Elkészült az első fordításom! Fogadjátok sok szeretettel! Kritikáknak örülök!
Ez egy egyrészes
történet Gale szemszögéből, ahogyan Katnisst látja az arénában.
Minden nap azt mondom
magamnak, hogyha tudtam volna, elmondtam volna neki.
Ha tudtam volna, hogy
a Kapitólium elragadja tőlem, akkor minden bizonnyal elmondtam volna neki, hogy
valamikor, valahogyan beleszerettem. Én magam sem tudtam róla fél évvel ezelőtt
Szilveszterig. Darius flörtölt vele, közben gyakran csókot is kért tőle, amin
persze ő csak nevetett. Ezen az éjszakán jöttem rá, hogy nagyon zavar, ha más
férfi csókot kér Catniptől.
Csakúgy mint az
elmúlt néhány évben készülök arra, hogy a saját nevemet fogom hallani a hangszóróban.
Nem túl jók az esélyeim. Negyvenkét cédula fenyeget a gömbben, hogy elragadnak
a kerületemből és odalöknek azok kezei közé, akiket a legjobban gyűlölök. A
Kapitólium kezei közé. Ehelyett egy olyan cédulát húznak ki, ami miatt az
eddigi világom összeomlik. Több száz név van a gömbben és mégis Primrose az
akit a pódiumra hívnak.
Nagyon önző dolgot reméltem…
reméltem, hogy Catnip hangja nem csendül fel a tér túloldalán. Pillanatok alatt
összetört minden illúzióm és bűntudatom támadt az előbbi kevés remény miatt. Ez
azt jelentené, hogy Primet küldené a vágóhídra. Legalább Katnissnek van esélye,
jó esélye, még ha ő nem is veszi észre.
A második önző
gondolatom az volt, hogy Effie Trinket az én nevemet húzza ki a nagy gömbből,
amiben a fiúk neve található. Tudtam, hogy ha az én nevemet szólítanák nem
lenne senki, aki önkéntesként jelentkezne helyettem. Az arénába szerettem volna
menni, hogy biztonságban tudjam őt. Ehelyett egy fiút húznak ki Mellark
vezetéknévvel. Csak másodszorra pillantok rá, mert néha az apjával szoktam
kereskedni a pékségben. Még mindig jelentkezhetnék önkéntesnek, erőltethetném,
hogy részt vegyek a Viadalon.
A pódium szélén lévő
képernyő Katnissre közelít, amint megpróbálja megkeresni a közönség között,
majd amikor Prim belekapaszkodik Mrs. Everdeen kezébe az arca elhomályosodik és
könnyes lesz. Ez volt az a pár másodperces felvétel, ami miatt elakadt a
szavam. Azzal, hogy Katniss elment most már két családról kell gondoskodnom.
A törvényszék
épületéhez közeledve az volt a legnehezebb, hogy tudom el kell búcsúznunk.
Bemegyek a szobába, ő a karjaimba veti magát egy pillanat alatt, szorosan tartom
és egy rövid pillanatra elengedem magam. A szavak a nyelvem hegyén vannak, de
nincs időnk romantikus pillanatokra. Emlékeztetnem kell őt, hogy harcoljon,
hogy élve haza tudjon jönni. A Békeőr túl hamar értem jött, hogy kivezessen, és
még csak lehetőségem sem volt, hogy elmondjam, amit akarok. Megkértem, hogy
adjon még időt, de kitessékelt az ajtón. Az biztos, hogy az elkövetkező
hetekben nem viszek neki extra mókust. Katniss utánam kiabál, hogy vigyázzak a
családjára, ami természetes, hiszen tudnia kellene, hogy mindenképpen
megtenném. Nem maradhatok tovább, ezt ő is tudja, a Békeőr pedig egyre
erősebben rángatja a kezemet.
„Katniss, ne feledd,
én” – az ajtó becsapódott és az utolsó szó belém szorult. Szeretlek.
Kénytelen voltam
nézni, ahogyan a Kapitóliumban felvonul az egész ország előtt a lángra lobbant
ruhájában. Most mindenki láthatja a szikrát, amit hiányoltam egész életemben. A
Mellark fiú az élő interjúban szerelmet vallott Catnipnek. Az én Catnipemnek.
Katniss arcán nem láttam semmit, amiből tudhattam volna mire gondol. Továbbra
is gyűlölöm ezt a távolságot ami közöttünk van, hogy kizárólag a Kapitólium
szemüvegén keresztül láthatom, ahol őrzik és zárva tartják, ahol kizárólag azt
próbálja mutatni, amiről azt gondolja, hogy a közönség látni akarja.
Eddig nem fordítottam
figyelmet a Mellark fiúra. Nehéz lett volna kiválogatni azokat a fiúkat, akik
hosszan és vágyakozna néztek Catnip után. Elég sok volt belőlük. Azt hiszem egy
évfolyamba járnak az iskolában, néha láttam a srácot. Most hogy belegondolok a
Mellark fiú többet nézte őt, mint más fiúk. Természetesen Catnip nem vette
észre. Ő nem vette észre sem a fiúkat, sem az érzéseiket. Kénytelen voltam
nézni, ahogyan az arénában próbál megküzdeni a megpróbáltatásokkal, amit a
Játékmesterek mérnek rá. Haragszom Haymitch-re, amiért nem küldött neki vizet
és azon tűnődök, hogy ezzel megöli. Catnip akkor kap egy esélyt amikor
megtalálja a kis tavat. Minden pillanatban szurkolok neki. Szinte érzem a
fájdalmat, amikor a kislány meghal a karjaiban. Amikor Catnip énekel,
kényelmetlenül érzem magam, gyűlölve a körülöttem lévő embereket, akik mind a
képernyőre szegezik a tekintetüket. Ez egy olyan bensőséges pillanat Katniss és
Rue között, ami nem a Kapitólium vagy a Viadal miatt van, de a pillanat nem
tartozna a közönségre csak kettőjükre. Ha nem lennék annyira tele haraggal,
akkor lehet, hogy megpróbáltam volna letörölni a könnyeket helyette.
Amikor nincs iskola
vagy a zavaró kötelező közvetítések, azon kapom magam, hogy az erdőben vagyok,
keresve az arcát a fákban, de csak madarakat és mókusokat találok helyette. Nem
hiszem, hogy túl sokat gondolkozok az erdőben. Mint egy robot rögzítem a
csapdákat és elkapom a kisebb állatokat a bokrokban. Megpróbálkozom az íjjal,
de az én lövéseim nem olyan pontosak mint Catnipé, az ölés mindig mocskos. Az
emberek még mindig elfogadják a zsákmányaimat.
A legtöbb időmet
Primmel és Mrs. Everdeennel töltöm, mert nem bírom elviselni a családom
szánakozó pillantásait. Anyukám mindig aggódva figyel és mindig azt kérdezi,
hogyan vagyok képes megbirkózni vele. A testvéreim azt a kérdést teszik fel,
ami szétszakítja a bensőmet. Ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy még nagyon
fiatalok és nem értik mennyire fáj nekem, ha megkérdezik, hogy Katniss meg
fog-e ma halni.
Prim és Mrs. Everdeen
nem csinál ilyet, csak szorosan megfogják a kezemet és csendesen Catnip mellett
állunk. Prim bizalmasan elmondta nekem, hogy az anyja megint elveszett a saját
börtönében az első néhány napban. A viadal első vetítése ébresztette fel és emlékeztette
Catnip utolsó kiáltására. És Mrs. Everdeen összeszedte magát a kisebbik lánya
kedvéért. Néha mikor rápillantok látom a szemében a gomolygó felhőket. Nem
hibáztatom ezért. Szeretnék tenni valamit, hogy ne lássa Catnipet ennyire
szenvedni.
A Játékmesterek
játékszabály módosítást jelentettek be megadva a reményt, hogy mindkét
kiválasztott visszatérhet a tizenkettedik körzetbe. Ő Mellarkot hívja az
erdőben és én haragszom rá, amiért az éjszaka közepén hangoskodik. Amiért nem
engem hív, nem az én nevemet mondja. Észreveszem, amint Prim egy pillanatra rám
néz, majd továbbnézi a tévét. A tarkóját bámulom és csodálkozom, vajon mit
gondol vagy mit tudhat.
Jelzik a kötelező
közvetítés végét, de holnap vissza fognak térni. Elköszönök Primtől és Mrs.
Everdeentől és haza megyek a saját ágyamba, ahol nem tudok elaludni. Bámulom a
plafont a sötétben és egyetlen gondolat jár a fejemben. Az én Catnipen egy
másik fiú nevét hívja, a név úgy hagyja el az ajkát, ahogyan soha nem gondoltam.
Lehet hogy ez jelent valamit?
Boldognak kellene
lennem, hogy van egy másik szövetségese. De Mellark megsérült valahol és
ismerve az én Catnipemet nem fogja hagyni, hogy szenvedjen, hanem segíteni fog
neki abban, hogy felépüljön. Nem beszélve arról, hogy ez az a fiú aki
bevallotta, hogy szerelmes belé. Azt hiszem a legborzasztóbb az lenne, ha ő is
viszonozná a pék fiának érzéseit, anélkül, hogy eddig tudott volna róla.
Ahhoz hogy segítsen
Mellarknak meg kell csókolnia. A sarokból nézem a tévét és látom, ahogyan Katniss
fölé hajol és az ajkait a fiú szájához nyomja. Beletelt néhány pillanatba mire
rájöttem, hogy éppen az ő első csókját nézem egy lázas fiúval az arénában. Nem
tudom, hogy képzelte, az első csókját és én hogyan képzeltem vele. Az elmúlt
hat hónapban sokszor elképzeltem, hogy az arcát a kezembe fogom és gyengéden
megcsókolom, és ő rájön a saját érzéseire velem kapcsolatban. Egy buta fiú
fantáziái.
Megrántom a lábam és
teszek néhány lépést az ajtó felé, megállok majd visszafordulok. Egy-két
pillanatig lépdelek, miközben Prim és Mrs. Everdeen a tekintetüket rám
szegezik.
„Gale… jól vagy?
kérdezi Prim.
„ Természetesen jól
vagyok. Miért ne lennék jól? Ő biztos… ő…” nem fejezem be a mondatot mert
elfelejtettem mit akarok mondani. Inkább belevágom az öklömet a mellettem levő
falba. Mrs. Everdeen felugrik és sikolt egyet, a kezét a szája elé kapja, a
szeme tágra nyílt a döbbenettől. „Sajnálom.” - mondom, a düh eluralkodott
rajtam. „Nagyon sajnálom, nem akartam ezt tenni.” Motyogom a kezeimet lógatva.
Prim sóhajt egyet és
odalép hozzám, megfogja a kezem és kivezet a konyhába. Megtisztítja a kezemet
és kihúzza a szilánkokat a bőröm alól és bekötözi, hogy elálljon a vérzés.
„Sajnálom”, motyogom újra.
„Semmi baj” nyugtat
meg. „Csak ne viselkedj így” teszi hozzá és egy kicsit elmosolyodok. Prim is
elmosolyodik egy pillanatra, de az arca komollyá változik. Sóhajtok egyet és
megölelem, úgy ahogy a testvéreimet. „Nem a te hibád” motyogom és megcsókolom a
feje búbját.
„De az enyém” mondja
halkan az ölelésembe, mert nem akarja, hogy az anyja meghallja. „Az én nevemet
húzták az aratáson. Ha nem az én nevemet húzzák, ő nem jelentkezik
önkéntesnek”.
„Akkor nem ő lenne
Katniss” szakítom félbe szigorúan. „Ő a nővéred és jobban szeret téged mint
bármi mást ezen a világon. És pontosan ez az amiért vissza fog térni
hozzád-hozzánk.” mondom határozottan bólogatva.
„Úgy gondolod, hogy
igen?” kérdezi Prim csendesen, a szemeiben keresve a választ.
„Igen” mondom végre,
mert én hiszek benne. És csak most jöttem rá. Biztos vagyok benne, hogy
visszatér hozzánk, mert nem tudok elképzelni egy olyan világot, ahol ő nem
létezik.
Visszamegyünk a
szobába éppen időben ahhoz hogy lássam, amint Katniss ajka újra hozzáér a
Mellark fiú szájához, és én érzem az epe ízét a számban.
A következő nap
megérkeznek a kamerák készen az interjúkra a családdal és a közeli barátokkal.
Prim és Mrs. Everdeen az elsők, majd keresztül mennek a városon, hogy
beszéljenek valakivel, aki közel áll Katnisshez. Úgy tűnik mindenki hozzám
küldi őket.
A legjobb az egészben
az, hogy mindenki úgy emleget mint Katniss unokatestvérét, amiről még én sem
tudtam.
Kíváncsi vagyok kinek
volt az ötlete vagy ez is része Haymitch tervének. Nem akarnak egy esetleges
riválist, aki megzavarná az elátkozott szerelmesek történetét, így úgy kell a kamerák
elé állnom mint a szeretett lány rokona. Ez az egyetlen dolog amit tehetek,
hogy megvédjem őt.
Mennyire szeretném ha
lenne rá lehetőségem, hogy elpusztítsam a Kapitóliumot.
„Mit gondolsz a
bimbózó románcról az unokatestvéred és Peeta Mellark között? Unokatestvér. A
világ ízléstelennek tűnik ebben a pillanatban.
„Soha nem láttam
rajta, hogy bejön neki. Sok fiú bele volt zúgva, de ő általában észre sem
vette.” Arra gondolok, mikor minden vasárnapot együtt töltöttünk az erdőben.
A kérdések
folyamatosan záporoznak, de amikor nem mondok semmi érdekeset elmennek.
A hír gyorsan
elterjed, hogy Katniss és én unokatestvérek vagyunk, és találkozok lányokkal,
akik a semmiből tűnnek elő. Egy különös lány, akit Keeta-nak hívnak üldöz
engem, mindig valahol a közelemben van és flörtöl velem közben pedig nagyon csinos. Pár nappal azután, hogy Katniss
megtalálta Peetat, azt kell néznem hogy a közvetítés többnyire róla és Peetáról
szól a saját kényelmes kis barlangjukban. Először ő kockáztatja az életét a
lakomán, én ültem a helyemen, miközben Prim a csuklómat szorította olyan
erősen, hogy még mindig kék foltok vannak rajta. Majdnem megölte az az őrült
lány a második körzetből, de Tresh megmentette. Visszatért Peetához és
összeesett mellette miután megmentette az életét. Utálom ezért Peetát. Hogy
elég fontos Katnissnek ahhoz, hogy kockáztassa a saját életét azért hogy ő
jobban legyen. Mindketten gondoskodnak egymásról, hogy a másik újra egészséges
legyen. Egyre kevésbé akarom ezt nézni miközben visszahanyatlok a székre.
Csókolóznak, és kedves történeteket mesélnek egymásnak. Azon kapom magam, hogy
megbántódtam, féltékeny vagyok és dühös.
Másnap Keeta
megjelenik a semmiből és nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom tenni, de a kezembe
fogom az arcát és megcsókolom. Bűntudat ébred bennem majdnem olyan gyorsan,
ahogyan forró ajkai az enyémre tapadtnak és azon csodálkozom, hogy mi a fenét
csinálok. Alig ismerem ezt a lányt és nem is emlékszem az ajkai ízére. A csók
pár másodpercig tart mielőtt elhúzódom és meghátrálok.
„Hé! Hová mész?”
kiabál utánam, de én megfordulok és elfutok.
Áthajolok a csendes
kerítés alatt és befutok a fák közé, és csak akkor lassítok, amikor pár
mérföldre vagyok a kerítéstől és csak a vadon vesz körbe. Lehajolok, a térdemre
teszem a kezem és bele telik néhány percbe mire levegőhöz jutok és alábbhagy a
zihálásom. Néhány méterre tőlem mozog valami egy fa mögött. Abba az irányba
állok, félrecsapom a bokrokat és Katniss nevét kiabálom.
A nyúl megpróbál
elmenekülni, de az egyik csapdám elkapta, amit néhány nappal ezelőtt helyeztem
el. Emlékeztetem magam, hogy Katniss nincs itt, ő valahol az arénában küzd az
életéért és a pék fiát ölelgeti helyettem. A többi kiválasztottat meg kellene
ölnie, nem pedig csókolgatni kellene őket. A földre esek, mint egy rakás szerencsétlenség,
kíváncsian figyelem a csapdába esett nyulat és azon kapom magam, hogy szabadon
akarom engedni. Ehelyett inkább gyorsan meg kellene ölnöm és betenni a
vadásztáskámba, tudva azt, hogy Greasy Sae nagyon hálás lesz egy kis extra
húsért.
Furcsa, hogy az
egyetlen embertől függ most a nyúl sorsa azzal, hogy Katniss eltávozott az
életünkből. Eszembe juttatja azokat a napokat mielőtt találkoztam Katnissszel,
miután meghalt az apám. Az családom éhezett, persze anyám mindent megtett amit
tudott, annyit dolgozott amennyit csak tudott, hogy eltartson bennünket. De
nagyon nehéz volt három kicsi gyerekkel és egy nagyobbal. Én még iskolába
jártam és túl fiatal voltam ahhoz, hogy a bányában dolgozzak, de az apám
megtanított nekem néhány trükköt mielőtt meghalt a bányabalesetben. Apám tíz
éves koromban kezdett el velem vadászni, megmutatta a legjobb helyeket az erdőben
a vadászathoz, megtanította hogyan állítsak csapdát. Apám csak néhány alapvető
csapdát ismert, de én megtanultam és bővítettem a tudásomat néhány
komplikáltabbal. Mindig úgy tudtam, hogy ez az egyik dolog amiért büszke volt
rám.
Sokáig haboztam,
biztosan az apám benyomására, hogy kimenjek a kerítésen kívül. Meggondoltam
magam egy éjszaka alatt miután segítettem a gyerekeket megfürdetni. Rory
levette az ingét és láttam az összes bordáját, éreztem a gerincét a mosdókendő
alatt. A kisöcsém éhezett és tudtam, hogy ezt nem engedhetem meg. A következő
napon amikor kimentem az erdőbe, fogtam néhány mókust. Anya dühös volt, de végül
is tetszett neki, hogy végre rendesen ettünk.
Ellenálltam a
múltbeli gondolatnak és lelőttem egy mókust a közeli fán, beraktam a táskámba a
nyúllal együtt. Mindkettőt elviszem Greasy Sae-nek, tudva azt, hogy anyának sok
húsa van a tegnapi vadászatomról. Megállok a háznál, hogy ledobjam a táskámat,
megbizonyosodom a gyerekek viselkedéséről, búcsúzóul megcsókolom anyát egészen
az Everdeen házig megyek át a városon.
A kötelező megtekintés
bejelentése megvolt és mi a leülünk a tévé elé készen a nap eseményeire. A
vihar elállt és Catnip elvitte Peetát vadászni. Amikor külön vannak és Peeta
csendben van, a kamerák követik Katnisst, amint keresztül rohan a fákon a nevét
kiabálva. Peeta biztonságban van, de úgy érzem rosszabb mint korábban. Ahogyan
a nevét kiabálta, ahogyan futott érte kétségbeesetten elcsodálkozok, hogy lehet
Mellarknak tényleg nincs versenytársa, ahogyan ő mondta.
De én ismerem az én
Catnipemet és tudom milyen kemény az ő páncélja. Néhány nap egy barlangban nem
elég, hogy azok a kemény, védelmező falak amiket épített leomoljanak. Megnyerő
dolgokat mond neki és sokszor megcsókolja, de ennek nincs értelme. Az a Catnip
akit én ismerek szarkasztikus és engesztelhetetlen, így nem értem miért
nyugtatja meg olyan gyorsan ez a Mellark fiú? Kezdem azt hinni, hogy ez csak
egy trükk a közönségnek, hogy eljátsszák a szerelmeseket. Vagy én vagyok túl
makacs ahhoz, hogy beismerjem, hogy látok egy lányt aki talált egy fiút akit megkedvelt
a szokatlan körülmény között.
Amikor újra csókolóznak,
észreveszek egy apró mosoly jelenik meg Prim ajkain. Ez gyorsan eltűnik az
arcáról és rám pillant abban a reményben, hogy nem vettem észre. Kezdek arra
gondolni, hogy én vagyok az egyetlen akit nem izgat az a lehetőség, hogy Catnip
és Peeta kéz a kézben térjenek haza. Csak azt akarom, hogy az én Catnipem
visszajöjjön biztonságban és egyedül..
Nem engedhetem meg
magamnak, hogy foglalkoztasson a lehetőség, hogy haza jön, különösen nem a
következő éjszaka, amikor megjelentek a mutánsok. Ijesztő lények, akik le
akarják vadászni a kiválasztottakat, az utolsó hármat egészen a bőségszaruig
üldözik. Amikor először meglátjuk a mutánsokat Prim sikít egyet és könnyek
szöknek a szemébe. Odahúzom a mellkasomhoz, hogy megöleljem, mialatt a
képernyőn tartom a szemem.
„Psszt, minden
rendben van. A mi Katnissünk erős és gyors. Minden rendben lesz vele, minden
rendben lesz.” Mormolom Prim feje búbján, közben próbálom magammal is
elhitetni. Ő erős és gyors és ő biztonságban van a Bőségszaru tetején és segít
Peetának is felmászni. Cato kivár és harc következik. Amikor fogást talál
Peetán és azzal fenyegetőzik, hogy mindkettőjüket a szélére húzza nem tudom
eldönteni, hogy akarom-e vagy nem. Csak ennek az egy fiúnak kell meghalnia és
az én Catnipem haza tudna jönni. Ha Cato magával viszi a Mellark fiút, akkor
Katniss rendben lesz, végig viszi a dolgát és én itt leszek vele egész idő
alatt. De ha most a Mellark fiú meghal tudom, hogy az én Catnipen többé nem
lesz ugyanaz. Talán soha.
A második körzeti fiú
átesik a Bőségszaru szélén és a mutánsok szétszaggatják, mialatt mi mind a
hárman a képernyőt bámuljuk a horrort nézve. Mrs. Everdeen szólal meg először.
„Megcsinálták!
Megcsinálta.” suttogja.
„Haza fog jönni?”
kérdezi Prim halkan.
„Haza fog jönni!”
ismétlem meg és hirtelen nevetni kezdek. Mindannyian nevetünk és ujjongunk,
mert az én Catnipem haza fog jönni hozzánk, Katniss vissza fog térni.
Panem közvetítője
megjelenik a tévében és nincsenek többen az arénában. Hirtelen abbahagyjuk és
bámulunk rá.
„Miért nem jelentik
be a győzteseket?”kérdezi Prim. „Anya, miért nem mondják már be, hogy
megnyerték a viadalt?” Prim kezd pánikba esni kétségbeesetten nézi a képernyőt
és az anyját.
„Nem tudom kicsikém,
nem tudom.” Mrs. Everdeen hangja elakad.
„Az éjszaka miatt
van?” Mormolom, leginkább saját magamnak. Vajon csak le kellene feküdnünk és
megvárni a holnap reggelt? Mintha tudnánk most aludni.
Visszatérek a saját
otthonomban, ahol anya kerüli a tekintetemet és a gyerekek már alszanak.
Fekszem az ágyban, forgolódok és kíváncsi vagyok arra, hogy az én Catnipem
vajon mit csinál. Ha ő nyert, akkor mi biztosan tudnánk. Szóval mi folyik ott?
A második körzeti fiú nem halt meg, amikor elment az adás akkor még küzdött.
Fény szűrődik be a
szobába és mi készen állunk, hogy iskolába menjük amikor a bejelentést közlik.
Iskola és munka elmarad a mai nap és össze kell gyűljön mindenki a téren a
viadal kötelező megtekintésére. Ez azt jeleni, hogy nagy valószínűséggel ma be
fogják fejezni.
Körülvesznek a
tizenkettedik körzetbeli emberek és soha nem akartam jobban egyedül lenni, mint
ezekben a percekben. A téren csendesen nézzük, ahogyan Katniss a halálos lövést
adja le a második körzeti fiúra, akinek ezzel véget érnek a szenvedései. Érezni
a megkönnyebbülést a téren és az emberek elkezdenek megnyugodni. A morajlás
elindul a tömegben, hallom az emberek arról beszélnek, hogy haza fognak jönni.
A tizenkettedik körzet szerelmesei. Még mindig a képernyőt nézem, ahol Katniss
és Peeta a tóhoz sántikálnak várva a trombitákat, amik nem akarnak megszólalni.
Mindenki észreveszi
ezt, mert az ujjongó morajlást felváltja egyfajta zavargás. Hol vannak a
trombiták? Miért nem jelentik be a győzteseket? A szemeim Katnisst nézik a
képernyőn látva, az érzelmeit, amiket most nem rejt el.
A második bejelentés.
Az utolsó szabály változást visszavonták. Egyetlen győztes lehet csak. A tömeg
kapálózik, sír, ahogyan ráeszmélnek, hogy vagy Peeta vagy Katniss meg kell ölje
a másikat. Biztosan nem fogják hagyni mindkettőjüket nyerni.
Mereven állok és
csikorogtatom a fogaimat, figyelem ahogyan Katniss és Peeta egymásnak érvelnek.
Csak öld meg és gyere haza. Egyikük sem akarja megtenni és azt kívánom bárcsak
ismerném az én Catnipemet. Nem fogja megölni, most nem. Amikor előveszi az
éjfürtöt, belemarok a körmeimmel a tenyerembe és csendben haragszom rá. Ha
megteszed, soha nem fogok megbocsátani.
Háttal állnak egymásnak,
az éjfürtöt fogják a kezeikben és a szabad kezüket összekulcsolják. Elkezdenek
visszaszámolni háromtól.
Ne merd lenyelni
azokat a bogyókat. Csinálj úgy mintha megtennéd és hagyd hogy a pék fia megegye
őket.
Mindketten a kezüket
a szájukhoz emelik, a bogyók hozzáérnek az ajkaihoz. Nekem soha nem lesz
esélyem, hogy érezzem az ajkait.
Soha nem fogom
megbocsátani neked. Ne csináld Catnip.
Claudius Templesmith
kezd felettük kétségbeesetten beszélni és közli, hogy hagyják abba. Kiköpik a bogyókat
és kimossák a szájukat. Túlélte.
„A Tizenkettedik
körzet kiválasztottai!” Haza jön, Catnip haza jön. Prim hirtelen mellettem
terem ragyogó mosollyal az arcán.
„Megcsinálta, Gale!
Megnyerte!”
„Nyertek” kiabálja valaki a
tömegből. Persze, de nem csak az én Catnipem jön vissza, hanem a Mellark fiú
is. Meg kell várnom míg kiderül, hogy volt-e igazság ezekben az állítólagos
érzésekben, hogy volt-e jelentése azoknak a csókoknak. Ki kell várom, hogy
kiderüljön van-e esélyünk: Catnipnek és nekem.
Eredeti: https://www.fanfiction.net/s/7996208/1/Holding-on-to-Catnip
