Tekla Miller: Az érem fénye

Mindenki a rajtra készült. A hét elején még kérdéses volt, meg tudják-e rendezni a soron következő alpesi sí világkupa versenyét. A Jóisten kegyes volt és néhány nap alatt leesett két méter harminc centi hó, munkát adva ezzel a pályamunkásoktól kezdve a ratrakokon át a versenyszervezőkig. A hó még hajnalban is rendületlenül esett és csodák csodájára reggel nyolcra elállt. A fehér hegy ragyogott a korai napsütésben, hatalmasságával tekintélyt parancsolt magának, a hideg alpesi levegőben meg-megcsillantak a hótakaróban hirtelen megfagyott vízcseppek. A gyémántfényben pompázó monstrum egyik pillanatról a másikra életre kelt. A ratrakok egész éjszaka dolgoztak a havazás ellenére, de most a pályamunkások is megjelentek és szorgos hangya módjára igyekeztek a pályát alkalmassá tenni az aktuális lesikló versenyhez.

Tekla Miller: A kubai életérzés

https://www.youtube.com/watch?v=VMp55KH_3wo

Egyedül sétálok a havannai utcákon. Sikátor sikátor hátán, zenétől hangos, omladozó negyedekben barangolok. Ki kellett jönnöm a szállodából. Tudom, elolvastam a magyar konzulátus honlapján, hogy vigyázni kell az értékekre, de legfőképp az útlevélre. Nincs mitől félnem: az útlevelemet lemásoltam és csak néhány kubai konvertibilis peso van a zsebemben.

Néhány napja vagyok itt. Az utolsó pillanatban foglaltam le az utat. Egy hely volt szabad, last minute-ben kínálták, így gyorsan lecsaptam rá. Hirtelen jött az ötlet, valami szokatlanra vágytam, valami őrültségre. Valami olyanra, amit előtte soha nem tettem volna meg. Ilyen volt egy kubai út lehetősége is.

Tekla Miller: A kegyetlen

A FIT-Fiatal Írók Társasága Sötét oldal kihívására íródott novella! Kritikának, mint mindig, most is örülök!

- 16+ A cselekmény szexuális témát tartalmaz! -

Hogyan tovább?

Nagyon örülök, hogy sokan olvastátok a ficemet.

Hogyan tovább ezután?

Nos, a lelkesedésem az Éhezők viadala irányában töretlen. Tervezek hozni még fordításokat, jelenleg egy nyolc részes ficen dolgozom, ami Gale szemszögéből íródott. Tudom, hogy sokan nem szeretitek és jómagam sem a Gale-tábort erősítem, de azt gondolom, hogy ő is mindenképpen megérdemel annyit, hogy ezt a ficet lefordítsam.

Tekla Miller: Érzések arénája 13. fejezet

Megérkezett a fanfic utolsó fejezete, amiben lezáródik Katniss és Peeta története! Kritikának még mindig örülök!

Korhatár: 16 év

13. fejezet: Az élet folyamában

Reggel úgy ébredek fel, hogy igen, össze kell szednem magam. Peeta ott fekszik mellettem, amikor kinyitom a szemem.

 – Jó reggelt, Katniss! – néz rám mosolyogva. A szeme viszont elárulja, hogy ez a mosoly keserédes.

 – Szia, Peeta! – mosolygok vissza. – Sütsz nekem sajtos zsömlét?

 – Persze, hogy sütök! Amit csak kérsz – mondja, miközben olyan szorosan ölel magához, hogy alig kapok levegőt. – Végre újra itt vagy velem, Katniss!

Felkelünk, együtt reggelizünk. Megígérem Peetának, hogy este elmegyek vele sétálni.

És mondok neki még valami nagyon fontosat. Hogy tudom, hogy a pékség az álma. Vágjunk bele.

Először nem tudja mire vélni a dolgot, aztán elmosolyodik. De most őszinte mosolyt látok az arcán és a szemében is, miközben elindul a szokásos beszerző körútjára. Addig otthon vagyok egyedül, és gondolkozom, hogy vajon mennyit vegetáltam összesen már megint és hány napot vesztegettem el a közös életünkből azért, mert nem tudom feldolgozni a traumákat. Peeta elfojtott szenvedése sok mindenre segített rádöbbenem. Én mindezt az önfeláldozó szeretetet szeretném viszonozni neki, úgy, hogy támogatom az ötletét. És legalább addig is elfoglaljuk magunkat.

Átmegyek Haymitch-hez. Effie kivételesen nincs nála.

 – Helló, Haymitch! – köszönök neki. Már számítok valami bunkó beszólásra, mint annak idején, amikor valami olyat jegyzett meg, hogy újra dalol a madárka vagy valami ilyesmi.

 – Szia, Katniss! Jobban vagy? – kérdezi aggódva.

 – Igen. Jobban vagyok. Sikerült felkelnem – mondom. – Csak azért jöttem, hogy megköszönjem, hogy segített Peetának ebben az időszakban.

 – Katniss! Tudod, hogy ti vagytok a családom. Rajtatok kívül egyedül Effie van csak nekem. Nem tartozol köszönettel - mondja Haymitch. Majd elmondja, hogy Peetával napi kapcsolatban volt, és hogy többször is rosszul volt. Teljesen kikészült, de ő próbálta tartani benne a lelket, mert tudta, hogy vissza fogok térni, úgy, mint amikor Prim meghalt. Végül ennyit tesz hozzá bátorításként:

 – Fel a fejjel, kislány! Remélem, gyorsan rendeződik köztetek minden.

 – Én is remélem – mondom. – Kérhetek egy szívességet?

 – Bármit, Katniss! Csak szólj!

 – Megkérné Effie-t, hogy ne sopánkodjon, ha meglát? Mert az nincs rám túl jó hatással.

 – Hát persze, drágaságom! Neked bármit! – mosolyog rám Haymitch.

 – És végre felvállalhatná már a kapcsolatukat a nagyközönség előtt is! – kacsintok rá. Haymitch arca komorrá válik.

 – Én felvállalnám, Katniss! De Effie szülei miatt nem lehet. Kitagadnák. – Látom a szomorúságot a szemében. – Otthagyta a Kapitóliumot miattam. Ezt még el tudják hitetni a Kapitóliumban, hogy Effie besokallt, és magányra van szüksége távol az otthonától. De ha hozzám jönne feleségül, azt soha nem bocsátanák meg neki.

 – Sajnálom – mondom neki, és tudom, hogy ezt nem érdemli meg.

 – Nincs mit sajnálnod, Katniss! A lényeg, hogy Effie velem van. A többi meg nem számít! – kacsint rám, de látom, hogy nem teljesen őszinte a mosolya, amely kíséri. – Mindig mondtam, hogy nagy szerencséd van Peetával – rámosolygok, és hazamegyek. Tudom, hogy igaza van.

Peeta lelkesen jön haza. Megnézte azt a helyet, amelyen már gondolkozunk egy ideje.

Este elmegyünk sétálni. Nem túl messzire. De jót tesz, hogy egy kicsit kimozdulunk. A pékség terveiről beszélgetünk, ami egy nagyon semleges téma és segít ismét megtalálni egymáshoz a hangot.

Én nagyon hamar elfáradok, de Peeta belelkesedik, és amikor hazamegyünk, nekiáll péksüteményeket rajzolni. Én csak annyit kérek tőle, hogy nézhessem őt, ahogyan rajzol. A finom kezeit, a szemét, ahogyan összpontosít és az arcát, ahogyan teljesen beleéli magát a rajzba.

Innentől kezdve ez lesz a rendszeres esti program. Egyre hosszabb sétákat teszünk, és közben valami ismét kezd kibontakozni köztünk. A sok megpróbáltatás ellenére még mindig nagyon fiatalok vagyunk, mindössze húsz évesek. Így nagyon sokat játszunk egymással. Egyre többet.

A gyerekünkkel történtek teljesen kikészítettek minket és azóta Peeta nem mer közeledni hozzám. Tudom, hogy rajtam a sor, ezt Dr. Aureliusszal is megbeszéltem, miután hajlandó voltam megszólalni, hogy most nekem kell lépni ez ügyben.

Próbálok Peetával minél több időt tölteni. A séták alkalmával fogjuk egymás kezét, néha megcsókolom, de még nem elég ahhoz, hogy ismét megnyíljon nekem és én neki.

A pékséggel kapcsolatos terveink szerencsére sok időnket elfoglalják. Peeta lassan befejezi a kenyeres könyvet. Effie új katalógusokat hozott neki a Kapitóliumból. Szinte már mással nem is foglalkozik. Tudom, és érzem, hogy ebbe menekül.

Este megint a konyhában ülünk. Peeta fehér ingben van. Olyan jól áll neki a fehér. Azon veszem észre magam, hogy megint bámulom. Régen éreztem már ezt az érzést. Vagy csak régen mertem engedni ennek az érzésnek.

 – Katniss! Ne bámulj már ennyire, mert zavarba jövök – mosolyodik rám.

Szeretem a mosolyát. Minden porcikáját. Az egész lényét, úgy, ahogy van. Megbabonázott, azt hiszem a vonaton, és azóta fogva tart ez az érzés. Odamegyek hozzá és megállok mellette.

 – Mondtam már, hogy hiányzik a férjem? – kérdezem tőle. Peeta döbbenten néz rám. – Igen, jól hallod – mosolygok rá, közben egy csókot lehelek az ajkára. – És azt mondtam már, hogy nagyon jóképű a férjem? – Ajkaimat finomat az ajkaihoz érintem. – És azt mondtam már, hogy nagyon szép szeme van? – Megint csókot akarok lehelni az ajkára, de Peeta magához szorít, és megcsókol hosszan, mélyen, érzelmesen. A kezem a nyaka köré fonom, mire ő egyre szenvedélyesebben csókol.

 – Katniss! – néz rám azzal a szerelmes tekintettel, amitől majdnem elolvadok. – Te is nagyon hiányzol nekem… - mondja sóhajtva.

 – Itt vagyok, Peeta! A tied vagyok! – mondom neki, miközben megsimogatom az arcát. – Mi mindig visszatérünk egymáshoz – megcsókolom. – Szeretlek! - suttogom a fülébe. Ezt már hónapok óta nem mondtam ki. Peeta csókkal fojt belém minden további szót. Az ajka végigsimul a nyakamon, és az egész testem megborzong.

 – Katniss! – suttogja a fülembe. – Semmit nem kell tenned, amit nem akarsz. – Arcát a kezembe fogom.

 – Téged akarlak… – tör ki belőlem a vágyakozás sóhaja.

Peeta magához ölel. Hosszan csókolózunk egészen addig, amíg már én leszek türelmetlen, és lesz egyre követelőzőbb az ajkam. A férjem felvesz az ölébe, és felvisz az emeletre, az ágyunkba. Mindvégig nagyon gyengéden bánik velem. Már-már én bírok magammal, hogy kivárjam, az övé lehessek. Amikor végre egymásba forr a testünk, megszűnik minden. Ismét csak Peeta és én vagyunk a világon. Csak mi ketten számítunk. Nem létezik rajtunk kívül senki és semmi.

Kimerülten Peeta mellkasára hajtom a fejem, majd az ujjbegyemmel cirógatom a mellkasát egészen végig a köldökéig.

 – Nagyon szeretlek, Peeta! És köszönöm! – mondom a boldogság könnyeivel a szememben.

 – Mit köszönsz, Katniss? – Gyönyörű, tengerkék szemei csodálkozva néznek rám.

 – Hogy ilyen türelmes voltál velem. Azt, hogy kitartottál mellettem – mondom neki.

 – Katniss! A feleségem vagy. Ha örülsz, veled örülök. Ha bánatod van, osztozom veled. Ha beteg vagy, vigyázok rád. Te sem hagytál magamra, miután eltérítettek, és nem voltak tiszták az emlékeim – néz, miközben a hajammal játszik. – Szeretlek! És ezen soha semmi nem fog változtatni.

Nem tudok mit válaszolni neki. Nincsenek szavak. Így megcsókolom. Kétségem sincs afelől, hogy igazat mond. Végül is ötéves korunk óta szerelmes belém és bármikor szükségem volt rá, bármit képes volt feláldozni azért, hogy engem megmentsen. Az eltérítésből is sikerült visszahozzák, ami felér egy csodával. Visszatért az emlékei egy része, ami éppen elég ahhoz, hogy visszakapjam őt.

Egymás karjaiban alszunk el meztelenül. Régen nem aludtunk így. Csodálatos érezni a bőre érintését. Most döbbenek rá, hogy amíg vegetáltam, addig mennyi idő eltelt anélkül, hogy igazán egymással lettünk volna.

A reggeli ébredés gyönyörű. Peeta hamarabb felkelt, mint én. Az ágyra kankalinokat szórt, amelyeket a kertben szedett. Izgatottan felülök, és nézem az utat, amely végig van szórva virágokkal. Felkapom a köntösömet, és mezítláb szaladok, mint egy gyerek. A virágok a konyhába vezetnek.

Peeta ott van, rajta a köténye, és persze tiszta liszt mind a két keze.

 – Jó reggelt, szerelmem! – mondom neki. Meglepődik, és én is. Talán még soha nem mondtam neki.

 – Jó reggelt, álomszuszék! – mondja, és csókra tartja a száját. Persze nem ellenkezem. – Mindjárt kész a reggeli. – Kinyitja a sütőt, és megfordítja a sajtos zsömléket.

 – Gyere, kapj el! – kiáltom, belecsípek a fenekébe és elkezdek szaladni.

 – Megállj csak – fut utánam Peeta. Persze azonnal utolér a nappaliban. Elkap, és ledönt a kanapéra, megcsókol, és én elolvadok. Egyikünk sem bír magával, és összegabalyodunk a padlón. Éppen kifulladva pihegünk egymás karjában, amikor Peeta felugrik. - Úristen! A sütő! – Odarohan, és még az utolsó pillanatban sikerül megmentenie a reggelinket. A zsemlék kicsit megégtek, nem olyan szép aranybarnák, mint máskor.

Mindkettőnket mintha kicseréltek volna. Ez az első olyan reggel, amikor önfeledtem beszélgetünk, nevetünk. Peeta udvarol nekem, és piszkál egyszerre, játékosan megcsókol, és végre azt érzem, igen, ismét mi vagyunk. Nem ő meg én, hanem mi.

Peetával új dimenzió nyílik a kapcsolatunkban. Már nem félünk. Mi tényleg vigyázunk egymásra, ha baj van és mindenben támogatjuk egymást. Még azt is kitalálta, hogy tanítsam meg vadászni. Ami persze esélytelen. Amilyen hangosan lépdel, soha nem lövünk semmit. De csak annyit mondtam, hogyha megígéri, hogy megtanít kenyeret sütni, akkor áll az alku. Persze mindketten önfeledt nevetésben törünk ki. Én meg a sütő kizárólag látásból ismerjük egymást. De nem is baj. Peeta annyira csodálatos dolgokat készít kenyértésztából, amire én akkor sem lennék képes, ha újra megszületnék.

Egyik este megkér, hogy menjünk el sétálni. Megyünk egy nagy kört, kézen fogva. Mindenki látja rajtunk, hogy ismét minden rendben van köztünk. Sokan tudták a kórház után, hogy nem vagyok jól. Most ezért bámulnak minket. Ha már nagyon zavar, mindig azt mondom Peetának, hogy biztosan a jóképű férjemet irigylik tőlem. Válaszképpen egy csókot kapok, azzal indokolva, hogy mindenki lássa, senkinek sincs esélye. Aztán otthon kiülünk csillagokat nézni. Ülök az ölében, Peeta pedig sorolja a csillagképeket, amelyeket ismer. Elmerengek az arca vonásain, és megcsókolom. Be akar vinni a házba, de én nem akarom. Inkább maradjunk a kertben, a holdfényben. Végül leterít egy plédet a fűre, és azon kötünk ki. A holdfényben még sejtelmesebb minden. A mellkasán fekszem, és csak ennyit mondok neki:

 – Soha ne engedj el, Peeta! – Magamhoz szorítom, ő pedig megsimogat.

 – Nem foglak elengedni, Katniss! Inkább meghalok, mint hogy nélküled éljek! – Lágy csókot lehel az ajkamra. Tudom, hogy igazat mond, mert neki nagyon régóta én vagyok az egyetlen, aki miatt érdemes élnie. Tudom, hogy nem mer megkérdezni ezzel kapcsolatban, de el kell mondanom neki.

 – Én sem engedlek el téged, Peeta! Te vagy nekem a legfontosabb a világon – belecsókolok a nyakába, és magamba szívom az illatát. A Peeta illatot, amely az összes hülye gyógyszert felülmúlva képes megnyugtatni olyan mértékben, mintha a világ szélén ülnék, és azon kívül nem lenne gondom, csak hogy belelógassam a lábam a körülöttem elterülő óceánba.

Azt hiszem, a kapcsolatunk helyre jött. Peeta álma is hamarosan beteljesedik. Megnyitjuk a pékséget. Holnap lesz a nagy nap. Peeta lázban ég, össze-vissza rohangál. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, hogy megnyíljon ismét a Mellark pékség a tizenkettedik körzet lakói előtt. Peeta ott lesz a sütéseknél, a boltban pedig Delly lesz, akinek a folyamatos locsogásával és letörölhetetlen mosolyával együtt visszatért egyfajta napsütés is, amit Delly személyisége hozott vissza közénk.

 – Tudod, Katniss, azt szeretném, ha a bolt is olyan tökéletes lenne, mint te – suttogja Peeta este, miközben a karjaiban tart.

 – Én nem vagyok tökéletes. Sőt! Kifejezetten ronda vagyok, ha levetkőzöm – mondom lehangoltan. – Az egyetlen, aki szépnek lát, az te vagy. – Ennyi idő után sem vagyok képes elfogadni a hegeket magamon, és azt, hogy a szivárvány színeiben tündökölök.

 – Katniss! Nekem te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! Szeretlek a bőröd összes négyzetcentiméterével együtt. Ha a külsőd meg is sérült, a lelkedben van valami, ami megfogott – csókol meg. – Igazából te vagy az első nő, akit észrevettem. – Ránézek. – És az utolsó is. – Megcsókolom. Majd folytatja: - Azt szeretném, ha az emberek is úgy gondolnák, mint én. Ha megkóstolják a kenyeret, amit sütök, akkor már nem lesznek kíváncsiak más kenyérnek az ízére. Lehet, hogy van szebb, külsőleg kívánatosabb, de tudod, hogy az a legfinomabb. És ha ez így van, nem számít semmi más. – Ennyi idő után is elvarázsol, pedig tudom, hogy neki a szavak a fegyverei. Amikor kinyílt előttem a tengerparton. Amikor azt mondta, hogy nekem élnem kell, mert ha én meghalok, nem lesz semmi, amiért érdemes lenne éljen. Aztán amikor megmentett engem, és az egész tizenharmadik körzetet, pedig nagyon megkínozták, és eltérítették. És ő mégis visszajött hozzám.

 – Peeta! Annyira szeretlek! – suttogom. – Kezdem azt érezni, hogy Haymitchnek igaza van, és nem érdemellek meg. De… - Nem tudom folytatni, mert megcsókol.

 – Katniss! Semmi sem számít. Csak az, hogy itt vagy, és az enyém vagy!

Másnap Peeta Mellark egyik álma beteljesedik. Megnyitjuk a pékséget. Már az első napon kifosztják a boltot. Mindenki vágyik valami hagyományosra. Eddig nem volt saját péksége a körzetnek, hanem a Kapitóliumból hozták a kenyeret. Este hazafelé bandukolunk, fáradtan, kéz a kézben. Még be akarunk nézni Haymitch-hez. Effie természetesen ott van, ami nem is baj, mert ajándékot hoztunk mindkettőjüknek. Effie teljesen normálisan viselkedik. Alig sminkeli magát, és a hülye parókáitól is megvált. Sajnos a stílusa az maradt a régi.

 – Sziasztok, drágáim! Hogy vagytok? Gyertek, igyatok egy frissítőt! Biztosan ki vagytok merülve! – A hangszíne semmit sem javult. Ugyanolyan idegesítő, de még így is szeretjük.

 – Köszi, Effie! Jól vagyunk, csak nagyon fáradtak – mondom.

Bent vörösborral kínál minket.

 – Koccintsunk a Mellark pékségre! – mondja Effie.

 – Mielőtt koccintanánk, szeretnénk átadni az ajándékunkat – mondja Peeta. – Az első kenyerek egyike mindig a családtagokat illetik!

 – Peeta és Katniss! Ha már így alakult, én is szeretnék mondani valamit – szólal meg Haymitch. – Effie és én – itt szüntetet tart, mint aki jól meggondolja, hogy megosztja-e velünk –, szóval mi kenyérpirításra készülünk.

Gondolkodás nélkül odamegyek Effie-hez, hogy megöleljem. Eddig még azt sem vallották be igazán, hogy együtt vannak. De mi ezt már régen tudjuk. Mint kiderült, Effie miatt, de most végre felvállalják egymást az egész világ előtt.

 – Mindannyiunk egészségére! – mondja Haymitch, és lehúzza a pohár bort. Majd megcsókolja Effie-t előttünk. – Drágám, most már nincs értelme titkolóznunk!

Mivel hamar egyértelművé válik, hogy zavarunk, Peeta és én hazamegyünk. Persze Peeta egészen addig fáradt volt, amíg be nem csukjuk a bejárati ajtót magunk mögött. Otthon újra erőt merít, és hamar kihámoz a ruháimból.

Az idő úgy telik, mint amikor nagy melegben párolog a folyó. Az egyik pillanatban még tele van a meder friss, hűs vízzel, a következőben pedig alig van víz a kiszáradt mederben. Az élet is így repül el.

A pékség beindult. Peeta ezen álma végre beteljesedett, sőt, aki a Kapitóliumban igazán menő esküvőt akar tartani, az a Mellark pékségtől rendeli a menyasszonyi tortát.

A kapcsolatunkban vannak kisebb-nagyon hullámvölgyek, de ezt mindketten tudjuk, hogy a házasság ezzel jár. De van egy nagyon nagy előnyünk, hogy mi ketten egymásnak jelentjük az életet, és egymásra van szükségünk ahhoz, hogy túléljünk.

Peeta öt év múlva hozakodott elő elsőként a gyerek kérdésével. Úgy gondoltam, hogy nem akarom. Túl mély volt az a seb, amelyet a baba elvesztése hagyott maga után. Végül sikerül meggyőzzön, hogy házasodjunk össze hivatalosan is a törvényszéken, pedig a körzetben mindenki tudta, hogy már réges-rég túl vagyunk a kenyérpirításon. Erre az eseményre még az anyukám is hajlandó volt eljönni, akivel csak nagyon ritkán tartom a kapcsolatot.

A hivatalos házasságkötés után Peeta egyre gyakrabban elővette a gyerek kérdést. Nem tolakodóan, hanem finoman próbált meggyőzni, hogy próbáljuk meg. A kémia mindig is működött közöttünk, amikor persze engedtük működni, így a vonzalommal soha nem volt problémánk. Aztán tíz év múltán beadtam a derekam és megfogant a lányunk.

A terhességem borzasztó volt, végigrettegtem az egészet. Az első felét azért, nehogy elvetéljek, a második felében, amikor megmozdult, az a tudat gyötört, hogy nem veheti el tőlem senki. A rettegésem akkor enyhült, amikor először a karjaimban tarthattam a lányomat. Peeta mindvégig ott volt mellettem, amikor a lányunk megszületett. Nagyon féltettem őt, nehogy rohamot kapjon, de nem volt semmi baj. Felkészült rá, mert része akart lenni a csodának, amikor a gyermekünk világra jön. Peeta csodálatos apa. Még mindig a tenyerén hord engem is meg a lányunkat is.

Aztán, egy szép nyári estén, nagyjából öt év múlva megfogant a fiunk is. Már nem rettegtem annyira, mint először, de nem volt sokkal könnyebb. Peeta itt is mindvégig mellettem volt.

Mindkét terhességet megfestette, utólag, meglepetésként. Később bevallotta, hogy az első képet nagyon jól eltette, mert az élete része, de nem mert belefogni, amíg engem és a gyerekeket biztonságban nem tudott.

Amikor a kislányunk a réten az apjával játszik, a kisfiúnk pedig próbál vele lépést tartani próbálom elhinni, hogy mindez igaz, ami velünk történt. Hogy nem veheti el tőlem senki és semmi. Hogy a boldogság létezik. Peetának én, nekem pedig Peeta jelenti a boldogságot. Mindenben ott vagyunk egymás mellett, és soha nem adtuk fel, akkor sem, amikor mások feladták.

A kislányunk már elég nagy, így sokszor magammal viszem az erdőbe és tanítom az íjjal bánni. Nagyon ügyes, jó vadász lesz belőle. Közben otthon a fiunk Peeta mellett szorgoskodik és próbálkozik a tésztagyúrással. Egyik alkalommal, míg a lányunk az apjának mesélte az élményeit, a kisfiunk tovább lisztezte a pultot, közben az orrocskája is tiszta liszt lett. Megható látni, ahogy napról napra egyre ügyesebbek lesznek.

Peetával előfordul, hogy felvillan egy-egy megmásított emlék, és megzavarja. Ilyenkor mindig megijedek, mert az arca elszürkül és erősen megkapaszkodik, miközben küzd a fejében felbukkanó démonok ellen. A kislányunk már ezt is érti, hogy ilyenkor az apjának valami baja van, és múltkor odament hozzá megkérdezni, hogy játsszanak-e igaz-nem igaz játékot. Peeta olyan gyorsasággal tért vissza a rohamból, ahogy eddig soha.

A gyerekek kérdezgetni fognak minket hamarosan. A lányunk már sejti, hogy mi is részt vettünk a viadalon. Peeta szerint fel kell készülnünk a kérdéseikre.

Haymitch és Effie is boldogok, bár nem született gyerekük. Effie szülei soha nem fogadták el, hogy otthagyta a Kapitóliumot és a jólétet egy tizenkettedik kerületi férfiért. Így mi lettünk az új családja. A házamat még mindig bérli, ha esetleg valaha bárki is meg szeretné látogatni.

Gale-ről annyit tudok, hogy a magánélete mindig nagy port kavar. Johannával se vele, se nélküle kapcsolatot élnek, gyereke nincs, viszont a karrierje sikeres. Sokáig tartott, mire rájöttem, hogy a tűz képtelen táplálni egy másik tüzet, csak kölcsönösen felégetnénk egymást. Még jó, hogy időben ráébredtem, hogy nekem Peeta jelenti a tavaszt, az újrakezdés lehetőségét, és kaptam tőle egy utolsó esélyt.

A Kapitóliumban nem jártam az eljegyzési partim óta. Nem hiányzik. Peetát többször hívták, hogy nyisson ott is pékséget és cukrászatot, de visszautasította. Szavak nélkül is tudta, hogy én nem szeretném. És igazából ő sem akarta soha.

A gyermekeinkre visszatérve, Peeta szerint nem lesz gond. Itt vagyunk egymásnak. És itt van a könyv. Majd úgy értetjük meg velük a történteket, hogy erőt és bátorságot meríthessenek belőle. De egy nap magyarázatot kell majd adnom nekik a rémálmaimról. Hogy miért gyötörnek és miért nem fognak teljesen elmúlni soha. Elmondom majd nekik, hogyan éltem túl. Elmondom nekik, hogy azokon a reggeleken, amikor rosszul ébredek, nem tudom örömömet lelni semmiben, mert attól rettegek, hogy a következő pillanatban megfosztanak tőle – bármi legyen is az örömöm forrása. Ilyenkor gondolatban listát készítek minden jó cselekedetről, amelynek valaha tanúja voltam. Olyan ez, mint egy játék. Egyhangú. Húsz év után talán már egy kicsit unalmas is.

De vannak ennél sokkal rosszabb játékok.

VÉGE

Tekla Miller: Érzések arénája 12. fejezet

Katniss magához tér. Mi történik velük ezután? Kritikát írjatok!

Korhatár: 16 év

12. fejezet: Ébredések

– Hol vagyok? – kérdezem, amikor kinyitom a szemem. Peeta ott ül mellettem, fogja a kezem.

 – Szia, Katniss! – mondja kedvesen. – Kórházban vagy. Nagyon magas volt a lázad – látom a szemén, hogy sírt.

 – Minden rendben van a babánkkal? – kérdezem ijedten, amikor felvillannak az utolsó emlékképeim.

 – Katniss! – Peeta megcsókolja a kezemet és az arcához nyomja. – A kisfiunk elment – könnyek folynak le az arcán. Szép, kék szemében mérhetetlen szomorúság tükröződik.

 – Az nem lehet! – kiáltom, majd én is elkezdek sírni. Kikapom a kezem Peeta szorításából, mert a másikba be van kötve valami lötty, ami egyenletesen csöpög egyenesen az ereimbe, és a hasamhoz kapok. Nem érzem a domborulatot. Nem, ez nem lehet igaz! Nem lehet ilyen kegyetlen a sors! Nem lehet, hogy elvette tőlünk ezt a gyereket! Annyi szenvedés után, amin keresztülmentünk, ennyi kicsi boldogságot sem kaphattunk. Azt kívánom, bárcsak egy rémálom lenne, így behunyom a szemem, reménykedve abban, ha kinyitom, minden rendbe jön.

Peeta megölel, majd szól az orvosnak.

 – Mrs. Mellark! A babát nem tudtuk megmenteni. Sajnálom – mondja az orvos, aki új lehet, mert még soha nem láttam. Ha nem ebben a helyzetben lennénk, még szimpatikus is lenne. – Viszont a jó hír az, hogy még lehet gyerekük. Ha minden jól megy, holnap délután hazamehet.

 – Peeta! Kérlek, ne haragudj rám – kérlelem, miután kimegy az orvos.

 – Katniss, nem a te hibád! – próbál megvigasztalni. – Szeretlek nagyon és a legfontosabb, hogy itt vagy velem. Nagyon megijesztettél.

Aztán Haymitch is bejön és elmeséli részletesen, amit Peeta nem tudott.  Mikor Peeta átment érte késő este, tudta, hogy nagy a baj. Mire nagy nehezen levittek az emeletről, már ömlött belőlem a vér. Peetának rohama volt a vér látványától. Aztán kijött a mentő és bevittek. Az orvos mindent megtett, de sajnos nem tudták már megmenteni a gyerekünket. Mivel elindult a vetélés, adtak egy kis rásegítőt, hogy túl legyek rajta. Aztán végül meg is műtöttek, hogy ki tudjanak tisztítani. Fennállt a kockázat, hogy meddő leszek. De szerencsére jól sikerült a műtét, így ha lelkileg is feldolgozom, akkor még nagyon sok gyerekünk lehet. Amúgy majdnem egy teljes napot átaludtam. Peeta háromszor lett rosszul, de nem volt nagyon erős a roham. Ezt leszámítva minden rendben van Haymitch szerint.

Részemről nincsen minden rendben. Sőt, semmi sincs rendben. Elkezdenek felvillanni az emlékképek. Amikor az orvos közli, hogy sajnos meg kell szülnöm, mert a baba meghalt. Amikor bekötik a rásegítőt, és iszonyú fájásaim lesznek. Amikor szólnak, hogy toljak, de nincs erőm hozzá. Amikor kapok még egy adag cuccot, és minden még rosszabb lesz. Amikor végre túl vagyok rajta, és az orvos közli, hogy toljanak a műtőbe, és hogy kisfiunk lett volna. Ahogy ezek a képek felelevenednek bennem, úgy érzem, mintha egy külső szemlélőként nézném végig egy másik nő drámáját, amint elveszíti a gyerekét. Aztán megint a hasamhoz érek, és rádöbbenek, hogy sajnos ebben a történetben én voltam az egyik főszereplő. Az életem darabjaiban hever. Miért kellett megint elvenni tőlem, ami annyira fontos? Üvöltenék a fájdalomtól, de nem tudok, hang nem jön ki a torkomon. Peeta is visszaesett. Többször rosszul volt, és miattam. A gyerekünk meghalt, szintén miattam. A könnyeim észrevétlenül kezdenek folyni az arcomon. Lassan elkezdenek kijönni a torkomon az elfojtott hangom. Üvöltök végre! És megkönnyebbülök. Peeta rohan be hozzám.

 – Katniss! – próbál megölelni, de nem segít. Vergődök tovább, és csak a saját üvöltésemet hallom. Peeta könnyeit látom utoljára magam előtt, majd miután az orvosok berohannak, elsötétül minden.

Megint csak napok múlva térek magamhoz. Peeta mellettem ül és a kezemet fogja.

 – Szia, Katniss! – mondja kedvesen, amikor kinyitom a szemem.

 – Szia, Peeta! Mi történt? – kérdezem tőle.

 – Kikészültél – mondja nyugodtan. – Nem bírtad elviselni, hogy elveszítettük a babát, ezért benyugtatóztak. Sokat aludtál – odahajol, és megcsókolja az arcom. – Katniss! Ne ijesztgess! - szól rám, de látom, hogy könnyes a szeme.

 – Bújj ide mellém! – kérem. Nem érdekel, hogy kórházban vagyunk, arrébb húzódok az ágyon, és kérem, feküdjön mellém, és öleljen át. Még mindig kába vagyok, de végre érzem az egyetlen ölelést a világon, amely képes megnyugtatni.

Peeta simogatja a hajamat, cirógatja az arcomat, és közben végig duruzsol valami kedveset, amitől nemsokára mély álomba szenderülök.

Mikor legközelebb magamhoz térek, orvosok vesznek körül. Peeta sehol, mire pánikba esem, és elkezdem kiabálni a nevét. Pánikrohamot kapok, mire ismét leszedálnak. Olyan, mintha beleesnék egy fekete lyukba, amely beszippant, és soha többet nem akar elengedni. Magába zár, és ha szerencsém van, láthatom a külvilágot.

Nem tudom, mennyit alszom, de amikor megint felébredek, Peeta ott van mellettem. Mikor kinyitom a szemem, megsimogatja az arcom.

 – Katniss! Próbálj megnyugodni egy kicsit és akkor hazamehetünk – mondja kedvesen. – Szeretnélek hazavinni. Te is szeretnéd? – erőltetve magát, rám mosolyog, és csak bólintani tudok. Megszorítom a kezét. – Jól van, Katniss! Hazamegyünk nemsokára! Haza – suttogja.

Egy hétig altattak. Amikor végre kiengednek, Peeta hazavisz. Ő is nehezen viseli a veszteséget. A szeme alatti sötét karikák árulkodnak arról, hogy az utóbbi időben nem sokat aludt. Kialvatlan és meggyötört az arca.

 – Üdvözlet itthon, Katniss! – mondja kedvesen. Én viszont nem válaszolok, csak felmegyek az emeletre, befekszem az ágyba, és nézem a plafont. Nem vagyok hajlandó megszólalni, ugyanúgy, mint Prim halálakor.

Peeta megpróbál rám vigyázni. De hozzá sem szólok. Senkihez. Átjön Haymitch és Effie látogatóba. Effie folyton sopánkodik, ami egyre idegesítőbb, és szó nélkül ott hagyom a nappaliban őket, és felmegyek a plafont bámulni. Összeomlottam. Szeretem Peetát, de nem tudok mit kezdeni a helyzettel és a veszteséggel. Meghalt a gyerekünk, és ettől teljesen kikészültem. Peeta esténként beadja a gyógyszereimet, odabújik hozzám. Ez az egyetlen jó dolog, ami történik velem. Nagy nehezen sikerül arra is rávennie, hogy zuhanyozzak. Gyengéden bánik velem. Megfürdet, megtöröl és bekrémezi a bőrömet, mert az átültetett bőröm nagyon érzékeny. Most már mindig az is marad. Ha szükségesnek látja, segít megmosni, és kifésülni a hajamat. Majd lefektet.

 – Katniss! – simogatja az arcomat. – Gyere vissza hozzám! – kéri esténként. De én nem reagálok. Nem vagyok hajlandó válaszolni sem neki, sem senkinek.

Nem értek semmit, zavaros köd úszkál a fejemben. Peeta legalább kétszer annyi gyógyszert töm belém, mint azelőtt, de nem érzem jobban magam.

Peeta hiába próbál kiszedni az ágyból, általában nem vagyok hajlandó felkelni. Próbál valamit belém tuszkolni, hogy egyek meg igyak, de többnyire erre sem vagyok hajlandó. Teljesen bezuhantam a saját, eldugott világomba, ahová nem engedek be senkit, még Peetát sem. Greasy Sae egy héten egyszer eljön, segít kitakarítani Peetának, mert én semmire sem vagyok hajlandó.

Nem tudom, mennyi ideje mehet ez így. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Abból tudom lemérni csak, hogy telik az idő, hogy Greasy Sae a szokott időben megjelenik, ezen kívül Haymitch és Effie időnként aggódva megjelennek. Ilyenkor lent beszélgetnek a nappaliban, de már le sem megyek hozzájuk. Az sem érdekel, hogy miről beszélnek. Legszívesebben meghalnék. Egyetlen dolog van, ami életben tart: Peeta. Ha ő nem lenne, már biztosan belehaltam volna a bánatba.

Szinte minden éjszaka vannak rémálmaim. Megint az arénában vagyunk, és a gyerekünk is ott harcol, de sosem látom az arcát. Látom messziről, és hamarabb kell odaérnem hozzá, mint a mutánsok. Szaladok teljes erőmből, és kiáltom, hogy jövök, de a mutánsok elragadják, és hallom Snow elnök elégedett nevetését, közben annyit mond „Ms. Everdeen, úgysem tudja megmenteni!”. Máskor fel kell másznom utána a fára, és az ágak nem bírnak el, folyamatosan eltörnek alattam. A fa pedig elkezd lángolni, és hiába mászok a lángok között, folyamatosan leesek, közben hallom az égbekiáltó sikolyait, és én nem tudom megmenteni.

Az álmok után verítékben ébredek. Kell egy kis idő, mire tudatosul bennem, hogy megint csak egy rémálom volt. Ha Peeta ott van, megpróbál megvigasztalni, mert az álmok fele igaz: elveszítettük a babánkat. De mivel egy szót sem vagyok hajlandó szólni, így nem tud velem mit kezdeni azon kívül, hogy az érzéseire hagyatkozik.

Azonban ma éjjel Peeta nincs sehol, üres a helye. Pánikba esem, hogy hol lehet. Próbálom a nevét kiáltani, de nem jön ki hang a torkomon. Pedig az égbe kiáltanám, hogy „Peeta!”, de senki nem felel. Hangok nélkül elég nehéz választ találni. Azonnal elindulok mezítláb, hálóingben. Meg kell keresnem őt, mert ha Peetát is elveszítem, megszűnik az életem minden értelme.

Lemegyek a nappaliba, ahol csend fogad. A konyhában is. Aztán valami nesz üti meg a fülemet. Az emeletről jön, Peeta műtermi szobájából. Csendben felmegyek a lépcsőn. Megállok az ajtó előtt, és halk zokogást hallok. Lassan és finoman benyitok, hogy ne hallja meg. Félhomályban ott ül egy festővászon előtt, és arcát a kezébe temeti.

 – Peeta! – mondom, miközben én magam is meglepődöm azon, hogy hang jön ki a torkomon.

 – Katniss! – Peeta csodálkozva néz rám. – Menj vissza aludni. Én is jövök mindjárt.

 – Mit csinálsz te itt? – kérdezem. Peeta felnéz.

 – Kérlek, most hagyj egyedül.

 – Nem tehetem – mondom, miközben odamegyek mellé, és megsimogatom finom, szőke haját. – Te sem hagytál engem egyedül – mire átöleli a derekamat.

 – Katniss! – a fejét a hasamhoz nyomja. – Annyira fáj, hogy így történt.

Megölelem. Érzem, hogy most neki van szüksége rám. Míg kórházban voltam, a rohamok ellenére sem omlott össze. De tudom, hogy neki is legalább ugyanolyan fontos volt a gyerekünk, mint nekem.

Aztán odanézek a festővászonra. Egy pillanatra a lélegzetem is eláll. A festővászon tíz részre van osztva. Az első részben van egy egyes, és én, szinte lapos hassal. A következőben van egy kettes, már egy icipici pocakkal. Aztán egy hármas, egy már jobban látszó pocakkal. Aztán egy négyes és azzal a pocakkal, amivel utoljára látott. Mindegyik részen ugyanaz a boldog Katniss nézz vissza a tükörből, aki akkor voltam, amikor esténként Peetával a növekvő hasamat tanulmányoztuk. Hat rész üres. Gondolom a többi öt hónapnak, a végén pedig a kisbabánkkal közösen akart minket lefesteni.

 – Peeta! – könnyekben török ki. – Te megfestettél? – Peeta szóhoz sem jut, csak hangos zokogásban tör ki velem együtt. Szorosan átöleljük egymást, és mindketten sírunk. Megint egy olyan traumát kell feldolgoznunk, amelyet egyikünk sem érdemelt meg.

Mikor kicsit mindketten megnyugszunk, Peeta megmutatja a képeket, amiket a vetélésem óta festett. Több képen is megfestette a fiunkat, de az arca egyiken sem látszik, és kivétel nélkül, mindegyik képen valami sötét öleli körül. Van egy kép, ahol én tartom a kezemben, a baba arca szintén nem látszik, és elindulok vele egy sötét kapu felé. Ezek a képek mindent elárulnak Peeta eddig elfojtott fájdalmáról. Megint rádöbbenek arra, hogy milyen önző módon viselkedtem. Bezuhantam a saját fájdalmamba, és nem törődtem azzal, hogy Peetát is felemészti a veszteség.

Aznap éjszaka nem alszunk túl sokat. Öleljük egymást szorosan, és beszélgetünk végre a gyerekünkről, akit elvesztettünk. Peeta szeretne minél hamarabb másik babával próbálkozni, de én még nem vagyok kész. És lehet, sohasem leszek az.

Belegondolok, hogy közel egy éve jött haza Peeta, és azóta mennyi minden történt. Mennyi boldog pillanat volt, amelyet most egyszerre elhomályosít, amin keresztül kell mennünk.

Időt kérek Peetától, aki azt mondja, annyi időt kapok, amennyit csak szeretnék.

Megígérem neki és magamnak is, hogy ha ismét megpróbálkozunk egy babával, akkor előtte tiszta leszek, azaz minden gyógyszeremet abbahagyom. Az orvos nem tudta megmondani, hogy vajon az átkozott bogyók okozták-e a kisfiunk halálát. Senki nem tudja megmondani. Ezeknek a szereknek senki nem vizsgálta a hatásait, mert általában nem terhes nők élnek vele.

Hibáztatom Dr. Aureliust, az orvosokat a Tizenkettedik Körzet kórházában, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy ezek a mérgek a gyerekünk halálát okozhatják. De legfőképpen magamat hibáztatom, mert elhittem, hogy mindez igaz lehet. Hogy a sok szörnyűség után sikerült megtalálni a boldogságot, és az életünk olyan lesz, mintha nem lett volna az a rengeteg szenvedés.

Sok dolog elhangzik köztünk ezen az éjszakán. Megint példálózok Peetának azzal, mi lett volna, ha Dellyt választja. Akkor most a gyerekszobát tervezgethetné. Peeta természetesen hallani sem akar ilyenekről. Inkább választja az életet velem, gyerek nélkül, mint bárki mást, sok-sok gyerekkel. Peeta tőlem szeretne gyereket, senki mástól. Megnyugtató, hogy így gondolja. Megint felébred bennem a gondolat, hogy nem érdemlem meg őt.

Peeta mintha megérezné a gondolataimat, szorosan magához szorít, és a fülembe suttogja, hogy mindennél jobban szeret engem és én vagyok neki a legfontosabb a világon. Végül úgy alszunk el, mint annak idején a vonaton, amikor még fogalmam sem volt, mennyire szeretem.

Ölelése ugyanolyan megnyugtató, mint akkor, amikor a Nagy Mészárlásra készültünk. A karjában alszom el, annak reményében, hogy holnap elkezdhetjük újjá építeni az életünket, amely jelen pillanatban darabokban hever.

Tekla Miller: Érzések arénája 11. fejezet

Az ünnepeknek vége, jönnek a hétköznapok, amik változásokat tartogatnak főszereplőink számára. Kritikát írjatok!

Korhatár: 16 év

11. fejezet: Változások

Az új év első napjai csendesen telnek. Mivel anyukámról az utóbbi időben nem hallottam semmit, végül ráveszem magam, hogy felhívjam telefonon. Mióta eljöttem a Kapitóliumból, nem beszéltünk. Karácsonyra küldött egy képeslapot, amit Effie hozott át, mert az én házamat adta meg címnek. Még azt sem tudja, hogy Peetához költöztem.

Remegő kezekkel tárcsázom a Negyedik körzeti számot. Kicseng.

 – Igen, tessék – veszi fel anyukám a telefont.

 – Szia, anya! Katniss vagyok.

 – Kislányom, de örülök, hogy felhívtál. Annyiszor próbáltalak elérni, de soha nem veszed fel. A múltkor Effie vette fel, azt mondta, szól neked.

 – Anya! Az a helyzet, hogy már nem lakom otthon.

 – Akkor hol laksz? – kérdezi döbbenten. – Katniss, minden rendben van?

 – Igen, minden a lehető legjobban alakul – kezdem a mondandómat. – Képzeld, anya, gyógyszergyár épül a körzetben. A kórházat pedig már felhúzták, és üzemel.

 – Ez nagyon szép és jó. De azt szeretném tudni, hogy veled mi van, Katniss!

 – Peetánál lakom – mondom, miközben kicsit furcsán érzem magam.

 – Peetánál? – Anyukám döbbent hangja mindent elárul.

 – Igen. Túl vagyunk a kenyérpirításon – állok elő a következő hírrel.

 – Jól meggondoltad ezt, Katniss? – kér számon anyukám. – Az a fiú bármikor újra megtámadhat. Bármikor, érted?

 – Peeta nagyon szeret engem – habozok, hogy folytassam-e a mondatot –, és a gyerekünket is. – A vonal túlsó fele mély csöndbe burkolózik.

 – A gyereketeket? – kérdez vissza anya hitetlenkedve.

 – Igen, kisbabánk lesz – mondom boldogan.

 – Katniss, nem félsz, hogy bármi olyat örökölhet Peetától, amitől nem lesz egészséges? Nem félsz attól, hogy Peeta bekattan, és azt fogja gondolni, hogy mindketten mutánsok vagytok? – Anyukám szavait támadásnak érzem.

 – Nem! Peeta szeret engem! Soha nem bántana!

 – Mégis megtette – mondja könyörtelenül.

 – Az az eltérítés miatt volt! – förmedek rá.

 – Pontosan ez az, amiről senki nem tudja, hogy milyen későbbi veszélyeket hordoz magában. Nem tudhatod, Katniss, hogy mi… - Egyszerűen leteszem a telefont, mert nem bírom ezt hallgatni. Peeta szeret engem. Érzem, hogy biztonságban vagyok mellette.

Az anyával való telefonbeszélgetésről csak annyit mondok neki, hogy megint nem sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Arról, hogy mennyire nem örül annak, hogy együtt vagyunk, inkább hallgatok.

Peeta egyre jobban a pékségre koncentrál. Amennyit tudok, segítek neki benne. Egyelőre csak tervezünk. A gyógyszergyár nyár elejére elkészül, és akkor rengeteg munkás fog ideköltözni a körzetünkbe.

A babánk egyre nő, már elkezdett látszani, lassan félidőnél vagyunk. Már nagyon várjuk, hogy megmozduljon. Esténként Peetával odaállok a tükör elé, és megnézzük a hasamat. Szinte hihetetlen, ahogy a domborulat napról-napra nagyobb lesz. Először nagyon furcsa volt, mert nekem soha nem volt pocakom, soha nem éltem olyan jó körülmények között, hogy kicsit is elhízzak.

Peeta minden este megsimogatja a hasamat, ezzel kíván jó éjszakát a gyerekünknek. Sokszor nevetünk azon, hogy mikor történt. Valószínűleg Effie születésnapján. Akkor annyira felszabadult voltam, hogy nem számított semmi. Az volt talán az első alkalom, amikor tényleg ki tudtam zárni mindent, nem érdekelt az sem, hogy a testem úgy néz ki, mint egy foltokból összevarrt takaró. Semmi sem érdekelt, csak Peeta, és az, hogy az övé legyek. Nem gondoltam arra, hogy azon az estén megfoganhat a gyerekünk. Vagy inkább nem féltem. Most úgy gondolom, ennek így kellett történnie, mert egyébként nem hiszem, hogy valaha az életben eszembe jutott volna, hogy gyerekünk legyen.

A pszichológusunknak igaza volt. Nagyon jó hatással van ránk a baba. Várjuk, hogy megszülessen, hogy itt legyen velünk. Szeretnénk látni a kis arcát, megölelni a kicsi testét és vigyázni rá, gondoskodni róla. Peetának már hónapok óta nem volt rohama. Vannak tervei, és azt hiszem, már nekem is vannak. Pedig soha nem akartam férjhez menni, és soha nem akartam gyereket. Ennek ellenére Peeta felesége vagyok, és a gyerekünket várjuk. Ennyit a régi elveimről.

Effie és Haymitch is előrelépett. Bevallották végre, hogy együtt vannak. De nem akarnak egyelőre összeköltözni. És nem akarják, hogy rajtunk kívül bárki is megtudja. Ennek ellenére Effie folyton Haymitch-nél van és rendszerint pongyolában nyit ajtót.

Vadászni csak nagyon ritkán megyek el, mert Peeta félt engem meg a babát. De néha ki kell mennem az erdőbe, néha jót tesz, ha kiszellőztethetem a fejem. Szeretnék egy nagyot sétálni és akár lőni is valamit, de ma mégis inkább itthon maradok. Peeta bemegy a városba, de nincs kedvem vele menni. Búcsúzóul megcsókol és elindul.

A konyhában teszek-veszek, mikor kopognak. Rohanok, hogy ajtót nyissak, és amikor meglátom, hogy ki áll ott, lefagyok.

 – Szia, Katniss! – Gale áll ott teljes életnagyságban.

 – Szia, Gale! Mit csinálsz te itt? – kérdezem döbbenten.

 – Most állítjuk fel a rendészetet, és gondoltam, benézek hozzád, hogy lássam, minden rendben van-e.

 – Miért ne lenne? – tudakolom csodálkozva.

 – Be sem hívsz? – néz rám kérdőn.

 – De, gyere csak – tessékelem be a konyhába, közben próbálok túljutni az első meglepetés hatásán.

Főzök neki egy kávét, aminek borzasztó szaga van, és ki kell nyitnom az ablakokat, megelőzve, hogy a gyomrom tartalma a padlón kössön ki.

 – A házadban Effie-t találtam – állapítja meg.

 – Kiadtuk neki, mivel én úgyis itt lakok Peetával.

 – Ezek szerint együtt vagytok – jön a következő megállapítás.

 – Amiért tőlünk nem visszhangzik a körzet úgy, mint tőled meg Johannától a Kapitólium, még minden rendben van – mondom dühösen.

 – Katniss, megjöttem! – kiabál Peeta.

 – Gyere, Peeta! Vendégünk van – mondom neki. Mikor belép a konyhába, a levegő szinte robbanni készül.

 – Gale! Micsoda meglepetés! – próbál nyugodt maradni. Odamegyek hozzá, és megfogom a kezét.

 – Csak benéztem, hogy lássam minden rendben van-e nálatok – mondja Gale, miután Peetának is előadta a rendészettel kapcsolatos utazását.

 – Örülök, hogy így aggódsz értünk. – Peeta rám néz. – A feleségemmel és a legkisebb Mellarkkal is minden a legnagyobb rendben – simogatja meg a hasamat, mintegy kijelölve a saját területét.

 – Akkor ezek szerint neked sikerült, ami nekem nem – fakad ki Gale. Néhány pillanatig abban reménykedtem, hogy nem ezt fogja reagálni. Majd felém fordul: - Soha nem mész férjhez és soha nem akarsz gyereket, emlékszel? – kérdezi szemrehányóan, majd Peetára néz: - Szerencsés vagy, Peeta! Most mennem kell! Viszlát, Katniss! – indul kifelé az ajtón.

Peeta észbe kap és utána rohan, beszélnek egymással valamit, majd a végén kezet fognak és elköszönnek.

 – Minden rendben van, Katniss! Nem fog többet zaklatni minket – ölel át Peeta.

Peeta és Gale kapcsolata mindig is különös volt. Nem szerették, de nem is utálták egymást, inkább kölcsönös tisztelettel bírtak egymás iránt.

 – Mit mondott? – kerekedik felül rajtam a kíváncsiság.

 – Hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha utálna – néz rám Peeta.

 – És te mit válaszoltál?

 – Hogy nekem is sokkal könnyebb lenne. Meg azt is, hogy nagyon szeretjük egymást – mosolyodik el. – Tudod, mit mondott? – kérdezi, mire megrázom a fejem. – Tudja, mert különben nem egyeztél volna bele a gyerekbe.

 – Olyan jó, hogy vagy nekem! – Átölelem a férjemet, és nem tudom, mit üt belém, de sírni kezdek. Nem tudnám elképzelni senki mással az életemet.

Peeta, miután megvigasztal, nekilát az ebédnek, miközben megint kopognak. El sem tudom képzelni, ki lehet az, Gale mai látogatása után.

 – Beszélnem kell veled! – Johanna szinte félrelök, és bejön a házba. – Mit akart tőled Gale? Ki akart békülni veled? – támad rám.

 – Csak meglátogatta, hogy minden rendben van-e – ment meg Peeta, mert a megdöbbenéstől szóhoz sem jutok. – Hogy vagy, Johanna? Rég találkoztunk – próbál Peeta beszélgetést kezdeményezni.

 – Teljesen jól lennék, ha a pasim nem lenne érte odáig – mutat rám. – Még egyszer nem veheted el tőlem! – fordul megint felém.

 – Johanna, soha nem vettem el tőled senkit! – szabadkozom.

 – Dehogynem! Téged mindenki szeretett, te mindenkinek fontos voltál, és mindenki azt tette, ami neked jó. Emlékszem, mikor először mentem oda Gale-hez, egy Katniss-hasonmást bámult – törnek ki Johannából az érzelmek.

 – Nem tehetek róla! – csattanok fel.

 – Egyszer már elvetted tőlem, még egyszer nem fogod! Mert harcolni fogok érte, megértetted? – esik nekem.

 – Johanna! – Peeta próbál kedves lenni. – Gale nem mesélte neked, hogy Katniss-szel összeházasodtunk és gyerekünk lesz? – Peeta nyugodt, megfontolt szavai telibe találnak. Johanna elvörösödik, és hirtelen szóhoz sem jut.

 – Gratulálok – hebegi, mikor végre sikerül összeszedje magát. – Katniss, ne haragudj, hogy így rád támadtam, de Gale azzal jött haza, hogy meglátogatott. És bepánikoltam, hogy elveszítem.

 – Johanna! Én semmit sem akarok Gale-től. Nekem itt a férjem – mondom.

 – Sajnálom, Katniss! De, amikor elhagyott érted, én… - könnyek jelennek meg Johanna szemében –, én alig bírtam elviselni a tudatot! Sajnálom, Peeta, hogy így letámadtalak benneteket! – majd sarkon fordul, és bőgve elrohan. Johanna Mason, aki baltával a párnája alatt alszik – a legendák szerint –, Gale miatt pityereg.

***

Reggelente már ritkán vagyok rosszul. A mai napon mégis cudarul ébredek. Peeta reggelit próbál meg belém tukmálni, de nem esik jól. Kitalálom, hogy elmegyek vadászni, hátha a friss levegőtől jobban leszek. Peeta nem akar elengedni, de végül beleegyezik, azzal a feltétellel, hogy nem maradok sokáig.

Hiába megyek ki az erdőbe, a lépteim nehezek. Mintha görcsölne a hasam. Mondták, hogy lehet ilyen, de azt nem gondoltam, hogy ilyen kellemetlen lesz. Azon kívül, hogy teszek egy kört nagy nehézségek árán, érzem, hogy nem vagyok jobban. Végül meggyőzöm magam, és hazamegyek. Jobb lesz. Lehet, pihennem kellene.

Talán a gyógyszerek elvonási tüneteit érzem. Van, amit pár napja hagytam abba. Még a rémálmok miatt kaptam, amik szerencsére egyre ritkábbak. Peeta mellett sikerült újrakezdeni az életet. Új értelmet nyert minden. Emlékszem, amikor a Nagy Mészárláson azt mondta, hogy nem tudna nélkülem élni. Egymás életének adunk új értelmet. A végén még Haymitch is talál valamit végre. Néha eszembe jut, mit csinálhat Gale, hogy vajon megtalálta-e a boldogságot Johanna mellett. Mellettem nem lett volna boldog. Nem tudtam volna őt eléggé szeretni, mert Peeta szépen, csendben költözött be a szívembe, észrevétlenül. Olyan mélyen gyökerezett meg bennem a Peeta iránt érzett szerelem, hogy sokáig én magam sem mertem beismerni, hogy nem tudnék nélküle élni. És ez már nem a show része volt, hanem a valóság, teljesen mentes a Kapitólium nyomásától. Szabad érzelmek, amelyek csak betörtek az életembe, teljesen hirtelen.

Otthon megvárom Peetát. Látja, hogy nem vagyok jól, ezért megpróbál ágyba dugni. Nem akarom, hogy egyedül hagyjon. Megpróbál pár falatot belém erőltetni. Amit sikerül is belém imádkoznia, pár perc múlva a vécécsészében köt ki. Teával próbál itatni, de az is kijön belőlem. Közben próbál segíteni, megfogja a hajamat, törölgeti az arcomat.

 – Katniss, innod kell. Legalább vizet! Nem száradhatsz ki! – Megsimogatja a homlokomat – Te égetsz! – Vizes borogatást tesz rám. Mellém fekszik, és lelkesen cseréli a homlokomon a borogatást, közben az arcomat cirógatja. Vízzel próbál megitatni. Végül nagyon keveset, de sikerül belém diktálnia.

Egyre jobban fázom, a lázam egyre magasabb. Peeta kétségbeesik.

 – Gyere, hűtőfürdőt csinálunk neked – próbál meg kihúzni a kádhoz.

Nagy nehezen feltápászkodok, Peeta fogja kezem. Húz magával, de nem tudom tartani a lépést. Kezd kimenni belőlem az erő, és összesek. Peeta hangját egyre távolabbról hallom.

 – Katniss! Térj magadhoz! – Kinyitom a szemem. – Úristen, te vérzel! Maradj itt! Hozok segítséget! – A földön fekszem, rám terít egy takarót, és elrohan. Semmi mást nem érzek azon kívül, hogy mindjárt megfagyok. Annyira hideg van és én annyira fázom.

Kevés idő telik el, és Peeta Haymitch kíséretében jelenik meg.

 – Katniss! Haymitch segít levinni. De ehhez neked is segítened kell! Kapaszkodj belém jó erősen! – kiabálja Peeta.

Átölelem a nyakát, és próbálok minél erősebben kapaszkodni. Érzem, hogy ömlik belőlem a vér, és egyre kevésbé vagyok itt, ezen a világon. Levisznek a földszintre, leraknak egy székre. Peeta a szék karfájába kapaszkodva kiabálja, hogy tartsak ki, majd összeesik, és rángatózni kezd a földön.

Haymitch telefonál, mintha mentőről beszélne. A fejemet nem tudom megtámasztani, így lehajtom az asztalra. Olyan jó egy kicsit pihenni, végre kellemes melegség tölt el. Olyan erejű fáradtság vesz erőt rajtam, amit mintha egyszer, valamikor nagyon-nagyon régen éreztem volna már. Amikor belefáradtam az életembe, amikor azt kívántam, bárcsak meghalnék. De most nem érezhetek ilyeneket, mert itt van Peeta és a kisbaba. A baba! Peeta azt mondta, vérzek! Összeszedem a maradék erőmet és a bal kezemmel a hasamhoz érek. Érzem a domborulatot, és ez kicsit megnyugtat. Lenézek, és akkor meglátom a vörös foltot a hálóingemen. Sikoltani akarok, de nem jön ki hang a torkomon.

Peeta mellettem áll, és beszél hozzám. Legalábbis a szája mozog, de nem hallom a hangját. Olyan érzésem van, mint amikor az első viadalon az egyik fülemre megsüketültem, csak most mindkettő csődöt mondott egyszerre.

Megjelenik két, fehér ruhába öltözött férfi egy hordággyal. Peeta egyedül tesz rá. A karomba tűt szúrnak, de csak nagyon enyhe fájdalmat érzek. Egyre tompábbak az érzékeim. Mi történik velem? Az arcok elmosódnak, egy pillanatra úgy érzem, hogy elalszom.

Aztán minden olyan furcsa lesz. Színes és fehér fények villannak fel egymás után. A nevemet kiabálják. Jó újra hangokat hallani. Peeta! Hol van Peeta?

Kitolnak a mentőautóból. Nem tudom, hogy kerültem bele. Mindenki rohan, kiabál. Egyre nagyobb a káosz körülöttem, amikor meghallom végre Peeta hangját.

 – Katniss! Tarts ki! –fogja meg a kezem. Aztán megszűnik a világ, és elmerülök valami fekete sötétségben, ahol a testem nagyon könnyű.