi, hogy ha nem lennék belé fülig szerelmes, akkor most biztosan beleszeretnék.

 – Tudod, a lányoknál van ilyen minden hónapban – sütöm le a szemem.

Peeta is zavarba jön, ezért szótlanul odaül mellém, és szorosan megölel. Hozzábújok. Kezdjük szavak nélkül is érteni egymást.

Meggyőzöm, hogy maradjunk nálam. Legnagyobb meglepetésemre belemegy. Az ágy, a párna ismét Peeta-illatú lesz. Valahogy szólnom kellett neki, nehogy most álljon neki próbálkozni nálam.

Az elkövetkező pár napban jobban szenvedek, mint általában szoktam. Erősebbek a görcsök, mint máskor. Próbálom nem mutatni, de Peeta látja rajtam. Ezért alig engedi, hogy felkeljek. Utoljára akkor szenvedtem ennyit, amikor tizenhat évesen először tudtam meg, mivel jár a női lét.

Harmadik nap felkelek, hiába nem akarja Peeta.

 – Mit szólnál, ha elmennék vadászni? – kérdezem tőle.

 – Jobban vagy?

 – Igen. Nincs semmi bajom, csak van, hogy rosszabbul, és van, hogy jobban viselem. Pár nap alatt elmúlik – mosolygok rá. – Jólesne egy séta az erdőben. Közben lőhetnék nyulat vagy mókust, és megennénk vacsorára.

 – Nem akarom, hogy egyedül menj oda – jelenti ki szigorral a hangjában, ami teljesen érthető. Mikor legutoljára vadászni voltam, akkor találkoztam Gale-el.

 – Akkor nem megyek. – Semmi gond. Nagy levegőt veszek, és arra gondolok, hogy még egy kis idő, és nem lesz semmi gond. Újra elmehetek majd vadászni.

 – De! Menjünk együtt! – Képtelen ötlet. Peeta nagyon hangosan lépdel, az összes vadat elüldözi.

 – Rendben. Menjünk – egyezek bele. Közben leteszek a mai érdemi zsákmányról. – Nézzük meg a csapdákat, aztán meg hazajövünk.

Megfogja a kezem. Miközben megyünk, folyamatosan az első viadalról beszél. Hogy mennyire a gondját viseltem, és hogy mennyi mindent tanult meg az erdőről. Annyira figyelek rá, hogy észrevétlenül a tóhoz terel. Hirtelen nagyon mérges leszek rá.

 – Minek jöttünk ide, Peeta? – kérdezem.

 – Mert szeretnék néhány kérdésre választ kapni – mondja. – Katniss! Tudnom kell, mi történt, amikor otthagytad Gale-t a partin.

 – Megmondtam neki, hogy nem lehetek a felesége. Mire közölte, hogy jöjjek haza hozzád, mert minden éjszaka a te nevedet mondom álmomban. – Gale arca jelenik meg előttem. Az összetört tekintetét látom magam előtt, amikor kimondja, hogy nincs esélye.

 – Vele töltötted az éjszakákat? – Peeta hangja kezd feszültté válni.

 – Igen, Peeta, vele töltöttem. Úgy volt, hogy összeházasodunk. – Próbálok nyugodt maradni, bár ezen emlékek felidézése igen megnehezíti a feladatomat.

 – És mit történt köztetek? – Kezdi egyre rosszabbul viselni.

 – Minden – válaszolom, miközben a füvet bámulom a lábam alatt. – Azok a dolgok is. – Most, hogy végre kimondtam, könnyebb. – De ez nem számít, Peeta! Itt vagyok veled, és itt is maradok!

Átölelem a nyakát, érzem a feszülő izmait. Nem tudok mást tenni, mint magamhoz szorítom, hogy érezze, itt vagyok vele, hogy egyedül az övé vagyok. Meglepetésemre visszaölel. Kézen fog, maga után húz, hogy üljünk le a tóparton. Majd elkezd faggatni arról, hogyan történt pontosan, mit éreztem, miért engedtem Gale-nek, fájt-e. Először nehezemre esik válaszolni, aztán kitálalok. Elmondok neki mindent, amire kíváncsi. Azt is, hogy nem igazán működött a testi kapcsolat. Nagyon felkavar a dolog, mert rádöbbenek, hogy nagyon szeretni akartam Gale-t, viszont a legrosszabbat sikerült vele tennem: reményt adtam neki, és becsaptam.

Peeta megvigasztal, majd megfogja a kezem, hogy induljunk. Mielőtt elhagyjuk a tavat meg a kunyhót, bocsánatot kér.

 – Ne haragudj rám, Katniss! De tudnom kellett.

 – Nem haragszod rád. Csak menjünk innen, nem akarok itt lenni.

A visszaúton semmi érdekesről nem beszélünk. Peeta próbálja oldani a feszültséget, de ettől függetlenül nem érzem jobban magam.

Hozzám megyünk, és ott maradunk. Elfogyasztjuk a vacsorát. Üres kézzel jöttünk, így azt esszük, ami van: kenyér, vaj, dzsem. Majd lefekszünk aludni. A mai nap felzaklatott, Peeta karjai viszont megnyugvást hoznak, az illata mindig eléri ezt a hatást. Annak ellenére, hogy mindent tudni akart, nem haragszom rá. És ahelyett, hogy elzavart volna, itt van mellettem. Próbálok vele együtt lélegezni, és szép lassan mély álomba szenderülök.

Reggel, miután felkelünk, átmegyünk Haymitch-hez.

 – Jó reggelt! – vigyorgunk rá.

 – Mit kerestek itt? – kérdezi.

 – Ki az, Haymitch? – Effie jelenik meg, pongyolában. – Sziasztok, drágáim! Gyertek beljebb – csicsergi. – Micsoda meglepetés! Hogy ti milyen szépek vagytok együtt!

Peetával egymásra nézünk, és elmosolyodunk.

 – Tudja, Haymitch! A csomagom a Kapitóliumból. Azt ígérte, mára meglesz – mondja Peeta.

 – Gyertek be, drágáim! Igyatok egy kávét! – tessékel befelé minket Effie. – Katniss, hogy te milyen jól nézel ki! Szebb vagy, mint valaha!

 – Köszönöm, Effie! – mondom.

 – Gyere te is, Peeta! Üljetek csak le! Hozom a kávét, drágáim! – Effie ugyanolyan affektálós, mint amilyennek megismertük. De nagyon jószívű.

 – Tessék, Katniss, Peeta. Haymitch, kérsz kávét? – mosolyog Haymitchre.

 – Szóval te vagy Haymitch titkos vendége? – Ezt nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem.

 – Nem, dehogyis vagyok titkos – magyarázza lelkesen. – Csak gondoltam, elugrok ide látogatóba. Mióta nincsenek viadalok, olyan ritkán járok ide – nevetgél a saját mondatai közben. – Haymitch pedig felajánlotta a hálószobáját, ő úgysem használja.

 – Hozzám is jöhettél volna. Nem is szóltál, hogy jössz.

 – Jaj, drágáim, ne haragudjatok. Említette Haymitch, amikor telefonáltam, hogy volt egy kis fennakadás köztetek, és jobb lenne, ha benneteket most nem zavarnánk. De úgy örülök, hogy látom, hogy minden rendben van veletek! – Most elkezd tapsikolni.

 – Egészségetekre! – emeli fel Haymitch a rumos poharát, de alig van benne pia. Közben Peetára kacsint, amiről azt hiszi, hogy nem láttam.

 – Miután elmenekültél, Katniss, Gale összejött Johannával – csicsereg tovább Effie azon az idegesítő hangján.

 – Tényleg? – kérdezem meglepődve. Ezek szerint gyors vigaszra lelt.

 – Nem is értem, hogy egy ilyen helyes fiú, mint Gale, miért pont egy ilyen agresszív vademberrel mutatkozik. Pedig bárki boldogan omolna a karjaiba egész Panemben – magyarázza Effie lelkesen. Bárki, csak pont én nem.

 – Illenek egymáshoz – állapítja meg Peeta, de mindvégig az arcomat figyeli, hogy mit reagálok.

 – Áruljátok el nekem, drágáim, hogyan tudnám rávenni Haymitchet, hogy hajlandó legyen meglátogatni a Kapitóliumban? – vált témát Effie, aki persze semmit nem vett észre abból a feszültségből, ami köztem és Peeta közt megjelent Gale nevének hallatán.

 – Egy nagy üveg rummal – feleli Peeta nevetve. Mire én is kacagni kezdek.

 – Na, elég legyen! Menjetek turbékolni, minket meg hagyjatok békén! – förmed ránk Haymitch. – Itt a csomagod, Peeta! Na, nyomás! Megittátok a kávét, úgyhogy tűnés haza! – Megint kacsint egyet Peetára.

 – Örülök, hogy láttalak, Effie! – mondom, és megölelem.

Gyorsan elbúcsúzunk, majd, amint kimegyünk az ajtón, Peetára nézek.

 – Te tudtad, hogy Effie jön? – kérdezem.

 – Dehogy tudtam. Csak egy csomagot rendeltem. Néhány új formát.

 – Szerinted van valami köztük?

 – Lehetséges. – Peeta sokszor jobban látja a dolgokat, mint én. – Haymitch végül is egész kapós lenne a nők körében, ha nem lenne folyton részeg. És Effie kedvéért még ki is józanodott. – Erre mindketten elkezdünk nevetni.

Érdekes gondolat: Haymitch és Effie.

Peetával bemegyünk a városba különböző alapanyagokat venni. Megint szeretne valami különleges kenyeret sütni nekem. Érzem, hogy nagyon szeret engem. És egyre kevesebbet kérdez. Jó volt Dr. Aurelius tanácsa, feleljek mindenre őszintén, még akkor is, ha nincs ínyemre a válasz.

Az emberek megnéznek minket, amikor kézen fogva sétálunk. Azok után, amit a tévé közvetített rólam és Gale-ről, nem is csodálkozom. Előbb-utóbb már nem lesz meglepő, hogy hazajöttem.

Miután hazaérünk Peetához, a konyhában próbálok elpakolni, ő pedig eltűnik. Az emeletről hallom, amint lekiabál:

 – Katniss! Gyere fel! Segíts megkeresni valamit!

 – Jövök! – Ami még maradt, leteszem az asztalra, és elindulok az emeletre.

Peeta a háló előtt vár. Az ajtó be van csukva.

 – Most csukd be a szemed – mondja. – De ne less ám!

Behunyom a szemem. Hallom, amint kinyitja az ajtót. Megfogja a kezemet, és bevezet.

 – Meglepetés! Most már kinyithatod!

Amikor kinyitom a szemem, a szoba gyertyafényben úszik, és a pipereasztalon egy nagyon szép köntös vár. A szavam is elakad, hirtelen megszólalni sem tudok.

 – Gyere, nézd meg! – Odamegyek, és látom, hogy egy hálóinget, és hozzá illő köntöst kaptam. Az anyag selyemhez hasonlít, és nagyon szép, halványnarancs színű. Pont, mint a naplemente.

 – Ez gyönyörű! – A meghatottságtól alig tudok megszólalni.

 – Azt gondoltam, mivel sokat vagy nálam, és nem vagy hajlandó áthozni még egy pizsamát sem, egyszerűbb lesz, ha megleplek eggyel – vigyorog Peeta.

 – Köszönöm! – Az egész annyira megható. – Nagyon szeretlek!

 – Én is szeretlek! – Finoman magához húz, és megcsókol, hosszan és érzékien. Én pedig elveszek ebben a csókban.

Mire feleszmélek, Peeta felvesz, és odavisz az ágyhoz. Gyengéden letesz, és odaül mellém. Gyönyörű kék szeme kérdően néz rám, de nem mond semmit. Lehet, hogy most várja tőlem a jelet? Az ajkához érintem az ajkamat, így próbálom neki azt mondani, hogy igen. A szája lecsúszik a nyakamra, és az érintésétől és a leheletétől megborzongok. Egyáltalán nem esik rosszul. Sőt. A testem újra és újra libabőrös lesz az érintésétől. Újra a számat csókolja, közben átölel. Érzem, ahogy a keze lejjebb csúszik, és az ingem alatt megérinti a bőrömet. Nem tudom, mit kellene csinálnom, így követem a példáját. Megpróbálok én is rést keresni az inge alatt. Az ujjaimat végighúzom a hátán. Igyekszem olyan lágyan simogatni, mint amilyen finoman ő ér hozzám. Az ő teste is libabőrős lesz. Egyre hevesebben csókol, ajka mégis gyengéden ér az enyémhez. Abbahagyja a csókot. Megint a szemembe néz.

 – Ugye vigyázni fogsz rám?– kérdezem kissé kétségbeesve, amint eszembe jutnak az emlékek.

 – Mindig vigyázok rád! Semmit nem akarok, amit te nem akarsz. – Peeta tekintete azt mondja, „igen”.

 – Ne hagyd abba! – suttogom, mire ő a száját újra az enyémhez tapasztja. Kezei lassan kigombolják az ingemet. Az ajkai végigpásztázzák a melleimet, mire a testem egyre jobban vágyakozni kezd utána. Olyan, mintha egy teljesen másik dimenzióba kerülnék. Megszűnik körülöttem minden. Nem létezik semmi más. Csak mi ketten vagyunk a földön: Peeta és én.

Megpróbálom én is lehámozni róla az ingjét. Nézem a szép, izmos vállát. A vállát, amin éjszakákon át aludtam, de még soha ilyen közel nem éreztem magamhoz, mint most.

Megint elveszek a csókjaiban. Mire feleszmélek, lehámozza rólam a nadrágomat. A bőre a bőrömhöz ér, és a maradék ruha is lekerül rólunk. Érzem, hogy kíván engem. Végigsimítja a combom belsejét, mire egész testemben remegni kezdek. Majd lassan belém hatol. Annyira gyengéden teszi, hogy hiába várom a fájdalmat, amit eddig éreztem, most elmarad.

 – Fáj? – kérdezi aggodalmas tekintettel. Megrázom a fejem, és az ajkát követelem.

A testünk egybeforr a lelkünkkel együtt. Gyengéden mozog, és vele együtt mozdul az én csípőm is. Fényévekre vagyok az életemtől. Egy olyan világba kerültem, ahol csak mi ketten létezünk.

 – Nem bírom tovább! – mondja, majd érzem, ahogy a teste gyönyört lel az enyémben.

Könnyek csorognak végig az arcomon. Peeta rémültem kérdezni: – Fájdalmat okoztam?

 – Nem – mondom mosolyogva. – Én még soha nem voltam ennyire boldog. – És megcsókolom.

Ott fekszünk egymás karjaiban, szótlanul. Peeta a hajammal játszik, én a mellkasát cirógatom. Felkönyökölök mellé, és a szemébe nézek.

 – Szeretlek téged, Peeta Mellark! – Majd megcsókolom.

 – Én is szeretlek téged, Katniss Everdeen!